Moncsi agymenései

A lavina félelmetesen csodás képződmény. Elindul, megállíthatatlanul gördül előre, betemet rengeteg mindent és felszínre kerülnek rég elrejtett mások. De a nyomában mindig csak a tiszta, szűz hó és a csend marad. A nagy robaj elül, és a némaság, a nyugalom uralja a tájat. Tegnap elindult egy lavina. Ez a lavina sem fog megállni. A csontvázak már potyognak a szekrényből, a szaros vödör megborult, d e valahol fenn már tisztul a kép és a táj, ott már lassan csend lesz. Néma, álmélkodó csend, elborzadás a pusztításon és rácsodálkozás a letisztulásra. Kell ez a csend, mert a pusztítás mérhetetlen. Hogy szándékos-e, tán mindegy is. Akár az is lehet. A vége a történetnek ugyanaz. Repül a nehéz kő és ki tudja, hol áll meg. Ha lavinába csapódik, a kár mérhetetlen lesz. A potyogó csontvázak, a fényre kerülő mocskok és a fekália lassan elborít mindent. Küzdünk a takarítással, messze még a csend, de az út tiszta. A takarítóbrigádnak tiszta. És vajon a lavina elindítójának? Mennyi havat tol még rá?...

Sokak élete egy nagy-nagy szappanopera. Egy különleges szappanopera, ahol nincsenek főszereplők, mindenki csak egy apró mellékfigura, az események pedig a tévé és a monitor perspektívája között zajlanak. A műsorok szennye meghatározza életüket, mely már nem más, mint merő számolás. Osztás és szorzás, kivonás és összeadás. De főleg osztás. FELosztás, KIosztás, ám legfőképpen is MEGosztás. A műsorok szennye és a posztok, kommentek sivársága határozza meg életüket, és szűkült tudatukkal már úgy hiszik, nekik minden jár és nekik mindent lehet. Jár a meleg sut, a jó szó, a baráti kéz. Alanyi jog, hogy őket szeressék, megértsék és elfogadják, tolerálják és pátyolgassák. És nekik lehet mocskolni, szidni és gyalázni, hiszen a töröl és tilt világában a leírt szó tán elszáll. Túlgördül a hírfolyam, és mintha soha ki sem mondatott volna. Csúnya egy virtuális világ ez és lehet, tán ők néha felemelve fejüket a monitor perspektivából, felejtenek - főleg saját  szerepüket és szennyüket -, de néme...

Három a kislány. Valahogy mindig három. De a három sosem páros. Sőt, itt a négy sem. Mert valaki mindig kilóg. Mert mind más. Más a háttér és az élettér, más a cél és más az érzés. Más az út és más az akarat. Egy mindenkiért. De vajon mindenki egyért? Sosem. Van, aki mindig sír és van, aki folyton vigasztal. És egy, aki csak néz és figyel. Három a kislány, bár néha négy, de sosem pár és sosem egész. Egy mindenkiért, de mindig más az egy. A mindenkiért a nagy változatlan változó.  Egy mindig ad. Pénzt, fegyvert, paripát, hitet. Egy pedig folyton csak kap. Pénzt, fegyvert, szeretetet, hitet. Egy pedig mindig csak figyel.  A három mindig három, bár néha négy. Vagy több. De a két főszerep mindig ugyanaz. Sír itt mindenki végül, kivéve egy. Ő sosem sír, mert számára örök szerep a főszerep. Sír a másik, ha már nem bírja szerepét és sír a többi, ha látja a szenvedést. És sír a többi, mert érzi az átverést. És sír a többi, mert nem kér és nem kap. Sem pénzt, sem fegyvert, sem paripát....