Moncsi agymenései

Sokszor gondolkodtam már azon, hogy saját, külön bejáratú szótárt kellene magamnak készítenem. Lehet, hogy bennem van a hiba, de számomra már elveszítették értelmüket az olyan szavak, mint például a "barátság". Nem tudom értelmezni és nem azért mert nem ismerem a jelentését. Éppen azért, mert ismerem és tudom, mit jelent számomra ez a szó. Csak éppen mindenütt mást látok. Itt mindenki örök barát,  nagy kiállással, odaadással. Készülnek az örök barinős szelfik, mennek a nagy, örök barátok együtt inni és kocsmázni. Kiállnak egymásért, összevesznek a fél világgal. Odaadják mindenüket a másiknak, pénzt, paripát, fegyvert tolnak a segge alá, csak hogy elmondhassák országnak-világnak, mekkora nagy és örök barátok ők. A fél világ álmélkodik a nagy barátságokon. Egy ideig. Az első vitáig, ami akkor jön, ha éppen nincs se pénz, se fegyver, se paripa, amikor már valami nem működik a baromi nagy barátságban. Amikor éppen nem fussa egy sörre a kocsmában, éppen ugyanaz az utolsó darab kel...

Gyerekként azt tanították nekem, sok olyan dolog van, amit otthon szabad, utcán nem, mert az közterület. Otthon turkálhatok az orromban, pukizhatok, büföghetek, de ezeket közterületen nem illendő tennem. Azt is mondták az őseim, hogy közterületen nem illik enni és inni. Azért vannak a presszók, pékségek és egyéb helyek, hogy ott oldjam meg. Azóta is fegyelmezetten viselkedem, enni nem szoktam, inni is csak vizet vagy üdítőt viszek magammal. Elmondták nekem, hogy közterület a z, ami az utcán van, a házon, lakáson kívül, szóval ott illik viselkednem és az együttélés íratlan szabályait betartanom. Manapság meg különösen, mert sok a kamera, szóval ha a seggedet vakarod, a fél világ nézi. Tegnap az Erzsébet téren igyekeztem viselkedni, nem túrtam a nózim és nem vakartam a fenekem, mert közterületen voltam. Nem ettem és nem ittam alkoholt Egy parkban, ahol sok ember igyekszik jól érezni magát, próbáltam pár fotót készíteni. Igaz, a fiatalok nagy része alkoholt iszogatva és két pofára zabálva...

Részlet egy facebook posztból: "...idén tavaszra sem sikerült megtanulniuk egyeseknek az "azért hívják a cicanadrágot cicanadrágnak, mert cicáknak kell hordaniuk nem teheneknek" című leckét." A cicanaci az élet azon apró részlete, amitől agyfaszt kapok. Először azért, mert magától a szótól rángógörcseim vannak. Egykoron, még gyerekként - nem ma volt - nagymamám vastag, kötött cicanacikat (macskana drág, kötött, lábfej nélküli harisnya, stb.) erőltetett rám minden hideg napon, amitől mindennek éreztem magam, csak lányosak nem. Ráadásul a nadrág alatt még kényelmetlen is volt, szoknyával idétlen - minden, csak nem szép. Minden, csak nem jó. És csúnya. A mai cicanacik - nem szebb, kicsit sem magyaros, de számomra az emlékek miatt tolerálhatóbb néven legging-ek - sokkal szebbek, színesebbek, csicsábbak. Az ifjabb nemzedéket rossz emlék sem köti hozzá. Hordja hát boldog és boldogtalan, olyannyira, hogy lassan már tán a metroszexuális fiatal férfiak számára is elfogadott ...