Moncsi agymenései

A nyár a menekülés időszaka. Menekül mindenki. El a városból, el a hétköznapok monotonsága elől, el az unalmas élete elől. És aki teheti, el az országból. Inkább nem eszik hetekig, inkább nem megy el sehová hétvégéken, csak hogy nyáron a horvát tengerparton vagy Bibionéban süttethesse a hasát. Mindegy hol, csak országhatáron túl. Mert ez trendi. Mert elmondhatja,  hogy külföldön nyaralt. Hogy milyen áron, az oly' mellékes. Holott a városát sem ismeri, ahol él, sőt, sokszor még az utcát sem, ahol lakik. Mindig csak rohan előre, földre szegezett szemmel, és sose néz fel. Vagy ha mégis, csak szemmagasságig. Szemmagasságban pedig Szeged ugyanolyan, mint Debrecen vagy Győr, a Velencei tó pedig akár a Balaton. Fásult arcok, sosem mosolygó szemek és szürke házfalak. Kékeszöld víz, partján punnyadó, söröző, lángost zabáló testek. Pedig ha felnézne, ha ráérne nézni, csodákat látna. A határokon belül, de még a saját utcájában is. Ha még feljebb nézne, olyan dolgokat venne észre, amikről...

Játék az egész élet. Játszik itt mindenki mindenkivel. Baráttal, ellenséggel, ismerőssel és ismeretlennel, családdal és szeretővel.  És játszik mindenki mindennel. Szavakkal, érzésekkel, gondolatokkal.  Őszintének hiszi magát és nyitottnak, mégis ahelyett, hogy kimondaná, amit érez, amit gondol, kis játékba kezd. Játszani kezd a szavakkal és a gondolatokkal. Azt hiszi, így nem bánt meg senkit, azt  hiszi, így megkímél másokat, holott pont így okoz sebeket. Kicsiket vagy nagyokat, fájókat vagy csak sajgókat - végül is mindegy. Őszintének hitt kicsi játékokkal, apró óvatoskodásokkal, hátulról jövő, bal-fület-vakarok-jobb-kézzel trükkökkel rombol le érzéseket másokban és segít nekik a falak felhúzásában. Egyre több fal felhúzásában, amibe aztán nagyokat rúghat, ha már nem jut át rajta. Nem gyorsan, kicsit sem. Nem belerúg a másikba, nem beletép a bőrébe, hogy fájjon, mert az gyorsan múlik és hamar elfelejtődik. Nem. Lassan, egyenként szúrva a játék-sebeket. Mindig csak egy ...

Szánalmas ez a világ. Azt mondják, aki nincs a facebookon, annak nincs élete. Ha meg ott van, előbb vagy utóbb vita, veszekedés lesz. Valakivel, bárkivel, mindegy kivel. Mindenkinek egyszer nekiesik valaki, fikázni és mocskolni kezdi. Olyan jó is ez, olcsóbb, mint a cirkusz. Mindenki elhisz mindent, mindenki állít mindent, bátran, hiszen nincs tétje. "Téglák", "besúgók", "alkeszek", "lecsúszottak" lesznek azok, akikkel épp vita alakult ki, mocskol mindenki mindenkit, de igazolást a vádjaira már senki nem keres. Nem érdekli senki véleménye, senki gondolata. Igaz minden hír, igaz minden kép, igaz minden fake.  Megfelelési kényszertől szenvednek, de sokszor azt sem tudják, ki is az, akinek vagy akiknek az elismerésére vágynak. Akinek meg kell, ott a háttérben csak röhög a markába. Hiszen minden óriás mögött ott áll egy törpe. Csak lehet, észre sem veszed.

A negyven feletti nőket lőjük le, ugye?  A negyven feletti nők már nem jók semmire. Számukra már nincs munka, mert öregek. Mert a gyereknevelés miatt tapasztalatuk sincs. Mert nem mutatnak jól a recepciós pult mögött és nem tetszenek a vérbő főnöknek. A negyven feletti nőknek nincs szexuális életük. A férjük rájuk unt, a szeretőjük is fiatalabbat keresett. Nincs alternatíva, mindenki mást keres, f iatalabbat vagy öregebbet, de őket senki nem akarja. Öregek a harmincasnak, a negyvenesnek, de még az ötvenesnek is. A negyven feletti nők mellett elrohantak az évek. A férjük lecseréli őket egy fiatalabbra, feszesebb bőrrel, és szép lassan egyedül maradnak. Társas magányban vagy magányosként társaságban? Végül is mindegy. Lassanként már saját maguknak sem kellenek. A negyven feletti nők hosszú-hosszú éveken át csak mondogatták: "majd". Majd ha a gyerekek felnőnek, majd ha a karrieremet felépítettem, majd ha már lesz elég pénzem, majd, majd, majd.... Aztán rájönnek, a majd sosem jön...

Az igazság a valóság és a tudat megfelelése egymásnak. De vajon hány igazság létezik? Természetesen mindenkinek a sajátja. Ám egy többszereplős játszmában az igazság a sok szereplő által vélt valóság és önnön tudatuk egyvelege, nem pedig egyetlen egyén saját, vélt vagy valós igazsága. Mindig van egy viszonyítási alap, amit célszerű nem figyelmen kívül hagyni, és mindig vannak egyéb tényezők, amik szintén nem mellékesek. Így hát az igazság nem más, mint részben egyszerű matematika: a sok kis igazság felszorzása, elosztása, összeadása és kivonása, majd egy végső egyenleg.  A magunk igazsága mindig szép és jó, de ha nem akarunk kurvára egyedül maradni, hát hallgattassék meg a másik fél is.