Moncsi agymenései

Mondjátok meg nekem, mitől birka a birka? És a fehér birka nem követi a feketét? Aki amúgy menetel a többivel, miért gondolja magáról, hogy ő nem birka, hiszen nem áll be a sorba? Csak azért, mert más színűeket követ, és már maga a színválasztás zárja ki a birkalétet? Vagy ő tényleg nem birka? Esetleg csak bárányka? De ha az nem megy a többi után megeszi a farkas. Akkor most mi is van? Merthogy:  a birka az birka. Csapzott, néha sáros bundával abalyog egy gubancban. Előre vagy hátra, ahogy éppen mondják neki. És mindenki elfeledkezik a juhászról, aki ott áll hátul, somolyogva tüszköli a benzines gyújtóját. A pulija meg vagy neki csahol, vagy a nyájat terelgeti. A végén pedig rájövünk, mindegy, hogy fekete vagy fehér, bundás vagy kopasz. Nem a bunda teszi a birkát. És még csak nem is a pártállás. Mert lehet, hogy szegény birka hótt komcsi, vagy éppen náci, de megy az szegény a saját nyájával, ha tereli a puli vagy cserdít a juhász. (koprodukciós agymenés)

Itt, kérem, mindenki fordítva ül a lovon. Visszanéz a múltba, amikor még szép volt, fiatal és sikeres, boldog és tudatlan. Vagy legalábbis annak hitte magát. Álomvilágban él, és nem mer felébredni az álmaiból. A takarítónő tart előadást, okít ifjat és öreget, hisz ő a történelem avatott tudója. A tanár, aki erre hivatott lenne, a gyorsétterem vécéjét sikálja. Stan és Pan a tükörbe nézve svájci gá rdistának látja magát, és két sasszé között, de még szigorúan az ájulás előtt kioktatást tart menetelésből. Madame Pompadour megtérten vall erkölcsről és oktat erényességről, miközben budoárjában még spermafoltos a lepedő, és ajtaja előtt már ott a következő lovag. Ám hidd, mindig a tükör a hibás. Az a fránya, torz, hazug tükör, amely soha nem azt mutatja, amely kép a fejedben él. Beckó és Mujkó maradjon csak bolond, szavukra sose ügyelj. Minek is, hisz úgyis az az igaz, amit igaznak hiszel, és az a való, amit látni akarsz. Mindig a tükör a hazug, és sosem a szó vagy a gondolat. Marad a tükör...

Letojom, ki unja, ki nem. Osztani, másolni fogom, amikor csak kiverik nálam azt a bizonyos biztosítékot. Mint tegnap is.... A 60. agymenésnél úgyis abbahagyom. ... Na kérem szépen. Azt ugye tudjuk, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy valamilyen közösséghez tartozzon. A közösséghez tartozás alapeleme az ember szocializációjának. Ugye a régi rendszerben a közösségi érdek volt az elsődleges,  mely a módszerváltással eltolódott az individualizmus irányába. Ennek okán a szocializációs szerep is átalakult. A klasszikus közösségi érzésre nevelés a család és a baráti társaságok feladata maradt. Más. Ugyebár a közösség sokféle lehet. Sőt, életünk során, de egy-egy adott életszakaszban is többféle közösséghez tartozunk, akár egyszerre is. Leegyszerűsítve: van az iskola és vannak a barátok, meg az edzőtársak. Ennyi közösséghez tartozni csak alkalmazkodással lehet. Már pedig ez az individualizmus korában nem divat. Megint más. Tudjuk, hogy az életkörülmények romlásával az ember radik...

Prostituált már az egész világ. Az igazi kurvák rég nem a bordélyokban vannak. Eladja magát férfi és nő, áru már minden. Rossz kapcsolat a biztos egzisztenciáért, egy dugás a nyugodt nappalokért. Szopunk az előléptetésért, nyalunk a pozíciókért. Eladja magát a főnök és árulja a beosztott. Eladja magát már mindenki mindenkinek, alkukat köt és nyel nagyokat. A nőknek már nincs önbizalmuk. Nincs benn ük semmi tartás, a magánytól való félelem miatt menekülnek kapcsolatokba úgy, hogy a szerelmet tán sose élték meg. Aztán élnek tovább szépen társas magányban, egy férfival, aki egója díszeként használja a nőt. Azt hiszi, szeret, holott csak birtokol. Eladja a lelkét a szép család képéért, közben meg félrekefél. Ez a kép, a mérce, a példa a fiataloknak. Divatot majmolnak, márkahűek, közben azt sem tudják, mi az igazi márka. Isznak és dugnak, mert az a trendi. Melleket és szájat fújatnak lufi méretűre, hogy egy bömbölő bömbi kulcsát lóbáló levadássza őket. Hiszen ez a biztos egzisztencia. Apró...

"Play it, Sam. Play as time goes by!" - mert mindig van mit újra játszani. Mindig van egy szó, egy vers, egy dal, egy emlék. Mert jó, ha fáj, mert az ember szeret szenvedni. Mert jók az álomba zokogott éjszakák, amikor újra játszod fejedben a dalt. Mert mindig van egy pillanat, amikor szeretnéd, ha újra játszanák azt a dalt. Mert van, amikor ha fáj is az emlék, az jó, mert a fájdalom azt üzeni, mé g élsz. Te még élsz. Mert ahogy múlik az idő, a lista egyre hosszabb lesz, rajta egyre több szó, vers, dal és pillanat, hiszen a képek már csak akkor élesek, ha álomba sírtad magad. Múlik az idő, de van, ami sosem múlik el. A gondolat, a pillanat, az érzés, a kép, a dal. Játszhat bármit a piano, már minden csak emlék marad. Fájó, kínzó, de mégis jó. Játszd hát újra, Sam. Mindegy mit, lehet az szó, vers, dal, pillanat, csak játszd, mert már csak ez maradt.