Letojom, ki unja, ki nem. Osztani, másolni fogom, amikor csak kiverik nálam azt a bizonyos biztosítékot. Mint tegnap is.... A 60. agymenésnél úgyis abbahagyom....
Na kérem szépen. Azt ugye tudjuk, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy valamilyen közösséghez tartozzon. A közösséghez tartozás alapeleme az ember szocializációjának. Ugye a régi rendszerben a közösségi érdek volt az elsődleges, mely a módszerváltással eltolódott az individualizmus irányába. Ennek okán a szocializációs szerep is átalakult. A klasszikus közösségi érzésre nevelés a család és a baráti társaságok feladata maradt.
Más. Ugyebár a közösség sokféle lehet. Sőt, életünk során, de egy-egy adott életszakaszban is többféle közösséghez tartozunk, akár egyszerre is. Leegyszerűsítve: van az iskola és vannak a barátok, meg az edzőtársak. Ennyi közösséghez tartozni csak alkalmazkodással lehet. Már pedig ez az individualizmus korában nem divat.
Megint más. Tudjuk, hogy az életkörülmények romlásával az ember radikalizálódik. (jelzem, tessék utána nézni e szó eredeti értelmének!). Mindenképp valamilyen szélsőség irányába tolódik, és ott próbál közösségi élményt találni.
Pontosan ezt teszik a szélsőliberálisok is, csak másként. A kiváltó ok és saját individualista céljuk azonban ugyanaz. Ergo a közösség számukra nem cél, azaz nem a közösséghez tartozást, mint szocialilzáló erőt keresik, hanem saját individumuk kiteljesedését. Ez az alapvető szereptévesztés vezetett oda, hogy 2005-2006 után olyannyira felduzzadt a nemzeti oldal. Erre rátett egy lapáttal a 2008-tól kezdődött gazdasági összeomlás is. Temérdek ember akarta önmagát megvalósítani egy új közösségi színtéren, hiszen ugye valamikor Amerika is az álmok hazája volt. Hát ez lett a nemzeti oldal.
Otthon elnyomott, szájukat ki nem nyitó pasik öltöztek egyenruhába, otthon kussoló családanyák óbégattak a tüntikéken, ezzel megvalósítva önmagukat. És közben mind reménykedett titkon vagy tudat alatt abban, hogy az önmegvalósítás elviszi őket egy várt cél felé. Lesznek VALAKIK. A közösségben kiemelkedő szerepük lesz. Nem az volt a fontos, hogy a közösség érdekeit nézze, hogy együtt valami sikerüljön, vagy csak szimplán jó legyen, hanem hogy neki mi a haszna belőle.
Az ügyesek lettek a póló és zászlóárusok, elkezdtek mindenféle nagynemzeti göncöt árulni, a megfelelni vágyók meg megvették, és fel is vették, mert úgy gondolták, hogy csak úgy tudják individumukat érvényre juttatni, ha identitásukat testükön kívül mutogatják.
Aztán jött a "két dudás" esete. Csak itt már qva sok dudás volt, és mind a saját individumát tolta előre, még előrébb, és pont leszarta, hogy neki itten, ebben a közösségben szocializálódnia illene, ehhez pedig néha nem árt a másikra figyelni, vagy tán esetleg olvasni. Nem árt beszélgetni, ahelyett, hogy csak fújná a magáért, és nem árt néha mérlegelni a megfelelni vágyás helyett. Így hát sokan kikoptak. Rájöttek, kevesek ahhoz, hogy a nagynemzeti kalapban előrébb jussanak. Ezek elkezdtek saját kis közegükben hittéríteni, saját kicsiny tudásukkal vagy tudatlanságukkal, változatlan a külsőségeket előtérbe helyezve.
Azok az emberek, akik számára az individum a fontos, hatalmas hévvel gyűjtik a segélyeket másoknak. Pont olyanok, mint az egyik exem, aki azért vett nekem ajándékokat, hogy elmondhassa, hogy ő milyen rendes és jó fej. Értitek? Nem az én örömömért, hanem önmaga megdicsőüléséért. Na ez az oka annak, hogy mára már idejutott egy egykor jó irányba elindult valami. És ez az oka annak, hogy egy nagynemzeti majális már semmiben sem más, mint a kádári sör-virslis bulik voltak.
Na kérem szépen. Azt ugye tudjuk, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy valamilyen közösséghez tartozzon. A közösséghez tartozás alapeleme az ember szocializációjának. Ugye a régi rendszerben a közösségi érdek volt az elsődleges, mely a módszerváltással eltolódott az individualizmus irányába. Ennek okán a szocializációs szerep is átalakult. A klasszikus közösségi érzésre nevelés a család és a baráti társaságok feladata maradt.
Más. Ugyebár a közösség sokféle lehet. Sőt, életünk során, de egy-egy adott életszakaszban is többféle közösséghez tartozunk, akár egyszerre is. Leegyszerűsítve: van az iskola és vannak a barátok, meg az edzőtársak. Ennyi közösséghez tartozni csak alkalmazkodással lehet. Már pedig ez az individualizmus korában nem divat.
Megint más. Tudjuk, hogy az életkörülmények romlásával az ember radikalizálódik. (jelzem, tessék utána nézni e szó eredeti értelmének!). Mindenképp valamilyen szélsőség irányába tolódik, és ott próbál közösségi élményt találni.
Pontosan ezt teszik a szélsőliberálisok is, csak másként. A kiváltó ok és saját individualista céljuk azonban ugyanaz. Ergo a közösség számukra nem cél, azaz nem a közösséghez tartozást, mint szocialilzáló erőt keresik, hanem saját individumuk kiteljesedését. Ez az alapvető szereptévesztés vezetett oda, hogy 2005-2006 után olyannyira felduzzadt a nemzeti oldal. Erre rátett egy lapáttal a 2008-tól kezdődött gazdasági összeomlás is. Temérdek ember akarta önmagát megvalósítani egy új közösségi színtéren, hiszen ugye valamikor Amerika is az álmok hazája volt. Hát ez lett a nemzeti oldal.
Otthon elnyomott, szájukat ki nem nyitó pasik öltöztek egyenruhába, otthon kussoló családanyák óbégattak a tüntikéken, ezzel megvalósítva önmagukat. És közben mind reménykedett titkon vagy tudat alatt abban, hogy az önmegvalósítás elviszi őket egy várt cél felé. Lesznek VALAKIK. A közösségben kiemelkedő szerepük lesz. Nem az volt a fontos, hogy a közösség érdekeit nézze, hogy együtt valami sikerüljön, vagy csak szimplán jó legyen, hanem hogy neki mi a haszna belőle.
Az ügyesek lettek a póló és zászlóárusok, elkezdtek mindenféle nagynemzeti göncöt árulni, a megfelelni vágyók meg megvették, és fel is vették, mert úgy gondolták, hogy csak úgy tudják individumukat érvényre juttatni, ha identitásukat testükön kívül mutogatják.
Aztán jött a "két dudás" esete. Csak itt már qva sok dudás volt, és mind a saját individumát tolta előre, még előrébb, és pont leszarta, hogy neki itten, ebben a közösségben szocializálódnia illene, ehhez pedig néha nem árt a másikra figyelni, vagy tán esetleg olvasni. Nem árt beszélgetni, ahelyett, hogy csak fújná a magáért, és nem árt néha mérlegelni a megfelelni vágyás helyett. Így hát sokan kikoptak. Rájöttek, kevesek ahhoz, hogy a nagynemzeti kalapban előrébb jussanak. Ezek elkezdtek saját kis közegükben hittéríteni, saját kicsiny tudásukkal vagy tudatlanságukkal, változatlan a külsőségeket előtérbe helyezve.
Azok az emberek, akik számára az individum a fontos, hatalmas hévvel gyűjtik a segélyeket másoknak. Pont olyanok, mint az egyik exem, aki azért vett nekem ajándékokat, hogy elmondhassa, hogy ő milyen rendes és jó fej. Értitek? Nem az én örömömért, hanem önmaga megdicsőüléséért. Na ez az oka annak, hogy mára már idejutott egy egykor jó irányba elindult valami. És ez az oka annak, hogy egy nagynemzeti majális már semmiben sem más, mint a kádári sör-virslis bulik voltak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése