Moncsi agymenései

KÁNIKULAI AGY/LÁGYULÁS 2. avagy az anyai hülyeség és annak határtalansága Kezdek rájönni, hogy én rém szar anya vagyok. Nagyon sok szempontból vagyok az. Egyrészt mert a gyerekeimet érző emberi lényként kezelem, és nem plüssmackóként, de főleg nem kicsi királyként. Mert nem azok. Szóval számomra értelmezhetetlen az egoért tartott gyerek, kábé annyira, mint az ego miatt vásárolt celeb-kutya. Merthogy a gyerek, kérem tisztelettel, nem hülye. Csak kicsi. És a kicsi is tud magának vizet engedni, ha a melegben szomjas. Sőt, élvezi, ha vizes lesz a keze. A kicsi is meg tud mozdulni a melegben, legfeljebb megizzad, De akkor lehet pancsolni, hogy lemossa magáról az izzadtságot. Persze ez is kényes téma, főleg, ha anyuka hülye. És anyuka nem néz ki az ablakon, nem olvas hülye facebookot, és az egyhetes nyaralásra a tomboló nyárban a gyereknek meleg mackónacit, sok meleg mackófelsőt, no és elengedhetetlen atlétát csomagol. Hogy a szandálhoz hordandó zokniról már ne is...

KÁNIKULAI AGY/LÁGYULÁS 1. Meg kell, hogy állapítsam, a facebookot vagy csecsemők használják, vagy ufók. De biztire valami fura lények. Igen, tutira, mert folyamatosan, az év tizenkét hónapjában, a nap huszonnégy órájában csak az álmélkodást, a szörnyülködést olvasom. Mintha nem földi lények lennének, akik évek, évtizedek óta ezen a bolygón, ebben az országban élnének. Vagy mintha burokban, zárt, védett, a külvilággal sosem szembesülő óvott világban éltek volna, és most kiszab adulva a fene nagy valóságba lesnek, mint Rozi a moziban. Álmélkodnak, szörnyülködnek azon, hogy nyáron meleg van. Néha nagyon. Sőt, bazi nagyon. Szörnyülködnek azon, hogy télen hideg van. Nagyon. Sőt, néha bazi nagyon. Álmélkodnak azon, hogy néha esik az eső, sőt, vihar is szokott lenni. Jéggel, bakker, amikor az a koktélba való, hogy lefotózva ki lehessen tenni a facéra, no meg instára. Nyáron is, télen is van vihar. Csak a fotók mások, és a szörnyülködés szavai változnak. Évről évre...

Van egy mondat. Nagyon mélyre ásták el a köztudatban, mert egy kicsit sem polkorrekt egykori szervezet egyik fontos, számukra nagy jelentőséggel bíró mondata volt. És akármennyire mélyre, a feledés homályába akarják is ásni, számomra, az életemben irányadó és nagyon lényeges.  Mert én mindentől függetlenül vallom, és vallani akarom, hogy becsületem a hűség. Hűség mindenhez, és mindenkihez, ami és aki fontos a számomra, ami és aki értéket képvisel az életemben. Csak valahogy m a azt látom, hogy ez a mondat nem csak politikailag nem korrekt a múltja miatt. Ez a mondat egyre kevesebbek számára fontos. Maguk a szavak is elvesztették súlyukat, jelentőségüket és értelmüket.  Ha pedig valaki komolyan veszi, akkor azt vagy beskatulyázzák elvi dobozkába, vagy kiröhögik. Rosszabb esetben semmibe veszik, átnéznek rajta és hülyének tekintik. Átverhető, megalázható, nullának tekinthető valaminek. Mára divat lett szembeköpni saját magukat az embereknek. És m...

Apámnak öt felesége volt. A családi legendárium szerint a többi kiválasztottat csak azért nem vette feleségül, mert abban az időben még elmeorvosi vizsgálathoz kötötték a sokadik házasságot. Így aztán a többivel "csak" együtt élt, és tán kesergett a papír hiányán. Gyerekek hárman vagyunk, legalábbis hivatalosan. Mind más anyától. A bátyámmal és velem apánk alig foglalkozott, mondhatni, tojt a fejünkre. Hogy a húgunkkal mi a helyzet, vele hogyan bánt volna, senki sem tudja már meg, őt az anyja tiltotta el a család maradékától. Mindig szerettem volna aputól megkérdezni ezeknek az okát, de valahogy úgy dobta az élet, hogy az utolsó fél évében kerültünk közelebb egymáshoz, de még akkor is fontosabb volt az éppen akkor aktuális párja. Így hát már sosem kapok tőle választ arra, vajon ő mindig komolyan gondolta a házasságokat, a "vadházasságokat"? Hogy vajon létezik olyan ember, aki minden esetben szívből, hittel és meggyőződéssel véli, hogy akit épp...

Három éves voltam, amikor apám és anyám elváltak.Az első emlékem apámról 14 éves koromból van. Biztos néha láttam addig is, csak nem emlékszem rá. Az unokáit alig ismerte, volt, hogy évekig nem is beszéltünk. Persze a bátyámat, a féltestvéremet igen. Aztán valahogy úgy alakult, hogy a súlyos betegen engedte, hogy a lakásába költözzünk, mikor nem volt hová mennünk. Először azt hittem, a halál árnyékában megbánta bűneit, de nem. Csak könnyebb lett így az élete. De nem bántam. A halálos ágyán csak én fogtam a kezét, és töröltem le a könnyét. Magányosan élt, ha társas magányban is, de szeretetlenül. Nem tudtam neki többet adni, mint hogy vele voltam, amikor tudtam. Anyám hatévesen mondott le rólam. Persze néha meglátogatott, főleg, ha pénzre volt szüksége a nagyiéktól, később, felnőttként pedig tőlem. Az unokái közül a kisebbiket nem is ismerte, pedig két éves nagylány volt, amikor elment. Nem volt rá ideje. Pedig a nagy szerette, amikor tiszta pillanataiban nagyóka (így hí...