Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozíciójuk megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké.
Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kielégítve minden vágya és óhaja a gyereknek, de a legtrendibb módon, csak ne kelljen vele valóban foglalkozni. Ne kelljen szembesülni gondokkal, problémákkal, érzelmi nehézségekkel, mert pont elég, amit az élet amúgy is dob egy-egy láz vagy hányás formájában.
És lassan nyakunkon ez a zombi üzemmódban létező, mobil-perspektívában élő, érzelmi intelligenciáját tekintve mínuszos, önző generáció, akiknek csak az egójuk számít, a vágyak azonnali kielégítése. Mert a kiégés mindig gyorsan jön, egyre gyorsabban, ezért mindig az újabb, a következő kell, átgázolva mindenen és mindenkin. Köszönjük, szupermamik.
2020.02.11.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése