A higgadtság nagymestere
Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.
A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”
Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.
Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”
De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtság zászlaja lobog a szakértői stúdióban, mint turul a viharban. Most nem kell elkapkodni semmit. Most nem kell nyugati irányba igazodni. Most keletre nézünk, vagy legalább lefelé, a lábunk elé, nehogy elbotoljunk a saját kettős mércénkben.
Sebestyén tragédiája súlyos. Tragikus. A hozzáállás pedig tanulságos.
Ugyanis kiderült: nem az a lényeg, mit mondasz. Az a lényeg, hogy mikor és kire mondod. A higgadtság nem elv, nem erény hanem egy gomb. Egy gomb, amit akkor nyomsz meg, amikor épp a te narratívádnak kényelmes.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése