Minden kicsi lányban ott él a nő. Felhúzza anya körömcipőjét, fülig keni magát a sminkkel és kilakozza a körmét. Ha meghúzzák a haját, pontosan tudja: ez az udvarlás jele az oviban. Mert ő már akkor is nő.
Aztán felnő, és hiába marad lelke egy része igazi kislány, ez már senkit nem érdekel. Jönnek emberek, férfiak, akik nem kíváncsiak a kicsi lányra. Ő pedig szépen hozzáöregszik a szerephez, a kislány már csak éjjel él, amikor álmodik. Amikor jönnek a dallamok, a szavak és a pillanatok, régiek, amikor még mert kislány lenni és mert játszani.
Mert ha tud és akar kislány is maradni, apró és őszinte lélek, játékos és bohó, csak éppen női testben élve, kedvesen és okosan, de felnőve már, különc lesz mások szemében, és ezáltal cseppet boldogtalan. Nézik, de nem értik, és játszani vele senki nem akar.
Nem a szemek játékos csillanása számít, hanem a kontraszt a test és a szem között, a külső kopása mellett a belső kislányossága. Sokan nem szeretik a kontrasztot, nem értik és nem érzik, miért jó, amikor az ellentétek vonzásában élsz. Nem értik, hogy játszani jó és kell, még ha már bottal rovod is a körutakat. Ha pedig hagyod, hogy megöljék a kislány, öreg leszel, kívül és belül vénné válsz.
És jön a pörgés a múltban, az álmodozásba sírt éjszakák, mert már nincsenek álmok, boldog játszadozások, meghal a kislány a női testben. Marad csak az álmodozás, pedig régen szóltak már nekünk: „Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalúl festett egekbe néz.”
Aztán felnő, és hiába marad lelke egy része igazi kislány, ez már senkit nem érdekel. Jönnek emberek, férfiak, akik nem kíváncsiak a kicsi lányra. Ő pedig szépen hozzáöregszik a szerephez, a kislány már csak éjjel él, amikor álmodik. Amikor jönnek a dallamok, a szavak és a pillanatok, régiek, amikor még mert kislány lenni és mert játszani.
Mert ha tud és akar kislány is maradni, apró és őszinte lélek, játékos és bohó, csak éppen női testben élve, kedvesen és okosan, de felnőve már, különc lesz mások szemében, és ezáltal cseppet boldogtalan. Nézik, de nem értik, és játszani vele senki nem akar.
Nem a szemek játékos csillanása számít, hanem a kontraszt a test és a szem között, a külső kopása mellett a belső kislányossága. Sokan nem szeretik a kontrasztot, nem értik és nem érzik, miért jó, amikor az ellentétek vonzásában élsz. Nem értik, hogy játszani jó és kell, még ha már bottal rovod is a körutakat. Ha pedig hagyod, hogy megöljék a kislány, öreg leszel, kívül és belül vénné válsz.
És jön a pörgés a múltban, az álmodozásba sírt éjszakák, mert már nincsenek álmok, boldog játszadozások, meghal a kislány a női testben. Marad csak az álmodozás, pedig régen szóltak már nekünk: „Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalúl festett egekbe néz.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése