Szeretnék megint négyéves lenni. Négyéves, amikor Sanyika az oviban
meghúzta a copfom, anyukám pedig elmagyarázta, hogy ezt azért tette,
mert tetszem neki.
Négyévesen még pontosan tudtam, hogy éppen rámosolyogjak vagy durcásan a hátamat mutassam neki.
És szeretnék tizenkét éves lenni, amikor Petitől megkaptam életem első szerelmes levelét. Mert abban még őszinte, szívből jövő szavak voltak. Tiszták, édesek, bele is pirultam. Pedig nem tetszett Peti, de tizenkét évesen tudtam, hogyan ne bántsam meg. És még őszinték voltak tán a barátnők, amikor a hajam vagy a ruhám bírálták egy-egy iskolaudvari randi előtt.
És szeretnék tizenhat lenni, amikor először tudtam nagyon nőként beletaposni abba, aki megbántott és csalódást okozott. Akkor még rutinból ment. Amikor tizenhat voltam, még szívből tudtam sírni a csalódásokért. Akkor már simán pofán röhögtem a féltékeny barátnőt, mikor irigyen fikázta a klassz ruhám.
Jó lenne, ha négy, tizenkettő vagy tizenhat lehetnék. Ha most is érteném, mit miért tesznek és mondanak, ha tudnám, mikor őszinték a szavak. Jó lenne tudni, mikor sírjak és mikor tapossak, mikor nevessek és mikor ne hazudjak, mikor figyeljek és mikor higgyek. De már nem megy!
Nem megy, mert nem őszinték. Mert olyan mások, és olyan sérültek, hogy nem merik ők sem kimondani, amit akarnak. Játszunk és csalódunk, hazudunk, mert azt hisszük, úgy nem bántunk, de már régóta nem sírunk.
Négyévesen még pontosan tudtam, hogy éppen rámosolyogjak vagy durcásan a hátamat mutassam neki.
És szeretnék tizenkét éves lenni, amikor Petitől megkaptam életem első szerelmes levelét. Mert abban még őszinte, szívből jövő szavak voltak. Tiszták, édesek, bele is pirultam. Pedig nem tetszett Peti, de tizenkét évesen tudtam, hogyan ne bántsam meg. És még őszinték voltak tán a barátnők, amikor a hajam vagy a ruhám bírálták egy-egy iskolaudvari randi előtt.
És szeretnék tizenhat lenni, amikor először tudtam nagyon nőként beletaposni abba, aki megbántott és csalódást okozott. Akkor még rutinból ment. Amikor tizenhat voltam, még szívből tudtam sírni a csalódásokért. Akkor már simán pofán röhögtem a féltékeny barátnőt, mikor irigyen fikázta a klassz ruhám.
Jó lenne, ha négy, tizenkettő vagy tizenhat lehetnék. Ha most is érteném, mit miért tesznek és mondanak, ha tudnám, mikor őszinték a szavak. Jó lenne tudni, mikor sírjak és mikor tapossak, mikor nevessek és mikor ne hazudjak, mikor figyeljek és mikor higgyek. De már nem megy!
Nem megy, mert nem őszinték. Mert olyan mások, és olyan sérültek, hogy nem merik ők sem kimondani, amit akarnak. Játszunk és csalódunk, hazudunk, mert azt hisszük, úgy nem bántunk, de már régóta nem sírunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése