"Sok nő a félreértett emancipáció okán a saját nemére jellemző lényt
fojtja meg. Ők udvarolnak, határozzák meg a döntéseket, és ezzel
elpusztítják magukban a nőt, és ezáltal tönkreteszik a férfiban a
férfit. Rivalizálnak a férfiakkal, a férfiak pedig lágyan körülölelik
egymást. Ez a görög-római dekadens kultúrához vezet, akik bele is
pusztultak ebbe – mondta az Igennek Dr. Bagdy Emőke pszichológus."
Azt gondolják, ha férfi módra isznak, berúgnak, akkor sokkal menőbbek. Menőbbek, mert keményebbek.
Katonásdit játszanak, mindegy hogyan és melyik oldalon, és úgy érzik, ha egyenruhába bújnak, többek lesznek, mint egyszerű nő.
Többek, erősebbek akarnak lenni a legerősebb férfinél is, átvenni a szerepet építésben és rombolásban, küzdelemben és harcban, ivásban és buliban, káromkodásban és okádásban. Szerelnek és szétszednek, uralnak és uralkodnak, még ha csak látszatra is, kifelé, de ez kell a világnak.
Már nem divat a virág, a csoki és a szép szavak, már nem kell a férfi, aki udvarol és nőként kezel. Ha a kapuig kísér, és nem megy fel, pánikba esnek, hol a narancsbőr. Ha nem kap el az első randi után azonnal, hisztis fúriaként buzizzák le. Nincs, aki elégedett lenne, mert egy kósza numera alatt is szerelmes lesz a nő. Ez a szerelem persze továbbáll, de gyorsan, főleg ha nincs visszajelzés, vagy az csak egy pohár pia.
Ma már gyakorló ruhában és surranóban tarol a nő, beront, elkap, leszop és megerőszakol. A férfi van alul, felül a nő, minden tekintetben. Lefog, megbilincsel és szó szerint fojtogat. A nő ural és legyűr, aztán csak les a szürke ötven árnyalatán, mielőtt lelépne egy menet után. Mert ha izzadt és gyengécske is a sztori, de kell (vagy kellene) a romantika.
Persze közben vágyna nő lenni, kicsi, gyenge és törékeny, de nem divat. Elengedni magát egy sem meri, a könny pedig drágább, mint a gyémánt, vállalhatatlan és nőietlen lett. Lassan már otthon sem sír, mert hiszi, a nagy testvér mindent lát. Facebook az élet, az érzelem, színház az egész világ, mind azt hiszi, nagy a szerepe. Játssza hát mind az álmodott karaktert, a nagymenő, vagány, militáns és kemény, piás csajt. Szól a buli, dübörög a konzervzene, ő meg sír belül, hova lett az igazi férfi. Az a férfi, akit ő ölt meg, Aki már nem férfi, csak hímnek látszó tárgy, vagy ködös álom a régi világból.
Terepszín romantika, elfajzott világ. Feminin a férfi, és férfias a nő. Betépett lét és piás szerelem, percekig tartó érzelem, normális a más, mert hát nem csak férfi és nő a világ.
Azt gondolják, ha férfi módra isznak, berúgnak, akkor sokkal menőbbek. Menőbbek, mert keményebbek.
Katonásdit játszanak, mindegy hogyan és melyik oldalon, és úgy érzik, ha egyenruhába bújnak, többek lesznek, mint egyszerű nő.
Többek, erősebbek akarnak lenni a legerősebb férfinél is, átvenni a szerepet építésben és rombolásban, küzdelemben és harcban, ivásban és buliban, káromkodásban és okádásban. Szerelnek és szétszednek, uralnak és uralkodnak, még ha csak látszatra is, kifelé, de ez kell a világnak.
Már nem divat a virág, a csoki és a szép szavak, már nem kell a férfi, aki udvarol és nőként kezel. Ha a kapuig kísér, és nem megy fel, pánikba esnek, hol a narancsbőr. Ha nem kap el az első randi után azonnal, hisztis fúriaként buzizzák le. Nincs, aki elégedett lenne, mert egy kósza numera alatt is szerelmes lesz a nő. Ez a szerelem persze továbbáll, de gyorsan, főleg ha nincs visszajelzés, vagy az csak egy pohár pia.
Ma már gyakorló ruhában és surranóban tarol a nő, beront, elkap, leszop és megerőszakol. A férfi van alul, felül a nő, minden tekintetben. Lefog, megbilincsel és szó szerint fojtogat. A nő ural és legyűr, aztán csak les a szürke ötven árnyalatán, mielőtt lelépne egy menet után. Mert ha izzadt és gyengécske is a sztori, de kell (vagy kellene) a romantika.
Persze közben vágyna nő lenni, kicsi, gyenge és törékeny, de nem divat. Elengedni magát egy sem meri, a könny pedig drágább, mint a gyémánt, vállalhatatlan és nőietlen lett. Lassan már otthon sem sír, mert hiszi, a nagy testvér mindent lát. Facebook az élet, az érzelem, színház az egész világ, mind azt hiszi, nagy a szerepe. Játssza hát mind az álmodott karaktert, a nagymenő, vagány, militáns és kemény, piás csajt. Szól a buli, dübörög a konzervzene, ő meg sír belül, hova lett az igazi férfi. Az a férfi, akit ő ölt meg, Aki már nem férfi, csak hímnek látszó tárgy, vagy ködös álom a régi világból.
Terepszín romantika, elfajzott világ. Feminin a férfi, és férfias a nő. Betépett lét és piás szerelem, percekig tartó érzelem, normális a más, mert hát nem csak férfi és nő a világ.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése