Moncsi agymenései

Egész életünkben keressük a meséket. Sokszor jut kalandregény, máskor horrorba csöppenünk, aztán hirtelen lesz belőle édes-kedves kis leányregény. A valódi, hercegnős-királyfis mese nagyon ritka.Talán nem is létezik. Ki tudja.  Apró álom, amire minden kislány vágyik. Hercegnő szeretne lenni egy igazi mesében, fehér lovon jöjjön a királyfi. Persze ahogy nő a gyerek, jó már a nem fehér, és a nem ló is. Csak jöjjön, és legyen mese a regényekből, kalandregényekből, pornófilmekből . Írjon mesét vele valaki. Az a valaki. Persze néha azt hiszi a lány az út során, hogy igazi mesébe csöppent, néha, ha ritkán is, de hiszi, hogy eljött az ő meséjének ideje. Percekre, napokra tudja magát hercegnőnek érezni.  Aztán először a báli forgatag álarca hullik le, később - tán pont emiatt - a cipellője vész el a rohanásban. Majd leesik a korona a fejéről, és egy idő után már az a fránya ajtó sem nyílik ki előtte. A meséből röpke pillanat alatt rongyosra olvasott ponyva lesz...

A hazugság egy nagyszerű történet, amit valaki mindig elront az igazsággal. Apró, kicsi hazugságokból áll össze a mese, amit nem is hiszünk hazugságnak. Amiről sose valljuk be magunknak sem, hogy hazugság. Egyszerűen csak azt hisszük, a füllentés jobb, mint az igazság. Jobb, mert az, akinek mondjuk, megnyugszik tőle. Elhiszi, és megbékél. Mert az nem fáj. Mert az igazság bizony gyakran fáj.  Aztán szépen kerekedik a történet, lesz belőle szirupos, mesés csoda. Felhőcskék, nap sütés, rózsaszín szemüveg, hab a tortán. Az életnek nevezett, mesének hazudott kupac. Apró, hazugság-szemcsékből összeálló édes, mesés torta.  De a tortába egyszer úgyis bele kell harapni. Nem tudod róla mindig csak a cukormázat eszegetni, és a marcipán is hamar elfogy. A kimondatlan, hazugsággá összeálló kérdések, a félelemből vagy megnyugtatásként elsuttogott nem-igazságok csokigyöngyei pedig sercegnek a fogunk alatt. Recsegnek, ropognak, és fájnak. A színlelt igazságok és a kimondatl...

Alexander Graham Bell, gyűlöllek. Mert miattad nem megy az elengedés. Telefonok sorban az asztalon, némán feketéllenek. Színes a tok, ragyog a trendi készülék, mégis fekete és hangtalan. Akkor, régen még volt mire várni. És amikor megérkezett egy levél, láttam mindent. Láttam, remegett-e a keze annak, aki írta, láttam, cseppent-e könnycsepp a papírlapra. Láttam a gondolatait a kis rajzokon át, és láttam a szívét az áthúzott szavakon át is. És jó volt a találkozás, mert várhat tam a "nagy pillanatot", amikor a szembenézés mindenről mesélt. Szeretetről, gyűlöletről, közönyről. Érzésekről és emberekről. Arcok és szemek, mozdulatok és rezzenések meséltek. Mesélhetne a hang is, de torzít a telefon, és nincs mögötte arc, és nincs mögötte gesztus. És mégis vársz. Várod, hátha csörög, hátha pittyeg. Hátha megszólal egy hang, vagy érkezik pár semmitmondó sor. Ami már soha nem lesz levél, de mégis várod, mint kiskutya az odavetett koncot. Bell papa, miattad n...

Ha lennél az, aki, nekem mindenem volnál. Vagy mégsem. Ha én lennék az, aki, ha mernék, ha bírnék lenni az, aki, akkor talán jobb lenne. Jobb lehetne.  Akkor talán a mindened lennéd, és te a mindenem lennél. Vagy lehet, még jobban félnénk. Félnénk, mert mindig voltak, lesznek ránk kövült, rohadt maszkok. Maszkok, amiket félteni kell. Amiket féltve óvunk a reggelektől. Mert reggel kivillanhat egy apró, pőre bőrdarab. A pőre arc. Menekülünk a magányos éjszakákba. Mosolygunk és mondunk szavakat, tompán cseng a maszkok alatt. Nincs odabújás, nincs összebújós szerelmes éjszaka. Csak a félelem. A rettegés, hogy látható lesz a puszta arc. Félelem egyetlen pillanatnyi pőreségtől. A meztelen arctól. És nem mondja, hogy ébredj. Sose szól, hogy most ébredj. Riasztó láz, szárazan izzó test, ébresztő, felriasztó vészcsengő. Megébreszt, ha hibáznál, ha ott maradnál, ha odabújnál. Ha együtt maradnánk. És nem szól, nem fogja meg a kezem. Mert ha lennék az, aki...Ha mernék m...

Azt gondolom, a nők minden ruhadarabjának van története. Minden blúzhoz, szoknyához, de még a fehérneműkhöz is tartozik egy-egy sztori. Egy történet, amit nem felejtünk el. Unalomból vett göncök, soha nem hordott blúzok, amivel egy szakítás után vigasztalódtunk, szigorúan a fodrász kreálta új frizura után. Nadrág, amire rábeszélt a barátnőnk, hogy kerekebb lesz a popsink, és jobb nőnek érezzük magunkat. A szép, csipkés szett, szigorúan push-uppal, amit egy nagyon fontos randi ra vettünk, bár arra már nem emlékszünk ki volt az est alanya és hogyan végződött. Vagy igen, csak inkább be sem valljuk, még magunknak sem. Az állásinterjúra beszerzett blézer, ami akár egy szép karrier kezdete is lehet. Vagy nem. De emlék. Aztán vannak az ajándékba kapott cuccok. Bizsuk, táskák, üresen álló, de soha ki nem dobható emlék-parfümök. Néhány ajándék póló egy párizsi útról, ami romantikusnak indult, aztán ki tudja, mi lett. A barátnőtől kapott rém giccses, de sok röhögést felidé...