Amikor pont egy évvel ezelőtt elindult ez a járvány-mizéria, a tapsikolások, meg az "együtt sikerül", még azt hittem, hogy talán végre egyfajta tolerancia, a mások tiszteletben tartása is alappá válik az emberek számára. Hiszen minden második poszt arról szól, hogy az emberek most vizsgáznak önfegyelemből, önuralomból, másokkal szembeni tiszteletből, toleranciából, segítőkészségből.
Most pedig azt látom, hogy egyre távol kerülünk az olyan fogalmaktól, mint együttérzés, tisztelet, megértés. Nem közelebb, ahogy egy éve oly sokan remélték, a fenéket! Egyre messzebb, lassan már elérhetetlen távolságba.
Megértem, hogy nem mindenki hisz ebben az egészben, van, aki úgy gondolja, rá semmi sem hathat. Megértem, hogy van aki a betegségtől fél, más inkább az oltástól, hogy van, aki az immunrendszerében bízik, még akkor is, ha ez számomra értelmezhetetlen, hiszen az immunrendszer nem vizsgálható, így csak sejtéseink lehetnek állapotáról és remélhetjük, hogy nem csak hisszük, hogy jól működik. Megértem azt is, hogy vannak, akik még mindig rettegve pánikolnak, bezárva élik mindennapjaikat, beketyózva nézik a falakat, és minden újabb szigorításnál vécépapír hegyeket halmoznak a lisztek és élesztő fölé, hiszen szar dolog fosni, így is és úgy is. Megértem azokat is, akiknek a nyomor és éhezés ment már az agyára, azokat is, akik élni akarnak, bulizni, bandázni és utazni.
Elfogadom mindenki véleményét, hiszen mindenkinek jogában áll bármit gondolni. Ám azt, hogy képtelenek tiszteletben tartani, hogy más ember esetleg másként gondolkodik, azt nem tudom elfogadni. Azt, hogy erőszakosan akarják letolni egymás torkán a maguk véleményét, nem tudom elfogadni. Azt, hogy elmbetegség határát súroló stílusban, ordibáló, anyázó, vulgáris posztokban oktatnak ki másokat, hogy egykori barát tilt barátot, töröl családtagot, felejt el telefonszámot, csak mert hisz vagy nem hisz, oltat vagy nem oltat, nem tudom elfogadni.
Nem tudom elfogadni, hogy egész életünk, kicsiny világunk erről kell szóljon, még akkor is, ha valóban erről szól. Mert tudunk magunknak világot teremteni otthon, a családunk körében, és nem hiszem, hogy a nap 24 órája alatt semmi szép és jó nem történhet, akár a négy fal között is.
Engem még úgy neveltek egykoron, hogy tiszteljük embertársaink elmebaját, és mindenkinek jogában áll hülyének lenni. Nekem is, neked is. Az, hogy melyikünk volt a hülye, majd az élet és az idő megmutatja, de nem szomszéd Rozika vagy facebook-cimbi Gézuka fogja eldönteni, és nem születik róla hiteles insta sztori sem.
És nem tudom elfogadni, amikor emberek - persze szigorúan a tolerancia jegyében - megfellebbezhetetlenül, kioktatóan és elhivatott felsőbbrendűséggel - közölnek elmebeteg blődségeket, melyeket utána osztogatnak vad hittel.
A sok, több milliónyi politikai, foci, migrációs és egyéb szakértő mellé felsorakoztak az önjelölt virológusok, OKJ tanfolyamon végzett epidemiológusok és nyolc általános után orvosi diplomát vizionáló csodalények, akik mellé betársultak a mindent mindennel összemosó konteósok és persze a pandémia hátán éppen rendszert váltók. Itt már mindenki jobban tud mindent, mint a valós szakemberek, jobban értenek gyógyszerekhez, infúzióhoz, lélegeztetőgéphez, oltáshoz, mint az elhivatott szakemberek. Fénnyel gyógyítanak, számokkal és színekkel, mindent tudnak vektorról és mRNS-ről, mert valamikor még általánosban hallottak hasonló fogalmakat.
Ez pedig együtt csodaszép kakofón bagázs, de legalább jó hangosak, túlordibálnak minden normális hangot, és egyetlen dolog állapítható meg határozottan: az ország lakossága megbukott.
Megbukott emberségből, toleranciából, önuralomból, önfegyelemből, elfogadásból és törődésből, de megbukott a józan gondolkodás, a szövegértés és az értelmezés képességéből is.
Szóval akármilyen sikeres is lesz vagy nem lesz a járványkezelés kicsiny hazánkban, elmondhatjuk, hogy bukott ország lettünk. Bukott ország, ahol erkölcs és morál terén a béka feneke alá süllyedtünk. És ebből a morális válságból nehezebb lesz a kilábalás, mint a gazdasági káoszból vagy a vírushelyzetből.
Mert lehet, hogy a vírust legyőzni "együtt újra sikerülni fog", bár kétlem, hogy van még "együtt" az ország bármely szegletében is, de felkapaszkodni ebből a morális mélységből átkozottul nehéz lesz. Amint egy is a cél közelébe érne, mindig lesz, aki visszalökje, lerántsa, mert dögöljön meg a szomszéd tehene is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése