Moncsi agymenései

  Ajaj, van baj. De tényleg. Előre bocsátom, utálom a telet, a havat még jobban. De kell, van haszna, tudomásul vettem, csak velem ne érintkezzen. Ott messze tőlem lehet nagyon szép, csak ne kelljen vele interakcióba kerülnöm.   De most nem ez a lényeg. Napok óta, de tényleg napok óta a csapból is az folyt,.hogy péntek hajnalban jön a hó. És jött. Most nem lehet a meteorológiai előrejelzést szidni.   Felénk este már szórtak és hajnalban elindultak a hókotrók, de itt faluhelyt a parasztja úgy látszik, tud vezetni, mert mire jöttek, mindenki kijutott az emelkedőn az utcából és el tudott indulni a nem száraz úton is.   A baj ott kezdődött, hogy Józsika és Pistike nem értették, hogy ha tudták, hogy jön a hó, akkor miért nem kotortak le már jó előre sok ezer kilométernyi autópályát és főutat, hogy ő 150-nel száguldhasson dolgozni, ahogy szokott, lehetőleg csont száraz úton. Mert hát előbb elindulni vérlázító, és na ne már. Így aztán Józsika és Pistike nyomta a kocsinak ...

  A keresztények szótárában van egy szó : Irgalom. Jelentését már senki nem ismeri. Ultra civilizált világunkban kiszorítja egy új fogalom: barbárságnak hívják. A barbárság tortáján a kegyetlenség a hab.   És szólnak még az írásaik szeretetről, becsületről is. A hipertrendy világban ezeket felülírja az önzés és az anyagiasság új istene.    Ez az emberiség új vallása...

  Manapság már nem ez a szexi. Legalábbis a nagy többségnek nem. Sokkal inkább szexi részegen fetrengeni és azt kiposztolni. Szexi ócska ribancként viselkedni. Szexi telefont nyomkodva közlekedni, azon csepegős kétsoros idézeteket megosztani. Szexi gagyi, csöcskidobós szelfiket készíteni. Szexi ötvenévesen húszéves pipik után rohangálni, vagy a fiunk barátját szeretőnek tartani. Szexi klimax felé tininek maszkírozni és hazudni magunkat. Szexi butának és műveletlennek lenni, kocsmai és facebookos hírekkel menőnek látszani.   Mondjuk nekem nem. Ám ez lényegtelen. Úgyis mindenki azt hazudja, áh, neki sem. Mert hazudni a legszexibb manapság.   Mi pedig addig olvassunk. Akár szexi, akár nem.

  A végletek világában az emberek egérmozinyi képernyőn át látják a világot. Hiszik, hogy ez az igazság.    Mégy az utcán, utazol a metrón, a buszon, és mindenütt világít a kicsi képernyő. Bámulod a kicsi mozit, és azt hiszed, ez a való világ. Mert az egérmozi jó, hiszen soha nem adja vissza a ronda és sokszor keserű, mégis oly emberi valóságot. A ráncok kisimulnak, hát még ha filter is van a képen, a könnycseppek kisebbek és mindig fényesek, a nevetés sem olyan széles, így számodra nem oly idegesítő. Az egérmozi barátságos, mert soha nem mutatja meg a szélesvásznú valót, nem tágul a tér, sose nézel fölfelé. Ha pedig lemaradsz valamiről, nem baj. A világ úgyis fáj, és a sok photoshoppal élénkített magenta, sárga és piros mellett ott bizony van a moziból kiretusált szürke és sötét.    De van a sok hamis mosoly mellett igaz szeretet is, ami mellett simán elmégy, amit nem mutat az egérmozi. Van a sima és ránctalanra varázsolt arc mögött magány és keserűség, sok-sok...

  A lavina félelmetesen csodás képződmény. Elindul, megállíthatatlanul gördül előre, betemet rengeteg mindent és felszínre kerülnek rég elrejtett mások. De a nyomában mindig csak a tiszta, szűz hó és a csend marad. A nagy robaj elül, és a némaság, a nyugalom uralja a tájat.   Pár napja elindult egy lavina. Ez a lavina sem fog megállni. A csontvázak már potyognak a szekrényből, a szaros vödör megborult, de valahol fenn már tisztul a kép és a táj, ott már lassan csend lesz.   Néma, álmélkodó csend, elborzadás a pusztításon és rácsodálkozás a letisztulásra. Kell ez a csend, mert a pusztítás mérhetetlen.   Hogy szándékos-e, tán mindegy is. Akár az is lehet. A vége a történetnek ugyanaz. Repül a nehéz kő és ki tudja, hol áll meg. Ha lavinába csapódik, a kár mérhetetlen lesz.   A potyogó csontvázak, a fényre kerülő mocskok és a fekália lassan elborít mindent. Küzdünk a takarítással, messze még a csend, de az út tiszta. A takarítóbrigádnak tiszta. És vajon a lavina el...

  Haverok, barátok jönnek-mennek, de az ellenségek mindig hűségesek maradnak hozzánk. Nekik fontos a hűség, pont annyira kell, mint egy falat kenyér. Kell, mert egójukat simogatja a hit gyűlöletük jogosságában és folyamatos lelki táplálékot ad a legyőzésedbe, megalázásodba fektetett folytonos erő.

  Tegnap volt halottak napja. Így hát hétvégén megteltek az utak, autópályák. A sok elmehunyt divatkeresztény üdvözült mosollyal zarándokolt hazafele, tömött sorokban, a nagy és álságos ájtatoskodása után, néha fejreállva anyázva a méterenként megtorpanó autópályán, csak amúgy a felebaráti szeretet jegyében. Ám mivel uraink, kormányunk megmondta, keresztény ország vagyunk, hát mindenki választott magának a rendelkezésre álló keresztyén kínálatból egy, a komfortfokozatának megfelelő vallást, kicsit összelegózta a vallások ünnepeit, nagy napjait, persze igényeinek megfelelően válogatva belőle, nem a kikiáltott vallása szerint. Ősmagyar hitűnek, Koppány követőinek, Babba Mária hívőjének vallva magukat ünnepelnek katolikus szenteket és ülnek halottak napját.   Ám azért a nagy felebaráti szeretet jegyében kioktatást tartanak, mit illik és mit nem e napokon, amúgy ömlesztve vallásokat, mert a divatkereszténység számára a katekizmus és a dogmatika smafu, a vallások eltérő szokásai, e...

Mert csak egy nap...csak egy napig lássa a külvilág. A szív gyásza a külcsín mellett elbújik, a materiális világban a csokrok, koszorúk árának versenyében mit sem ér. Az örökség elosztva, még a haldokló ágya mellett, viták és veszekedések árán, hát mehet a harc, kinek jutott a több, ennek okán és jogán ki fizesse a nagyobb koszorút és ki nyúljon zsebbe sírbérlet áráért. Kinek telik inkább a benzinre, hogy elszáguldjon az ország másik végébe, ahol ledob egy csokrot egy sírra, hogy rohanjon tovább, egy percre sem megállva. Az elmebeteg autókonvoj száguldása termeli a temetők újabb lakóit, de a harcban, hogy kinek a csokra a nagyobb, erre senki nem gondol. Csak megy, mert menni kell. Mert menni ma kell. És utána legalább egy évig most nem kell az elhaltjaikra gondolniuk...   "Mindenszentek   A tegnapi nap a halottaké s az emlékezésé volt. A csendes temetők felékesültek. Az ősztől letarolt sírhalmokon melegítő világító mécsek égtek, koszorúk feküdtek. (...) Aztán, öregbedett az e...