Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 134.

Ma az egyik csoportban azt írta egy leányzó, hogy szegény tanárok, "ők vannak az egészségügyisek után a legveszélyesebb munkakörben!" És bőszen tapsikolt némi elvtelen szopkodás után. Majd egy pasi alá kommentelte, hogy igen, mert ha már beoltották volna a tanárokat, akkor neki nem halt volna meg egy kollégája. És a kutyát nem érdekli, hogy hány egyéb munkakörben dolgozó ember halt meg. Mert ők nem tanárok, és kész.
 
Ne értsetek félre, tisztelem a tanárokat, és hatalmas felelősség van rajtuk, de nagyon halkan megkérdezem, ugyan mitől vannak nagyobb veszélyben, mint egy bolti eladó vagy egy takarító? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne oltsák őket kampányszerűen, mert de. Oltsanak mindenkit, aki oltatni akar, akár kampányszerűen, bár szerintem a regisztráció szerinti oltás sokkal igazságosabb lenne, és kevésbé az "egyenlőbb az egyenlők között" szagú.
 
 

 
Csak ilyet írni, hogy az az "egészségügyisek után a legveszélyesebb munkakörben" vannak, egyrészt butaság, másrészt tiszteletlen más szakmákkal szemben, akik szintén erősen veszélyeztetettek. Azért megkérdeznék erről pár bolti eladót, taxist, buszsofőrt, takarítót, de a vírustagadók tüntetésein is dolgozó újságírót, vagy akár a rendőröket, katonákat. 
 
Miért jutottunk el odáig, hogy akár a koruk, akár a munkájuk szerint értékelik az embereket, és osztályzatot kapnak, ki értékesebb a társadalom számára, és ki kevésbé az? Ha a tanár értékesebb, de közben a buszsofőr meghal, akkor ki viszi be a tanárt dolgozni? Ha a tanár értékesebb, de a boltos meghal, akkor a tanár is éhen hal, mert nem lesz hol kenyeret vennie, nem? És akkor még ott van a sorban a pék, aki süti, de a gazda, aki learatja és a molnár, aki lisztté őrli.
 
Hogy juthattunk el odáig, hogy emberek kimondják, leírják, hogy az egyik ember értékesebb, mint a másik? Miben számoljuk az értéküket? Munkában? Végzettségben? Korban? Darabra? Be is árazzuk az embereket? Vagy pontozzuk? Az egészségügy jelenleg valóban 10 pontos. Kezükben az életünk. Ebben, gondolom, nincs vita. De akkor a tanár 9? A kismama 20 vagy akár 18, mert ketten vannak? És mennyi pont egy bolti eladó? Vagy egy takarítónő, aki a mocskot, akár fertőzött mocskot takarítja? És a buszos? Eh, tényleg rohadt orwelli világ ez.
 
Hányok már ettől az egész elmebajtól. Komolyan, vége lehetne már, mert ilyen erkölcsi mélységgel még életemben nem találkoztam. Mondhatnám, ez az egész csak cicaharc, de sajnos nem az. Életre-halálra szóló viadal. És ennek senki nem lesz győztese, csakis vesztese.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 119

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor     Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.   Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.   Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.   A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabi...