Moncsi agymenései

Az előző bejegyzést megosztotta egy ismerős. Kevés "lájkot" kapott, ezt írta hát alatta: "se az nem jó aki írta...sem az amit írt...szarügy...de attól még ez az igazság". Ugye, hogy igaz? Aki írja, nem lehet jó, hiszen kimondja, ami esetleg rossz, és az igazság sem lehet jó. Sosem lehet jó. A sokat mantrázott hazugság ugyanis nem fáj. Az kellemes, könnyű elhinni, nem igényel gondolkodást, logikát.  Főleg nem igényel a tévedés beismerését és netalántán bocsánatkérést. Kényelmes, ahogy a lájkok nyomkodása is. Katt, és kész a vélemény. Ám az igazságon már el kell gondolkodni. Az kellemetlen és néha fáj is. Rossz érzés ám, ha rájövünk, mennyire nincs igazunk, hogy mekkorát tévedtünk! Ami fáj, arra nem nyomunk lájkot, mert nem akarjuk viszontlátni. Ami fáj, ami nagyon igaz, azt a legjobb kitörölni, ne is kelljen vele szembesülni. Mert mi is a lájk? Katt és katt, egyik a másik után, egy tovagördülő hírfolyamban. Képek, szavak, gondolatok és pillanatok, amík belemosódnak a...

Úgy szeretem ezt a facebook-ot. Itt ideális világban élünk. Mindenki megvívja a maga kis harcát, harcait, folyton győzedelmesünk, fejünk felett már a turul repül és eltöröltük Trianont. Persze csak képletesen, amúgy a fotelból. De itt mindenki kurva nagy magyar, hiszen tele a fala turullal, Árpád-sávval, némiképp időnként keveredve Szálasi és Hitler idézetekkel, de szerintük ez is elfér a tarsoly  mellett. Mindenki megvívja a harcot Erdélyért és Felvidékért, küzd és vív - a fotel melegéből, hideg sörrel a kezében. Szeretem ezt a szép, idealizált világot, ahol Stan és Pan is délceg dalia, aki nemzeti rockra rázza a kordont - persze csak a koncerten. Szeretem, hogy lehet venni szép, Nagy-Magyarországos pólót, persze egy oldalon a szvasztikával és a sarló-kalapáccsal, ha netán valaki identitászavarban vagy megfelelési kényszerben szenvedne. Szeretem, hogy a kicsi, a nagy, a kövér, a sovány, a beteg, az egészséges, a nyomorult, a büszke, a gazdag, a szegény mind egyformán nagy szájjal ...

Annyira belejöttek az emberek a rohanásba, a pozíciókért és a helyekért folyó versenybe, hogy már az egyszerű, hétköznapi események során sem képesek enélkül élni. Ha kell, ha nem, vívnak az elsőségért, ezzel indul és zárul a nap. Reggel, pékség, ami szinte üres még. Két eladó lány várja minden nap hajnaltól a vendégeket, vevőket, gyorsak és ügyesek, hosszú sorok sosem kígyóznak. Megállok a kocsiv al és kiszállva egy átható tekintetet érzek magamon. Fiatal lány halad a pékség felé, közben feltűnően és áthatóan engem figyel. Szinte felméri a távolságot, ki mikor ér oda - persze egyszerre sikerül. Keze rácsap a kilincsre - nehogy már én nyissam az ajtót -, megdicsőült arccal rám néz és berobog. Boldog, mert úgy érzi, nyert, hiszen ő lépett be előbb. Fel sem tűnik neki, hogy a két eladó egyszerre kérdezi, mit kérünk, egyszerre kapjuk az árut és egyszerre fizetünk. Akkor kezd eszmélni, mikor én előbb lépek ki az ajtón, és mire azt behúzza maga után, már a kocsimban ülök. Pedig nem sietek, ...

A nevelés a család feladata. A szülők képességeikhez mérten jól vagy kevésbé jól nevelik a gyermekeiket. Ezt tette az én családom is, és ezt teszem én is a gyerekeimmel. Kérem hát szépen, hogy se politikusok, se önjelölt vezérek, véleményformálók ne akarjanak megnevelni. Ne akarják nekem megmondani, mit szerethetek és mit nem. Azt sem, kire szavazhatok és kire nem, ki mellé állhatok és ki mellé ne m. Ne akarják megmondani és behatárolni, mi tetszhet és mi nem, ahogy ezt sem, mit tehetek és mit nem. Neveltetésem kialakított egy értékrendet, ennek megfelelően és ennek határain belül képes vagyok eldönteni, mi a jó nekem és a családomnak. Képes vagyok eldönteni kit és mit szeretek vagy nem szeretek, kivel és mivel tudok azonosulni, valamint azt, hogy mi fér bele a hangzatos nagy szavak, mint elkötelezettség, erkölcs, erő, egyetértés, hit, hűség, haza, család, stb, fogalmába. Tanítani taníthat bárki, aki arra alkalmasnak tartja magát és akitől a tanítást én is elfogadom. Elmondhatja a véle...

Amit egyszer rögzítettek, annak ereje van. A leírt szavak, az előtt fotók mind-mind hatalmas erővel bírnak.  Mindegyik mond valamit, üzenete van, de hogy érted-e az üzenetet, csak rajtad múlik. Igen, agy kell hozzá, ész és értelem, hogy tudd, mit akart üzenni az, aki leírta, aki megnyomta a gombot.  Az ember szereti magáról azt hinni, pokoli okos és rafinált. Szereti azt hinni, mindent ért, amit m ások üzennek, mindent értelmez, amit lát vagy olvas. Pedig nem így van. Rohadtul nem így. A legtöbben csak átfutják a sorokat, rápillantanak a képre és máris ítélnek. Máris azt hiszik, ők mindent tudnak és értenek, mert ők okosak. Aki nem lát mindent, aki sokáig agyal valamin, az szerintük lemarad valamiről, ami fontos lehet. Lemarad és kimarad, nem gördül oly gyorsan számára az élet. De mi a fontos? Sokat látni és nem érteni, vagy csak keveset, de értelmezni és abból magad számára nyerni? Egy pillanat, egy villanás nem ad értelmet, csak szikrát, melyből akár, ha akarod, ha teszel ér...

"Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár életében..." Színész sokféle van, színpadon innen és túl. Van, aki mélyről indul, küzd és harcol, de tehetsége mit sem ér. Nem ért a valós élet játékaihoz, kevés hát számára a tér. Neki az igazi játék a színpad, az élet valósága csak ködös mese. Marad neki a néhány mellékszerep, nem is jut sem mire. A másik mélyről indul, de kap szerepet. Jó az esze, érti az életet. Tudja, a valódi színpad nem a pódium, igazi szerepét figyeli a színfalak mögötti publikum. Átok ez neki, de mit ér vele? Nyer bár pár tapsot, de igazi figyelmet sose, se itt, se ott nem lehet igazi szerepe. És van a hős, a nagy bonviván, aki beleszületett, aki igazi sztár. Nevét örökölte, de tehetségét sose, azt hiszi, a név maga a szerepe. Tudja, a szerepét itt és ott is játszani kell. Itt Rómeo lesz, ott pedig Othello, de Lear feladása nem neki való. Mindegy, hol játszik, övé a glória, és övé emiatt sokak hód...

Nagy divat manapság a gerincet emlegetni. Boldog-boldogtalan az egyenes és feszes gerincére hivatkozik, pedig nem nagy csoda ez. Minden emlős gerinces faj, márpedig az ember emlős. Más kérdés persze a gerincesség . Láttam én már igen hajlott gerincű, de nagyon gerinces embert. Olyat, aki nem emlegette sem beteg gerincét, sem igazi gerincességét, akinek nem kellettek szavak, nem kellettek dallamok,  hogy ezt igazolja. Mert róla mindenki tudta. Tudták, hogy azért gerinces, mert a saját maga által meghatározott értékrendet betartva, ahhoz hűen él. Gerinces azért, mert nem akar egy csoport által felállított normákhoz igazodva, saját elveit némikor szembeköpve, de mindenáron megfelelni. Gerinces azért, mert bátor, még ha nem is tud már ütni hajlott gerince miatt, akkor sem, mikor őt ütik. Bátor, mert még tudja, mit jelent a barátság, a kiállás, az összetartás. Gerinces, mert nem a normák szerint méri a barátait, hanem saját elvei szerint. Gerinces, mert nem azt nézi bennük, mi van a zse...

Minden emberben kialakul egy kép saját magáról és az őt körülvevő világról, barátokról és ismerősökről. Aztán ez a kép persze mindig kicsit alakul, kicsit változik, egészen addig, amíg el nem jön egy pillanat. Az a pillanat, amikor pokoli nagyot változik minden, mert pokoli nagyot rúgnak az emberbe. Olyanok, akiket korábban barátnak hitt, vagy csak tisztelt. Rohadtul fáj, de csak egy ideig. Aztán az ember fia-lánya rájön, hogy a rúgás helye csak ideig sajog, a kék-zöld foltok is elmúlnak, ám ez az egész helyzet átkozottul sokat adott neki. Megadta a tisztá(bba)n látás képességét. Megadta azt a lehetőséget, hogy átértékelje, kinek milyen szerepe van az életében. Ki mit ér. Csúnyán hangzik? Lehet. Rájön arra, hogy mi a sunyiság és alattomosság. Hogy vannak emberek, akik betegesen gyűjtik a virtuális barátokat, csak hogy leselkedhessenek és perverz élvezetet lelhessenek mások kifikázásban. Akik nem barátokat, csak "darabokat" gyűjtenek. Listát állítanak, hogy aztán mások listája...

Úgy szánom azokat, akik nem látnak, csak néznek. Akik mindent tudni vélnek, ezért sosem kérdeznek. Akik hit nélkül hisznek, legyen az csalfa, hazug, de ha számukra szépen cseng - és főleg ha hasznosan -, hát igaz. Úgy szánom azokat, akik gyűlöletükbe, világgal és önnön magukkal való harcukba belepörögve fröcsögnek, miközben rajtuk csak röhögnek. Úgy szánom azokat, akik azt hiszik, mindent tudnak,  pedig a minden semmi, hiszen nem látnak. Vakok, mert csak arra van szemük, amit ők maguknak láttatni akarnak. Fülük pedig süket, csak azt hallja meg, amit hallani akar. Úgy szánom azokat, akik mindig csak a külsőt, a mázat látják, sose néznek befelé. Ha bohócnak öltözöl, krumpliorral, az vagy nekik. Ha csövesnek, akkor azt hiszik el rólad, tán még az orrfacsaró szagot is odaképzelik maguknak. Úgyis az leszel mindenki számára, aminek látni akar. Tegyünk hát rá egy lapáttal, hadd legyenek boldogok! Annyira szánom , hogy boldoggá teszem őket. Minden gyűlölködőt, minden kétkedőt és minden fr...