Úgy szeretem ezt a facebook-ot. Itt ideális világban élünk. Mindenki megvívja a maga kis harcát, harcait, folyton győzedelmesünk, fejünk felett már a turul repül és eltöröltük Trianont.
Persze csak képletesen, amúgy a fotelból. De itt mindenki kurva nagy magyar, hiszen tele a fala turullal, Árpád-sávval, némiképp időnként keveredve Szálasi és Hitler idézetekkel, de szerintük ez is elfér a tarsoly mellett. Mindenki megvívja a harcot Erdélyért és Felvidékért, küzd és vív - a fotel melegéből, hideg sörrel a kezében.
Szeretem ezt a szép, idealizált világot, ahol Stan és Pan is délceg dalia, aki nemzeti rockra rázza a kordont - persze csak a koncerten. Szeretem, hogy lehet venni szép, Nagy-Magyarországos pólót, persze egy oldalon a szvasztikával és a sarló-kalapáccsal, ha netán valaki identitászavarban vagy megfelelési kényszerben szenvedne. Szeretem, hogy a kicsi, a nagy, a kövér, a sovány, a beteg, az egészséges, a nyomorult, a büszke, a gazdag, a szegény mind egyformán nagy szájjal osztja az észt, az igét és a tudnivalót.
Szeretem, hogy itt mindenki olyan rohadt okos, csak az a fránya helyesírás ne lenne. Pedig még a facebook is vörösen visít, ha elírod. Persze, biztos rohadt komcsi köcsög, így senki nem javítja.
Szeretem, hogy a sok sérült, kielégületlen és kielégítetlen, boldogtalan, csalódott és sikertelen ember itt egy perce hősnek érezheti magát, hiszen amíg kirakja Wass Albert idézetét, egy kis hányingert keltő, giccses képpel megspékelve az oldalára, egy percre bátor hazafinak érezheti magát.
Szeretem, mert itt mindenki harcos, kemény és fasza gyerek, aki rohadtul megmondja a frankót - az arctalanság homályában. Mert azt már senki nem látja, amikor a frankónak vélt faszságért jól szájon verik a szomszéd sarkon. Mert azt már senki nem látja, hogy milyen kis senki otthon, a fotel mélyén, és milyen nyomorult, boldogtalan az élete ott, ahol a száját kell(ene) kinyitnia és nem a klaviatúrát vernie.
Persze csak képletesen, amúgy a fotelból. De itt mindenki kurva nagy magyar, hiszen tele a fala turullal, Árpád-sávval, némiképp időnként keveredve Szálasi és Hitler idézetekkel, de szerintük ez is elfér a tarsoly mellett. Mindenki megvívja a harcot Erdélyért és Felvidékért, küzd és vív - a fotel melegéből, hideg sörrel a kezében.
Szeretem ezt a szép, idealizált világot, ahol Stan és Pan is délceg dalia, aki nemzeti rockra rázza a kordont - persze csak a koncerten. Szeretem, hogy lehet venni szép, Nagy-Magyarországos pólót, persze egy oldalon a szvasztikával és a sarló-kalapáccsal, ha netán valaki identitászavarban vagy megfelelési kényszerben szenvedne. Szeretem, hogy a kicsi, a nagy, a kövér, a sovány, a beteg, az egészséges, a nyomorult, a büszke, a gazdag, a szegény mind egyformán nagy szájjal osztja az észt, az igét és a tudnivalót.
Szeretem, hogy itt mindenki olyan rohadt okos, csak az a fránya helyesírás ne lenne. Pedig még a facebook is vörösen visít, ha elírod. Persze, biztos rohadt komcsi köcsög, így senki nem javítja.
Szeretem, hogy a sok sérült, kielégületlen és kielégítetlen, boldogtalan, csalódott és sikertelen ember itt egy perce hősnek érezheti magát, hiszen amíg kirakja Wass Albert idézetét, egy kis hányingert keltő, giccses képpel megspékelve az oldalára, egy percre bátor hazafinak érezheti magát.
Szeretem, mert itt mindenki harcos, kemény és fasza gyerek, aki rohadtul megmondja a frankót - az arctalanság homályában. Mert azt már senki nem látja, amikor a frankónak vélt faszságért jól szájon verik a szomszéd sarkon. Mert azt már senki nem látja, hogy milyen kis senki otthon, a fotel mélyén, és milyen nyomorult, boldogtalan az élete ott, ahol a száját kell(ene) kinyitnia és nem a klaviatúrát vernie.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése