Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 92.

Mindig hittem a kimondott, a leírt szó erejében. Abban, hogy az emberek azért mondják, azért írják, mert úgy is gondolják. No persze nem a médiában, hanem csak szimplán, egymás között. A szürke, mezei, vagy éppen rózsaszín és álmodozó hétköznapokon. Hittem, hogy a kimondott szó őszinte, és ha nem hangzik el valami, annak nincs is jelentősége. Hittem, mert én mindig kimondtam és mindig leírtam. Őszintén, vállalva minden szavamat és minden gondolatomat.Minden soromat és minden pillanatomat. Ha nem volt igazam, bocsánatot kértem, és tovább is léptünk, mert tévedni lehet, de hazudni sose. Hazugul az ember nem hajthatja álomra a fejét, ahogy mocskos testtel sem fekszünk bele a tiszta ágyba.
Hittem, hogy amikor Petőfi a tyúkanyóról írt, akkor arra gondolt, mi a fenét keres a kotlós a szobában, és hiába a sok magyaróra, meg verselemzés, semmi hátsó szándéka nem volt a sorokkal. Mert a leírt és a kimondott szónak ereje van. A tyúk bizony becuccolt galád módon a tiszta szobába.
Így aztán voltak szavak, amiket évekig nem mondtam ki, mert nem volt erejük, nem volt súlyuk. Aztán kimondva észrevettem, mégis rohadt nagy volt a súly, ami addig fel sem tűnően a szívemet nyomta. Azért nem mondtam ki őket, mert sokkal nagyobb volt a súlyuk, mint bármely más szónak, gondolatnak. Hittem, hogy más is így érez, hogy így gondol. Hogy a szavaknak súlya van. És hittem a kimondott szavakban, a nekem súgott, mondott, kiáltott és írt szavakban. Mindegyikben, még a bántó vagy fájó szavakban is.
De ha a tyúk mégsem volt a szobában és Petőfi teljesen másról írt, akkor a szavaknak mégsincs erejük. Akkor mindegy, hogy mit mondunk, mit írunk, mikor és kinek, hogyan és miért. Mert olyan, hogy hol játék, hol való, hol igaz, hol pedig hazug mese - nincs. A szavakkal játszani nem szabad. A szavak simogatnak és sebeznek, dédelgetnek vagy éppen régi, mély sebeket tépnek fel. A szavak olyanok, mint a simogató kéz, de rosszul forgatva egyetlen röpke pillanat alatt tőrré válik a puha és gyengéd ujjak között. A tőr helye pedig, bár beforr, a seb helye örökre ott marad. Egy rosszul, hazugul, álságosan kimondott szó, leírt gondolat örökre mély nyomokat hagy.

(2016.09.21.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 119

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor     Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.   Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.   Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.   A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabi...