Moncsi agymenései

 Röhej. Ülök a vécén, és az előttem levő vécépapír csomagot bámulom. 24 db. Ennyi van benne. Négyen vagyunk rá. És nem parázok. Pedig eszembe jut, hogy összesen három, félig telt flakon kézfertőtlenítőnk van. Még 2015-ből maradt meg.... Közben hallom kintről a tévét, még mennek a normális, mindennapi életet hirdető reklámok. Kifizették őket, leadják.   A férjemnek ma el kellett menni. Hívni akart, kereste a nevem a híváslistában, és nem találta. Rájött, hogy napok óta egymás mellett vagyunk, nem telefonon beszélgetünk.   Meg az jutott eszembe, hogy anno, az 1987-es télen már volt országos vészhelyzet, de akkor tudtuk, hogy lassan jön a tavasz, a hó biztos elolvad. Láttuk a végét, tudtuk, meddig kell kitartanunk.   Most pedig az életünk már nem normális. Nagyon nem az. Olyan helyzettel szembesültünk, amilyennel még életünkben sosem.    Most az emberek új dolgokat tanulnak az élettől. Olyan fogalmakkal ismerkednek, amelyek lehet, hogy ismeretlenek voltak a s...

Nem tudok mit kezdeni a Nemzetközi Nőnap elnevezésű ünneppel. Ezúton is elnézést kérek az engem köszöntő férfitársaimtól. Félreértés ne essék, jól esik, ha kapok egy szál virágot, mert nagyon szeretem a virágokat. Jól esnek a kedves sorok, a szép képek is, hiszen látom, érzem, gondolnak rám. Csak számomra olyan fura ez. Legalább annyira, mint a Valentin nap. Mert miért kell valaminek egy napot kiemelni, miért kell egy olyan dolognak, ami alapvető kellene legyen minden ember életében, külön napot szentelni?       A nők iránti tisztelet mennyiben más, mitől több, mint a férfiak iránti tisztelet? Miért gondoljuk, hogy mi, nők, valóban és igazán nők tudunk lenni, csak úgy, egymagunkban? Miért gondoljuk, hogy másik felünk, a férfi nélkül - legyen az akár férjünk, párunk, gyermekünk, kollégánk, barátunk - van jelentősége a nőiségünknek? Az ember olyan, mint a legó. Valahol lapul egy párja. És amikor a két, vagy sok kicsi legó összeáll, akkor lesz kész a felépítmény: a csal...

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...

Azt mondják, elég sok mindenbe beleállok. De valahogy nem jó az út. Szóval döntöttem, tanár leszek. Az még tán profilba is vág némileg. És mivel ez kicsit sem elég, így szervezek köré egy kis performanszt is. Persze szigorúan kútfőből. Mondjuk félmeztelenre vetkőzve, fejemen tiara vagy glória helyett kémia könyvvel fogom a jövő nemzedékét taní/taní. Így legalább egyszerre több tárgyra is, és még sóbertnorbi sem marad ki a sorból. Aztán persze fogadom a sorban álló összes médi a minden jeles képviselőjét, elvállalok minden haknit, és ígérem, mindenkivel leülök tárgyalni, beszélgetni, kávézgatni, de még borozni is, hogy megmenthessem a szent ügyet. Na és a szent tehenet.  Mikor kiderül, hogy a barátaim, akiket amúgy megtagadni nem kívánok, kicsit szélsőségesek (bár ezt a szót még tanárként sem tudom értelmezni és magyarázni, főleg nem a magyar viszonyok között), akkor felháborodva közlöm, hogy én MINDENKIVEL kávézok. Válogatás nélkül, csak a szent ügyért....

Ma reggel úgy ébredtem, hogy a klasszikus vicc járt a fejemben. Tudjátok, aminek az a vége, hogy "A te idődben a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak a romák meg loptak. Mostanában meg a politikusok lopnak, a munkások politizálnak és bazzeg, azt akarják, hogy én dolgozzak!" Aztán belefutottam egy igen magasröptű írásba itt, a facebookon. Megittam a kávém, és arra a megállapításra jutottam, hogy mától én fogorvos leszek. Egész decemberben a fogdokinál ültem, pontosan tudom, mit és hogyan kell csinálni, nekem is menni fog. De lehet, hogy jogásznak állok. A lassan nyolc éve tartó peres ügyünket, két jogerős részítélettel most dobták vissza első fokra, szóval gondolhatjátok, erőst kitanultam a szakmát. Vagy nem! Kőművesnek állok. Van egy házam, mivel gyesen voltam, ráértem nézgélni, ahogyan építik, megy az nekem is. De lehet, hogy sóbertnorbi leszek, annyit én is tudok az egészséges életmódról, mint ő, simán adok tanácsot bármelyik fogyni vágyó, ...

Már jó ideje nem írtam, mert elegem lett abból, hogy egyre nagyobb divat öltözködni. Mindenki magára húzgál minden koszos göncöt, magára vesz mindent, szóval hiába szabad a vélemény, ha nem akarsz minden sarkon pofonládába szaladni, jobb, ha meg sem szólalsz. Meghúztam a vállam a Borkai ügy, meg az összes többi szex(is) botrányon. Már nem láttam értelmét posztolni a karácsonyi elmebajról a plázákban. Először karácsony után durrant el az agyam, amikor röpke két hétre a fél ország rettenetesen nagy kutyaügyi szakértővé vált. Írtam a saját oldalamon az okosságokat, de hát én huszonötéves kynológiai gyakorlattal, vizsgákkal és pár könyvvel a hátam mögött nem érhetek fel a fél éve csivavát pátyolgató Rozika tudásához. Ráadásul a mai világban ha valaki kiejti a száján a "nevelés" szót, akkor lenácizzák, és elhordják mindenféle másnak, mondván, mindenkinek joga van itt, kérem, mindenhez. Szóval elengedtem, hiszen tiszteljük embertársaink hülyeségét. Szerencsé...

A végletek világában az emberek egérmozinyi képernyőn át látják a világot. Hiszik, hogy ez az igazság. Mégy az utcán, utazol a metrón, a buszon, és mindenütt világít a kicsi képernyő. Bámulod a kicsi mozit, és azt hiszed, ez a való világ. Mert az egérmozi jó, hiszen soha nem adja vissza a ronda és sokszor keserű, mégis oly emberi valóságot. A ráncok kisimulnak, hát még ha filter is van a képen, a könnycseppek kisebbek és mindig fényesek, a nevetés sem olyan széles, így számod ra nem oly idegesítő. Az egérmozi barátságos, mert soha nem mutatja meg a szélesvásznú valót, nem tágul a tér, sose nézel fölfelé. Ha pedig lemaradsz valamiről, nem baj. A világ úgyis fáj, és a sok photoshoppal élénkített magenta, sárga és piros mellett ott bizony van a moziból kiretusált szürke és sötét. De van a sok hamis mosoly mellett igaz szeretet is, ami mellett simán elmégy, amit nem mutat az egérmozi. Van a sima és ránctalanra varázsolt arc mögött magány és keserűség, sok-sok kiáltás, c...

Dilemmám a következő. Sokszor írok sok mindenről. Jó párszor megkaptam már, hogy hányan, de hányan megsértődtek egy-egy irományomon, merthogy "biztosan róluk szól". Legújabban egy per anyagához csatolták egy posztomat - agyszösszenetemet, agymenésemet -, mondjuk ahhoz nem volt elég vér a pucájában a kis macának, hogy engem pereljen be anno.  Minden esetre mélyen elgondolkodtam azon, mi a frászért öltözködnek emberek, és húznak magukra minden kiba..tt hacukát. Miért gondolják, hogy minden egyes gönc az övék? Miért gondolják egyesek, hogy az egész világ csak és kizárólag körülöttük forog, és az emberek - köztük én is - minden perce a róluk szóló gondolatokkal van kitöltve. Elméláztam azon, hogy van kb. 500 ismerősöm. Ezek fele nő. Ha kiírom a facebookra, hogy "Te egy agyhalott hülye szuka vagy", hányan fognak megsértődni? 10-20-50 nő? És egyáltalán, biztos, hogy köztük lesz az az egy, akire valóban gondoltam? És mit gondol vajon a maradék, ak...

A barátnőm nemrégiben írt egy cikket a bullshitekről. Tudjátok, az afféle Szabó Péter, Oravecz Nóra meg Rubint Réka féle, összehordott sok okosságról. Hogy utálja. Én én is. Imádom az írását! Ezek az önjelölt guruk sugározzák, ontják kifelé a húdenagyonpozitívvagyok gondolkodást, és tolják le a torkokon, hogy mosolyogj, ha pofán basznak is. Döntsd el, határozd el, hogy pozitív/boldog/fitt/egészséges leszel, és már úgy is lesz!  Persze az emberek általában akkor olvassák ezeke t az idézeteket/könyveket/tanácsokat, amikor épp a legnagyobb és legmélyebb gödör alján csücsülnek. Akkor, amikor elhagyták/megcsalták/kirúgták a munkahelyről/megalázták/kisemmizték/válnak/pereskednek/meglopták/betegek lettek/elhíztak a bánattól.  És okos - bizony, okos! - emberek ilyenkor adnak egyetlen mondatos tanácsot: légy pozitív, és minden sikerül! Hát nekik biztos, mert a könyveik, cédéik, árujuk fogy, rohamos tempóban, ezzel egyenes arányban telik a zsebük. Hát persze...

Millió dolog kapott új értelmet az elmúlt években. Ma már nagyon sok minden mást jelent, mások a definíciók. Régen, vagy tán nem is olyan nagyon régen, még az volt az okos nő, aki képes volt tisztességgel teljesíteni a munkában, mellette becsülettel nevelt fel egy-két-három gyereket, összetartotta a családot, szerető feleség és társ volt, és mellette nő is tudott maradni. Ma az okos nő ravasz. Farkánál fogva elrángatja a potens, anyagilag stabil, célirányosan jócskán idősebb pasit a családtól. Segít kisemmizni az asszonyt és a gyerekeket, hogy neki több maradjon. Megalapozza a jövőjét anyagilag, cserébe néha szétteszi a lábát, pottyant egy-két gyereket - hiszen az is anyagi befektetés -, majd kidobja a vénembert. A ma okos nője a férfitól síbolt pénzből pereskedik a még többért, büszkén fizeti a drága ügyvédeket abból, ami sikerült magáénak vallania. A ma okos nője ugyanúgy szeret pénzért - értékekért, ajándékokért - dugni, mint Kelemen Annácska, csak vele ellen...

Hol van a határ az ego és a "mi" között? Hol van az az egészséges pont, amikor éppen valamelyik több, a másik kevesebb? Jó-e, ha a "mi" gondolkodást felváltja az ego, és a döntések, a tervek során sem működik az együtt, főleg akkor nem, ha a cselekvés az ego kénye, kedve, öröme? Lehet-e közösen, együtt dönteni arról, amire az ego vágyik? És egyáltalán, kell-e a közös döntés, vagy a kapcsolat nem más, mint két ego egymás mellett és nem együtt élése. A "mi" az mindig létező val ami, vagy kényelem és kedv kérdése csupán? Ha a gyereket eltiltjuk egy barátságtól, kapcsolattól, ha tiltjuk neki, hogy kipróbálja a cigit, csakazértis akarja majd. Dacol, küzd, és mindenre rápróbál.  Ha a párunknak megtiltjuk, hogy a haverokkal sörözzön néhanapján, vagy a barátnőivel néha csajos napra menjen, akkor dacolni fog. Akkor jön az, hogy "jaj, drágám, túlóráztam, plusz munkát kaptam, elakadtam, lemerült a telefon, és még a töltő is elromlott/otthon...

Sok év tapasztalata mondatja: Sírig tartsd a pofád. Az emberi kapcsolat csak a nevetést bírja el. Mindegy, hogy igaz és önfeledt, vagy hazug és mögötte sír a lélek. Nevess, de ne túl sokat és ne harsányan, mert arra féltékennyé válnak. A kockás vagy csíkos inget bárhol fellelvén magukra húzgálók nem tűrik a véleményt. Se a véleményt, se a túl sok nevetést. Nem tűrik a véleményt, bár ők osztják, ám ha te teszed, az mocskos és aljas kritika lesz.  Mondták régen, tanították még nekem: a hír szent, de a vélemény szabad. Szabadon fogd hát be a szád, hisz mindenki másnak igen, de neked nincs jogod a véleményre. Jog van, de hogy téged mi illet meg, azt ne te akard tudni és mondani. Az ing, akármilyen szűk vagy nagy, kinyúlt vagy feszes, akkor is húzza magára boldog és boldogtalan. Amíg nézed az értelmetlen küszködést az ízlés terrorizmusa ellen, szépen és lassan szörnnyé válsz a szemükben, aki csak aljas kritikáit képes fröcsögni, aki csak sért, de nincs jogában s...

Egy gyors fogyást kínáló csodaszer olvasgatom a kommenteket. Jópofák, legtöbbjük nevet a kamu cikken, de azért mind rápróbál, legalább egy olvasás erejéig, hiszen KELL valami megoldás. És akkor megüti a szemem egy vélemény a sok közül: " Lányok, nekem a párom azt mondta ,, meg ne tudjam, hogy kínozd magad.. így szeretlek ahogy vagy 😊 a lelked amit igazán látok mikor rád nézek." Nos, édes, cuki. És el is hiteti magával, hogy igaz lehet. Csak meglesem már a profilképét. Formás, helyes nő, de bizony látszik, hogy nem törődik magával. Jöjjön, aminek jönnie kell, és ahogy lesz, úgy lesz.  És már csak arra lennék kíváncsi, vajon öt-tíz év múlva, két gyerek után, hasonló "ahogy lesz, úgy lesz" után is ezt fogja-e mondani a párja? Akkor is ezt fogja-e mondani, ha eszébe jut egykoron formás, szeretett lelkű asszonykája, akit még ma is tisztel, de szembe jön a formás és feszes kis szomszéd lány, aki törődik is magával? Akkor is így fogja-e szeretni, ha ...

Egy facebook szappanopera története. Avagy: így kell a brazilokénál is jobb sztorit csinálni - akaratlanul és fillérekből. 1.) Ossz meg egy cikket a saját véleményeddel, a saját városod általad ismert helyén történt eseményekről, a saját oldaladon, ami a TIÉD. 2.) Reagálj arra, amikor egy, a helyet, körülményeket nem ismerő, több ezer kilométerre élő ember téged hülyéz le. Azértmertcsak. Mert hát válaszolni ugye illik, csak nem mindegy, hogyan illik. De a hülye úgyis csak te lehetsz. 3.) Addig reagálj normálisan, korrektül, azaz vállald a saját véleményed, amíg le nem hülyéz, egoistáz, barmoz, visszaemlékezve mindenre, amihez nem szólt hozzá, de nem tetszett. Magyarul: egyáltalán nem trendi módon állj ki a véleményed mellett, cserébe nyeld le, mekkora idióta vagy, hogy nem forogsz, mint a napraforgó. Várd ki, amíg bele nem vág egy teljesen más témába, egy korábbi posztod okán, természetesen szigorúan ezen cikk alatt. Hidd el, ha érdeklődő vagy és eleget posz...

  Még gyerek voltam, amikor apámnak volt egy tündéri felesége. Magdussal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, szeretem őt. Mikor kamaszként Angliában jártam, Magdus ott élő édesanyjához is ellátogattam. Már akkor megfogott, hogy a karján zsuzsukkal teli karkötő csörgött. Nem olyan, mint amilyet a cigányasszonyok karján látni, mikor megragadják a kezed, hogy jósoljanak neked. Valami más volt. Arra nem emlékszem, hogy arany vagy ezüst, de tele volt zsuzsukkal, és ahogy lépett, fino man csengett. Olyan különleges érzés volt hallgatni. Akkor elhatároztam, hogy ha öreg leszek, nekem is lesz ilyen zsuzsus karkötőm. Csak valahogy jártamban-keltemben sosem sikerült olyanra akadnom, ami tetszett volna. Pedig eskü, ha rátalálok az igazira, tán nem várom meg az öregkort. Vettem volna, de vagy nagyon drága volt, vagy giccses. Vagy én nem voltam még elég érett hozzá? Az aranyért sosem rajongtam, nem éreztem magaménak. Persze voltak és vannak bizsuim, sőt, olyan is, amin c...