Virtuálisan élünk. Szeretünk, gyűlölünk, szakítunk, csókolunk a nagy büdös éteren át. A napjainkat a facebook-on éljük, vagy tán a twitteren, meg mindenféle szép nevű oldalakon.
Állapotokat osztunk meg, mert szakítottunk vagy éppen szerelmesek lettünk. Barátokat veszünk fel, akikről sokszor azt sem tudjuk, vajon egy vagy két cukorral issza-e a kávét. De barátnak hívjuk, mert a szónak már nincs értéke. Barát az is, akinek titkos vágyaid és álmaid elmeséled, akivel sörözni jársz és az is, akivel tán egy évben kétszer valami rendezvényen összefutsz. Néha elgondolkodom, mi is a barátság, és hogy tán nem véletlen, amikor egy kedves ismerős azt mondta, ő nem hisz már a barátságban. Tán éppen ezért?
Szerelmet vallunk és pici, piros szíveket küldünk, szigorúan az üzenőfalon, hiszen mindenkinek tudnia kell, szerelmesek vagyunk. És ez olyan kúl, mert a telefon drága, és átbattyogni a kedveshez, vagy nagy távolság esetén szép szerelmes levélben elmondani, amit érzünk, az már retró, de nem a divat kategóriából.
Aztán ha szakítunk, vagy vége a barátságnak, akkor törlünk. De lehet, hogy tiltunk. Mert két klikk és mindennek vége, eltűnik az, akit épp látni sem akarunk. Nem állunk elé, nem ordítjuk le a fejét és küldjük el a francba, nem töröljük képen, egyszerűen töröl és/vagy tilt. Mindenre van megoldás. Csak épp a sallang marad meg, akivel két szót sem tudunk váltani, de jó ismerős, jó barát, mert nem okoz problémát, nem dühít fel, nem bánt meg, nem kérdez és szinte láthatatlan. De barát, mert a barátkérőre igent mondott.
Egy-két-három klikk, megoldódott az élet, a probléma. Nem kiabáljuk egymás pofájába, hogy látni sem akarlak többé, nem üvöltjük az erkélyen állva a világba, hogy szeretlek, te őrült.
Mert megőrült a világ, mert ha ezt tesszük, őrültnek néznek. Mert ez nem trendi, nem kúl, sőt, nagyon is retró.
De én retró akarok maradni. Pedig sokszor nekem sem sikerül. A bocsánatkérés még nem megy tökéletesen. Haladok, jó tanuló vagyok, beismerem a hibát és mea culpát kiáltok, de írásban könnyebb. Talán szakmai ártalom. Remélem, csak az, mert az gyógyítható, és mert nem hagyom, hogy a virtuális világ beszippantson.
Szeretek, gyűlölök, szakítok és vétkezem, beismerek és felvállalok, de öregesen, retró módon, inkább egy pohár bor vagy egy kávé mellett, a pofádba kiáltva. Vagy ha nem megy, leírva. Csak neked.
Állapotokat osztunk meg, mert szakítottunk vagy éppen szerelmesek lettünk. Barátokat veszünk fel, akikről sokszor azt sem tudjuk, vajon egy vagy két cukorral issza-e a kávét. De barátnak hívjuk, mert a szónak már nincs értéke. Barát az is, akinek titkos vágyaid és álmaid elmeséled, akivel sörözni jársz és az is, akivel tán egy évben kétszer valami rendezvényen összefutsz. Néha elgondolkodom, mi is a barátság, és hogy tán nem véletlen, amikor egy kedves ismerős azt mondta, ő nem hisz már a barátságban. Tán éppen ezért?
Szerelmet vallunk és pici, piros szíveket küldünk, szigorúan az üzenőfalon, hiszen mindenkinek tudnia kell, szerelmesek vagyunk. És ez olyan kúl, mert a telefon drága, és átbattyogni a kedveshez, vagy nagy távolság esetén szép szerelmes levélben elmondani, amit érzünk, az már retró, de nem a divat kategóriából.
Aztán ha szakítunk, vagy vége a barátságnak, akkor törlünk. De lehet, hogy tiltunk. Mert két klikk és mindennek vége, eltűnik az, akit épp látni sem akarunk. Nem állunk elé, nem ordítjuk le a fejét és küldjük el a francba, nem töröljük képen, egyszerűen töröl és/vagy tilt. Mindenre van megoldás. Csak épp a sallang marad meg, akivel két szót sem tudunk váltani, de jó ismerős, jó barát, mert nem okoz problémát, nem dühít fel, nem bánt meg, nem kérdez és szinte láthatatlan. De barát, mert a barátkérőre igent mondott.
Egy-két-három klikk, megoldódott az élet, a probléma. Nem kiabáljuk egymás pofájába, hogy látni sem akarlak többé, nem üvöltjük az erkélyen állva a világba, hogy szeretlek, te őrült.
Mert megőrült a világ, mert ha ezt tesszük, őrültnek néznek. Mert ez nem trendi, nem kúl, sőt, nagyon is retró.
De én retró akarok maradni. Pedig sokszor nekem sem sikerül. A bocsánatkérés még nem megy tökéletesen. Haladok, jó tanuló vagyok, beismerem a hibát és mea culpát kiáltok, de írásban könnyebb. Talán szakmai ártalom. Remélem, csak az, mert az gyógyítható, és mert nem hagyom, hogy a virtuális világ beszippantson.
Szeretek, gyűlölök, szakítok és vétkezem, beismerek és felvállalok, de öregesen, retró módon, inkább egy pohár bor vagy egy kávé mellett, a pofádba kiáltva. Vagy ha nem megy, leírva. Csak neked.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése