Napi facebook hírözön: kapcsolatban van, szakított, szerelmes,
boldogtalan. Szívecskék, sírós idézetek, cuki képek és önmegvalósító
fotók. Ebéd és vacsora kreatúrák, kicsi bébi
mászik-ül-fekszik-böfög-bilizik-mosolyog-sír.
Egész életünk a facebook világé. De véletlenül sincs egyetlen csámpás, torz és másnapos fejű, ébredés utáni, smink nélküli fotó. Nem írjuk ki az átzokogott éjszakákat, a reményteli telefonvárásokat, a családi balhékat. Minden szép és rózsaszín, még a szar is pinky lesz a nagy közösségi hálón. Hiszen a csalódást is cuki, mázas sztaniolba csomagolva, csepegős idézetekkel megspékelve toljuk fel, hátha jön a herceg a fehér lovon - vagy fehér BMW-vel -, és közli, úúúúúgy sajnál minket, és meg akar menteni a lelki bánattól.
A facebookon szépek vagyunk és okosok, menők és tökéletes apák/anyák. Megbeszéljük a cseten, arctalanul, milyen kerek is a világ. Kösz, jól vagyok, egész nap csak fagyizok. Tolom a szelfiket a boldog percekről, de ott a photoshop, ha elcseppent egy könnytől a smink az arcomon.
Kijönne egy rossz szó, egy elkeseredett mondat, hogy baszdmeg, fáj és rohadtul sírok. Gyere, vigasztalj, ölelj át és mondj egy jó szót. De ez már a cseten sem fér bele. Ott a vissza, a törlés, töröl mindenki minden őszinte érzést. Mert a világ akkor szép, ha kerek. Ha nem sírok, ha mindig topon a smink és ragyog a mosoly.
Persze, színház az egész világ. Játszani jó, játsszuk is a szerepünket, amint kilépünk a szoba ajtaján. De a facebook a színházak közül is a csúcs. Übereli még a Globe-ot, de a Metropolitan is elmehet a francba. Mert itt nincs tragédia, csak a szépre emlékezem. Itt a csúf béka is hercegnő lehet egy percre és a félszemű is királynak hiszi magát. Béka és király néhány pillanatra, órára, napra lehet simán egy pár. Más hát az álarc. Oda jó a szimpla, kínai maszk, de emitt már elkél a velencei karnevál.
Munka és szerelem, öröm és szakítás - elég a cset, mert személytelen. Nem kell kimondani, hogy szar vagy és elég volt, nem kell mutatni, hogy unod a banánt, inkább az eper kell. Nem kell a másik szemébe nézni és úgy próbálni egy hazugságot kicsikarni. Ott a kis ablak, segít a sok kis matrica, de legnagyobb barátod úgyis a vissza/törlés marad.
Ám az élet nem töröl és nem felejt. Az emlékek maradnak, a fájdalom is veled van, ahogy az öröm is és minden egyes mosoly. Minden elhazudott és elcsalt könnycsepp, minden egyes elcsalt szó és törölt gondolat ott marad veled. És ott maradnak a szerelmes, de csak neked szánt szavak és a boldog pillanatok. Ráncokat mélyítő, szívet facsaró, és kegyetlenül magányos ez mind, még akkor is, ha épp boldogan éled meg. Vállald, ha minden szar, vállald, hogy néha te is sírsz, és vállald, ha fáj, ahogy vállalni kell a nevetés ráncait is. Nem mindenki előtt, ne a facebook ismeretlen ismerősei, munkatársak és volt iskolatársak előtt. Nem idióta szelfikkel és nem önmegvalósító idézetekkel. Nem a külvilágnak, csakis magadnak. Vállald, de önmagad előtt! Az idővonal mindent elbír. Néha egy kis igazságot is.
Egész életünk a facebook világé. De véletlenül sincs egyetlen csámpás, torz és másnapos fejű, ébredés utáni, smink nélküli fotó. Nem írjuk ki az átzokogott éjszakákat, a reményteli telefonvárásokat, a családi balhékat. Minden szép és rózsaszín, még a szar is pinky lesz a nagy közösségi hálón. Hiszen a csalódást is cuki, mázas sztaniolba csomagolva, csepegős idézetekkel megspékelve toljuk fel, hátha jön a herceg a fehér lovon - vagy fehér BMW-vel -, és közli, úúúúúgy sajnál minket, és meg akar menteni a lelki bánattól.
A facebookon szépek vagyunk és okosok, menők és tökéletes apák/anyák. Megbeszéljük a cseten, arctalanul, milyen kerek is a világ. Kösz, jól vagyok, egész nap csak fagyizok. Tolom a szelfiket a boldog percekről, de ott a photoshop, ha elcseppent egy könnytől a smink az arcomon.
Kijönne egy rossz szó, egy elkeseredett mondat, hogy baszdmeg, fáj és rohadtul sírok. Gyere, vigasztalj, ölelj át és mondj egy jó szót. De ez már a cseten sem fér bele. Ott a vissza, a törlés, töröl mindenki minden őszinte érzést. Mert a világ akkor szép, ha kerek. Ha nem sírok, ha mindig topon a smink és ragyog a mosoly.
Persze, színház az egész világ. Játszani jó, játsszuk is a szerepünket, amint kilépünk a szoba ajtaján. De a facebook a színházak közül is a csúcs. Übereli még a Globe-ot, de a Metropolitan is elmehet a francba. Mert itt nincs tragédia, csak a szépre emlékezem. Itt a csúf béka is hercegnő lehet egy percre és a félszemű is királynak hiszi magát. Béka és király néhány pillanatra, órára, napra lehet simán egy pár. Más hát az álarc. Oda jó a szimpla, kínai maszk, de emitt már elkél a velencei karnevál.
Munka és szerelem, öröm és szakítás - elég a cset, mert személytelen. Nem kell kimondani, hogy szar vagy és elég volt, nem kell mutatni, hogy unod a banánt, inkább az eper kell. Nem kell a másik szemébe nézni és úgy próbálni egy hazugságot kicsikarni. Ott a kis ablak, segít a sok kis matrica, de legnagyobb barátod úgyis a vissza/törlés marad.
Ám az élet nem töröl és nem felejt. Az emlékek maradnak, a fájdalom is veled van, ahogy az öröm is és minden egyes mosoly. Minden elhazudott és elcsalt könnycsepp, minden egyes elcsalt szó és törölt gondolat ott marad veled. És ott maradnak a szerelmes, de csak neked szánt szavak és a boldog pillanatok. Ráncokat mélyítő, szívet facsaró, és kegyetlenül magányos ez mind, még akkor is, ha épp boldogan éled meg. Vállald, ha minden szar, vállald, hogy néha te is sírsz, és vállald, ha fáj, ahogy vállalni kell a nevetés ráncait is. Nem mindenki előtt, ne a facebook ismeretlen ismerősei, munkatársak és volt iskolatársak előtt. Nem idióta szelfikkel és nem önmegvalósító idézetekkel. Nem a külvilágnak, csakis magadnak. Vállald, de önmagad előtt! Az idővonal mindent elbír. Néha egy kis igazságot is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése