A hulladékszállítás mint vallásos várakozás
Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.
December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.
Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.
Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.
Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.
Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.
De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.
Így majd jövő héten elvisznek három heti mocskot. Mert dolgozni azt nem, de gyűjteni azt igen. Persze kettő kukát se. A második adagot tegyük átlátszó zsákba, hadd csodálja meg minden járókelő a fogyasztási szokásainkat. Ez már nem hulladék, ez közszemlére tett installáció.
Értesítés? Volt. Állítólag weboldal legmélyebb bugyraiban. Speciális keresőszavakkal. Mintha tiltott tudás lenne. Vagy egy beavatási szertartás része. Nehogy Mari néni, akinek se laptopja, se okostelefonja, véletlenül megtalálja.
Fizettük? Igen. Elviszik? Nem. Miért? Mert csak.
Ez nem szolgáltatás. Ez szemét-jóga: tanít elengedni. Meg türelmesnek lenni. És néha szag alapján élni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése