Moncsi agymenései

   A beszoktatás valójában nem a gyerekről szól. A gyerek két perc után jól van, pont addig ordít, amíg anyu látja. A szülőt kell beszoktatni, csak ezt udvariasan nem Megérkezünk az oviba, és mindenki úgy mosolyog ránk, mintha most léptünk volna be egy wellness-hotelbe, ahol ingyen adják a nyugalmat. – Jóóó reggelt! Semmi gond nem lesz!   A gyerek közben már hátat fordít, mert meglátott egy műanyag teáskannát, ami valamiért sokkal érdekesebb, mint az anyja, aki kilenc hónapig nevelgette a testében.   – Menj csak, drágám! – mondom remegő hangon, mintha a gyerek nem a csoportszobába menne, hanem katonai behívót kapott volna, így háromévesen.   A gyerek meg sem fordul. Én állok ott, mint egy elhagyott kabát a fogason. Az óvónéni kedvesen súgja: – Most akkor hagyjuk, hogy a kicsi felfedezzen. Maga menjen nyugodtan haza, pihenjen egyet!   Persze. Milyen jó ötlet hazamenni. És mit csináljak otthon? Üljek a kanapén és hallgassam a képzeletbeli sírást? Vagy nézzem ...

  A korai karácsonyfások titkos szektája – akik novemberben kezdenek, és húsvétig kitartanak     Minden társasházban, minden utcában, minden ismeretségi körben van legalább egy család, akinél a karácsonyfa már november 3-án áll. Nem vicc, ők december 1-én már úgy érzik, elkéstek az ünneppel.   A közösségi média ezt úgy kommentálja: „Ó, milyen korán kezdtétek idén! ” A valóságban pedig mindenki arra gondol: „Vajon mennyi ideje áll már? Október? Szeptember? Tavaly óta?”   A fa állítói ilyenkor azt mondják: – „Nálunk ez hozza meg a hangulatot.” A háttérben a hangulat meg annyit mond: – „Már megint… én még a tavalyit se hevertem ki.”   A december náluk nem várakozás, hanem már a csúcspont vége A gyerekek december 6-án már túl vannak két hét karácsonyi müzlin, három hét karácsonyi pizsamázáson és négyszer annyi Last Christmas-en, mint amennyit az emberiség normálisnak tartana.   A szomszédok pedig titokban fogadásokat kötnek: – „Na, meddig bírják idén? V...

    A szomszédok… nos, ők azok az emberek, akiket sosem választottam, mégis velük élem le az életem jelentős részét. Olyanok, mint a család, csak nem lehet őket letiltani A mellettünk lakó néni például egy külön természetfölötti jelenség. Olyan pontosan hall mindent, hogy ha egyszer elvinné az FBI, azonnal beindulna a szervezett bűnözés elleni osztály legjobb felderítője. Egyszer becsuktam a hűtőt, és másodperceken belül hallottam, ahogy átkiabál: – Az a kompresszor már nem a régi!   A fölöttünk lakó család három típusú járásmódot ismer: lépés, kocogás és teljes hadműveleti roham. Valahányszor járkálnak, a plafon úgy rezeg, mintha ők a helyi bányászzenekar gyakorlótermét bérelték volna ki. Egyszer felmentem megkérdezni, minden rendben-e. – Ja, persze! A gyerek csak játszik. – Mivel, betonkeverő-szimulátorral?   A másik oldalon lakik Józsi bá’, aki azért külön áldás, mert mindenben szakértő. Mindenben. – Látom, új autót vett. Rossz választás. Ezek hamar elromlanak. – ...

  A köpés köré épített mártíromság – új fejezet a Tisza Párt politikai melodrámájában       Úgy tűnik, a Tisza Párt háza táján mostanra a politikai kampány nem programokról, nem tervekről, hanem drámai pillanatokról és könnyfakasztó közleményekről szól.   Ezúttal Bódis Kriszta LMBTQ-aktivista és jelölt vált főszereplővé, aki arról számolt be, hogy egy nő – hangos szóváltás kíséretében – le­köpte egy VIII. kerületi pultozás során. És ezzel kezdetét is vette a legújabb országos siratóshow. Bódis elmondása szerint ez az incidens is „bizonyíték” arra, milyen állapotba sodorja az embereket a Fidesz kormány „uszító gépezete”.    A narratíva ismerős: valaki őt bántotta, tehát az ország romokban. A szereposztás is régi: Bódis a megbántott, a Fidesz a főgonosz, a választó pedig – hát, ő nyilván nem önmaga volt, ahogy Bódis írta is.   Hollik István: velem is megtörtént, csak nem kellett hozzá kamerát hívni A bejegyzés alatt megszólalt Hollik István is, aki ...

TEMU-NÉP, ÉBREDJETEK!   Avagy: amikor a kredites káték hiánya nagyobb nemzeti tragédia, mint a tejföl drágulása.   A Temu-csoportokban megint megy a digitális nyivákolás: – „Nincs kredites játék!!!” – „Csak 30 % kreditet adott, hát ez személyes sértés!!” – „Most meg sokat kell vásárolni egy kis kreditért, hát hová lesz a világ?!”   Közben meg teljesen elfelejtik, hogy a kredit-visszatérítés nem emberi alapjog, nem jár alanyi jogon, mint a levegővétel vagy a panaszjog a magyar néplélekben. Ez nem jótékonyság, nem szeretet, nem „Temu bácsi vigyáz ránk”. Ez. Üzleti. Modell.   (Amit amúgy le is írtak. Csak senki sem olvasta el, mert nem volt róla TikTok.)   A dopamin pedig csak ömlik: „Húúú, megérte, spóroltam 200 forintot! Én egy tudatos vásárló vagyok! ÉN nyertem!”   Persze, közben úgy kezelnek mindenkit, mint a narancsízű löttyre rászokott függőt: – első adag „ingyen” – második adaghoz „kattints még háromszor” – a harmadikhoz már a fizetésed 10%-át kérik, de...

Black Friday, a Karácsonyi előjáték, ahol a józan ész már rég elveszett   Black Friday hivatalosan novemberben van, gyakorlatilag pedig ott kezdődik, ahol a kereskedők kreativitása a hazugsághoz ér. Magyarul: október közepétől január elejéig.   A karácsonyi készülődés valójában itt veszi kezdetét. A lakosság eleinte még békés, aztán lassan átvált abba az ideges, kissé habzó szájú állapotba,    amit a pszichológia úgy nevez: „szükségem van erre, mert 70% OFF.”   Ez az a mentális sötétség, ahol az ember megvesz dolgokat, amelyeket normál idegállapotban a saját házába sem engedne be.   A klasszikus jelenet a következő:   A vevő boldogan viszi haza az akciós csomagot, és már útközben felhívja a párját: – Drágám, elképesztő, mennyit spóroltam! – Mit vettél? – Nem tudom. De 94% kedvezmény volt! A másik oldalon rövid csend: – Remélem legalább nem élő állat.   Otthon aztán kicsomagolódik a meglepetés: „Mi a fenének vettem óriás kerti Buddha-szobrot, amiko...

A taxis panaszvilág, avagy a soha véget nem érő epikum   A taxis társalgásnak van egy sajátos ritmusa, olyan, mint egy népdal: a témák ismétlődnek, de az érzelmi töltet mindig friss, ropogós és intenzív.   Kezdődik általában így, teljes lelki átéléssel: – Testvér, a mai nap gyenge volt.   Ez a mondat nagyjából megfelel az „Egyszer volt, hol nem volt” bevezetőnek. Innen sejted, hogy hosszú történet jön.   Majd folytatódik a panaszlavina: – A címkiadás szar, az utas nem jön, a hatóság megint kitalált valamit…   Ez már a taxis tragédiák klasszikus költői szerkezete.   A hatóság mindig „megint kitalál valamit”, és ez rendszerint egy új matrica, egy új ellenőrzés vagy egy új adminisztrációs ördöglabirintus, amitől a taxisok lelke kollektíven összehúzódik.   Aztán jön a történelmi blokk: Az Uber visszasír…   Ez mindig olyan, mintha visszaemlékeznénk a nagy háborúkra: a taxisok egy része úgy beszél az Uber klasszikus, lehúzós, illegál korszakáról, mint a...

„A Hazajáró” – avagy egy politikus, aki olyan ritkán van otthon, hogy a saját árnyéka is csak előjegyzéssel találkozik vele        Megjelent hát: A Hazajáró.   Egy könyv, amelynek címe nagyjából annyira találó, mintha egy szakácskönyvet „A Mikrohullámú Művészet kézikönyvének” hívnánk. A szerző – akit a köznyelvben már régóta „hazaárulónak becéz” a nép egyszerű humora (mert mi itt mindig találunk becenevet, ha szeretjük… vagy pláne, ha nem) – úgy döntött: ideje könyvet írni arról a helyről, ahová évente alig párszor tér vissza, de akkor is csak azért, hogy frissítsen pár kampányfotót, és megnézze, még mindig áll-e a Parlament. (Jelentjük: áll.)   Mindennapi hazajárás – politikus módra   A hazajárás nála azt jelenti, hogy leszáll a repülőről, integet párat, elmond egy mondatot arról, milyen sorsfordító időket élünk, majd siet vissza oda, ahol tényleg élni szokott – lehet az egy alpesi tópart, egy nyugat-európai luxuslakás vagy épp egy olyan ország, ahol ...

 A közösségi csoportok logikája – avagy az emberi természet a digitális terepasztalon   Bármely „adok-veszek” csoportban — legyen az babaruha, használt tévé, bicikli, kutyafelszerelés vagy az a bizonyos „minden eladó, csak vigyétek” kategória — mindig ugyanaz a négy ősi archetípus jelenik meg.   Mintha az internet népe titokban egyetlen hatalmas színház lenne, ahol mindenki ugyanazt a szerepet játssza, évek óta, változatlan lelkesedéssel.  1. Aki hirdet   Ő az, aki feltölti a terméket, rendszerint így kezdve: „Áron alul, sürgősen!” A fotók alapján viszont nehéz eldönteni, hogy a tárgy létezik-e egyáltalán, mert a legtöbb hirdető a félhomályban, oldalról, vaku nélkül fotóz, miközben a háttérben egy macska, három szétdobált zokni és egy zárt ajtó látható. Esetleg még feltűnik egy ruhaszárító is, tele alsógatyákkal.   A hirdető sosem vallja be, hogy a tárgy „kicsit használt”. Mindig: – „szinte új” – „alig volt használva” – „csak a doboza nincs meg, meg az egyi...

  A legutóbbi bevásárlásom után rájöttem: a magyar néplélek igazi próbája nem a történelem, nem a politika, hanem a hipermarket szombat délelőtt. Ide nem vásárolni járunk, hanem túlélni.   Belépek, és a bevásárlókocsim már az elején jelzi, hogy ma ő dönt: balra húz, mint egy rokon, aki még mindig neheztel, amiért egyszer nem ettél a töltött káposztájából, vagy a bosszantó nagynéni, aki karácsonyra is a passzív agresszióját hozza ajándékba.   A zöldséges részleg úgy nézett ki, mintha az Armageddon forgatása zajlana. Egy néni mikroszkopikus pontossággal válogatta a paradicsomot; ha ennél komolyabban venné, piros diplomát is adna hozzá. Mellette egy bácsi püfölte a krumplit, hátha felcsendül belőle egy „jó vagyok, Pista!”.   A paprikák között helyben megalakult a Lakossági Ízérzékelési Bizottság: – Ez édes? – Nem tudom, nem szoktam venni, és nem beszélgetek paprikákkal. – Múltkor édes volt! – Lehet, bár kóstolni már akkor sem lehetett. Szerintem.   A pékségnél egy ...

 A magyar politikai viták esszenciája, avagy ahol minden politikai, még az is, ami nem   A magyar politikai viták olyanok, mint egy véget nem érő társasjáték, ahol senki sem érti a szabályokat, de mindenki biztos benne, hogy a másik csal.   Elég annyi, hogy óvatosan megjegyzed: – Szerintem ez így nem jó. Ezzel gyakorlatilag kitártad a pokol kapuját. Rögtön jön a válasz: – Akkor te biztos a másik oldal embere vagy!   Hogy te pontosan melyik oldal embere lennél, azt senki sem tudja, beleértve téged is, de nem is lényeg. A lényeg az, hogy valahova sorolva legyél — mert a magyar közélet legnagyobb félelme az, hogy valaki esetleg nem tartozik sehova.   Pedig te csak teljesen ártatlanul, békésen, tiszta lélekkel próbáltál arról beszélni, hogy kátyú van az utcád előtt, és három hete minden reggel megpróbálod kikerülni, mint egy lassan táguló fekete lyukat.   Ez azonban hiba. Halálos. Végzetes. Mert a válasz úgy jön rád, mint a villámcsapás: – NA UGYE! A KÁTYÚ IS P...

A Habos Almás Diplomácia   A modern magyar politikai elit új szintre emelte a válságkezelést: Magyar „Kampánykonyha” Péter épp most bizonyította be, hogy ha egy pártnak se programja, se épkézláb jelöltje nincs, ő legalább habos almást tud sütni egy katalógusfotó-sterilitású konyhában. Mert valahol valakinek legalább csinálnia kell valamit, ugye?   A háttérben olyan makulátlan a konyha, olyan, hogy az ember már azon gondolkodik: vajon ez egy valódi lakás, vagy csak egy IKEA showroom, ahol véletlenül ott hagyták a politikust a polcok között?   A pult tele gondosan elrendezett almákkal, mintha egy PR-os lábjegyzetben azt írták volna: "Fontos: a gyümölcsök sudárak, fényesek legyenek, mert a valósághűség csak feszültséget okoz."   A férfi mosolyog, kezében a sodrófa – a politikai kommunikáció új szimbóluma: ha már törvényeket nem lehet görgetni és lapítani, legalább a tésztát sikerüljön. És miközben a habos almás elkészül, a háttérből hiányzik minden, ami egy igazi konyhá...

Az ország új kedvenc passiója: a Márkásított Mártír       A Facebook kitartóbb, mint egy Jehova tanúja esőben: akárhányszor megnyitom, már megint Iványi Gábor néz rám, mint akit éppen most feszítettek fel a hírfolyam-keresztre. A kommentelők meg egymást tapossák, hogy ki tud nagyobb betűvel sírni: „A lelkészt üldözik!”   A drámai hangsúly mindenkinek jár, mint a lakcímkártya.   A legszórakoztatóbb viszont nem is ez, hanem az új, ideiglenes hittérítők felbukkanása. Mert egyszer csak megszületett a jelenség: az ateista liberális, aki megtalálta a hitét — feltéve, ha Iványinak hívják.   Azok a hangok, amelyek egész életükben azt skandálták, hogy „vallás = középkori maradvány”, most úgy zengik a lelkész nevét, hogy lassan processziót lehetne szervezni köréjük. Ha ez így megy tovább, jövő héten már rózsafüzért is tartanak, csak persze gendersemleges kivitelben, újrahasznosított szivárványos anyagból.   Közben meg ott figyel a történet alján egy apró, kellem...

Budapest mindennapi működése – avagy a főváros, ahol a kátyúk a stabil pontok   Budapest olyan város, ahol a közlekedés nem halad, hanem alakul.   A forgalmi rend ideiglenes, a dugó örök, a lezárások és biciklisávok pedig már családtagok: – „Ó, ez a szakasz? Decemberben nyílik meg.”   Hogy melyik év decemberében, azt persze soha senki nem mondja.   A villamospótló busz mögött araszoló autósok közben lassan megvilágosodnak: – „Talán a BKV nem is közlekedési cég, hanem buddhista iskola… mert én itt már a megvilágosodás szintjén tartok, és gyakorlom az önuralmat, a zent és minden mást is, csak agyvérzést ne kapjak."   És amikor végre kinyílik egy útszakasz valahol, Budapest semmit sem kommentel, csak odapislant: – „Nyugi, úgyis hamarosan újra felbontom.”

  Magyar Péter megtalálta a politikai innováció Szent Grálját: ha a jelöltjeid nem beszélnek, nem derül ki, hogy mit gondolnak. Ha nem derül ki, mit gondolnak, nem kell szégyenkezni miattuk. Ha nem kell szégyenkezni, minden csodás. Ez a „csend a stratégia” kampánymodell — egyszerre olcsó, hatékony és demokratikusnak álcázott.   A választónak marad a műanyag politikai unboxing élmény: kapsz egy steril fotót, mellé egy háromsoros, MI által kiköpött bemutatkozást, amit egy lelkes gyakornok még gyorsan átír „emberibbnek”, és ebből kell megmondanod, hogy 4 évre kit bízz meg a jogalkotással. Ha jól választasz, gratulálunk! Ha rosszul, hát… akkor is, mert pont ez volt a terv.   Komolyan: még egy szépségversenyen is több információt kapunk. Ott legalább körbejárják a pályát, először estélyiben, aztán kicsit pőrébben, sőt, meg is szólalnak, legalább annyit, hogy "A világbéke!". Itt meg a jelöltek olyan hangtalanok, hogy a buddhista szerzetesek gyorstalpalónak használnák őket. ...

 Komolyan, Péter? Ez most a “politikai teljesítmény”?   Valahol egészen megható, amikor egy felnőtt férfi teljes komolysággal azt gondolja magáról, hogy államférfi, miközben kommunikációs szinten megakad ott, ahol az óvodában a játszótér végén szokás: „Bibibi, az én videómat többen látták!”   Hatalmas politikai víziók? Felelős kormányzás? Országos stratégia?   Ugyan már! Itt a nézettségi verseny a lényeg, kérem szépen! Minden komoly politikus így csinálja: reggel felkel, rápillant a statisztikákra, és eldönti, hogy ma hány milliónál kezdődik a nemzeti minimum.   Aztán ha valaki meg meri említeni Orbán interjúját, jön a sértődött kisded reflex: „Jóóó, de az én tamburás videóm kétszer annyi! Sőt az a hajvágós is!”   Mintha a politika egy végtelen TikTok-bajnokság lenne, ahol aki több megtekintést kap, azé a koronás címer.   Nem csoda, hogy mindeközben fél országnak olyan érzése van, mintha egy reality show statisztái lennénk: Péter bemegy a faluba, kamer...