A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.
Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.
És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.
A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.
És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.
Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, hogy az az alagút nem felel meg a laborbiztonsági előírásoknak. És a sajt, amit kapott, egyre nagyobb lett.
A laborpatkány idővel már nem is futott a többiekkel. Minek? Ő már nem versenyző volt, hanem maga a rendszer.
Megtanulta, hogyan kell úgy beszélni, mintha a többiek érdekeit képviselné, miközben pontosan tudta, hogy a morzsa mindig csak és kizárólag felülről érkezik, és mindig neki.
Szavai tele voltak „közösséggel”, „felelősséggel” és „stabilitással”, csupa olyan kifejezésekkel, amelyeket a többi patkány nem értett, de valamiért mégis megnyugtatta őket.
Közben a labor átalakult. A futókerekek gyorsabban forogtak, a folyosók szűkebbek lettek, a sajt pedig egyre inkább csak egy irányból érkezett. De a laborpatkány mindig ott állt, ahol kellett. Egy kicsit hajolt, egy kicsit bólogatott, és mindig pontosan akkor mondta ki a megfelelő mondatot, amikor a fehér köpeny felé fordult.
A többiek néha gyanakodtak. – Nem furcsa, hogy neki mindig jut? – kérdezték.
A laborpatkány ilyenkor elmosolyodott, és így felelt: – Ez nem jutalom. Ez felelősség.
És valóban. Egy idő után már nem is volt világos, hogy ő eszi a sajtot, vagy a sajt eszi őt.
A történet vége? Az nincs. A labor működik tovább. Csak a patkány változott meg.
Már nem keresi a kijáratot, mert már ő az egyik ajtó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése