Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 124.

Készülnek a perek a kórházak, a miniszter ellen. Persze, felelősségre kell vonni mindenkit, akinek a lelkiismeretét egyetlen ember élete is terheli. Ez IS durva. De remélem, hogy felelősségre vonják azokat a gyerekeket is, akik kitalált indokokkal, "szociális alapon" juttatták kórházakba a szüleiket, olyan embereket, akiknek annyi volt a betegsége, hogy öregek voltak, és nyűggé váltak a család számára, kényelmetlen és kellemetlen feladattá, zavaró körülménnyé a nyaralások, bulizások közepette, akiknek csak a nyugdíja volt fontos, az a pár forint is kellett még a gondtalanabb élethez. Mikor apám beteg lett és haldoklott, millió ilyet láttam nagyon sok kórházban. Mikor kérdeztem, miért vannak ott, hozzájuk miért nem megy senki, még a nővérek is lehajtották a fejüket, pedig nem nekik kellett volna szégyenkezni.
 
Az érem másik oldala azoknak a - kicsit sem fideszes - nővéreknek a történetei, akik elmesélték, hány száz olyan szerencsétlen öreg volt a kórházakban, akiket elfekvő helyett ott "tároltak" a most nagyon ajvékoló családtagok, akiknek a kórlapján "szociális indok" szerepelt, mert még mindig kevesebbe fájt a főorvos zsebébe tolni havonta pár tízezrest, mint kifizetni egy rendes idősotthonban az ápolásért a százezret, vagy a nyugdíj 90 százalékát. Így legalább a többit el lehetett tenni és költeni a mama nyugdíjából. Aztán amikor haza kellett vinni, rájöttek, hogy pelenkázni, megetetni, törődni vele, a gyógyszert beadni nem olyan izgalmas és klassz, mint használni a lakását, a nyugdíját. A házi ápoló bizony sokba kerül, és már nehéz volt találni. Olyan idősek voltak százával a kórházakban, akik ha a gyerekeik tisztességgel törődtek volna velük, nem így járnak, akik mesélnek otthon, ágyukból az unokáiknak, és ha gyengék is, de élnek. Nem infúzión, hanem szereteten, mert tán azt érzik, van feladatuk. De hát idős szülőre se idő, se pénz, se türelem nem szokott lenni. Olcsóbb a boríték a zsebbe, és sokkal kényelmesebb, könnyebb befektetni elfekvőként, mind éreztetni vele, hogy fontos tagja a családnak, és igenis szükség van rá. Könnyebb infúzióban vitamint adatni, mint kicipelni a napra, és sétálni vele egyet. Na, ez a "szociális indok" a kórlapon. Remélem, amikor megindulnak a perek, ezeket is előveszik majd, és bemutatják a bíróságokon, és majd elmesélik, mit NEM tettek meg azért a szülőért, aki nekik adta az életét, a türelmét. az idejét és persze a pénzét. Utolsó leheletéig.
 
Szóval remélem, hogy ahogy a TASZ meg a Helsinki bizottság elindítja a pereket az állam és a kórházak ellen, lesz olyan tökös ember, aki felvállalja, hogy ezek ellen az embernek nem nevezhető képződmények ellen is elindítja, akik így bántak a szüleikkel, és most másokra hárítva saját felelősségüket még kártérítéseket követelnek. Mert hát a pénzből sosem elég, ugye?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...