Heppi miszmösz itt és ott. A boltokban már október közepén elkezdődött és mostanra pont elegem is lett belőle.
Ha meghallok egy karácsonyi dalt, sírva menekülök, mert még a Sparban is az szól. A csilivili díszektől több körön rángógörcsöket kaptam, a tévét be sem kapcsolom, mert nincsen reklám Santa Claus nélkül. Na és persze minden rohadtul akciós és pokolian szükségünk van rá. Kötelező a halászlé és most már divatos a pulyka is, kell a töltött káposzta, de bejgliből már snassz a mákos és a diós. A fára és az adventi koszorúra már nem szép kis díszeket tolunk, hanem trendi kreációkat rendelünk méregdrágán, plüssmacival, kiscicával, cukorkával és muffinnal. Sőt, már a zöld fa is snassz, a pink, a fehér és a fekete a divatos.
De leginkább az emberekből van elegem. A hisztérikusan, dúvadként csörtető soppingbajnokokból. A másról beszélgetni sem tudó fiatalokból, akik kötelességszerűen költik anyuci és apuci pénzét a sok felesleges baromságra. A kényszeresen ócska és igénytelen, de lehetőleg jó drága szarokat vásárlókból, akik azon versenyeznek, a családban ki vesz drágábbat. Azokból, akik már novemberben összevesztek azon, ki hol, mikor, kivel ünnepel. Akik már október végén csillogó vackokat lógattak a lakás minden szegletébe, akik azon veszekszenek a szomszédokkal, kinek fényesebb a portálja, eképpen kinek lesz magasabb a villanyszámlája.
És agybajt kapok azoktól, akik összevesznek azon, vajon hepi miszmösz vagy áldott karácsony van-e. Akik kényszeresen, hitetlenül, de divatból mennek éjféli misére, és bár nem tudják, miért, de ezerrel gyújtogatják az adventi koszorú gyertyáit. Agybajt kapok a sok divatmajomtól, de legalább annyira az álszent bigottkodástól.
Amúgy: ünnepel? Inkább agybajt kap. Mindegyik.
Én most tőlük, ők meg majd az ünnepen. Akkor, amikor én bevackolva a meleg lakásba, a gyerekeimmel jókat beszélgetek, nagyokat alszok, idióta filmeket nézek, és együtt örülünk a pingvines zokniknak is. Mert nálunk nem lesz összeveszés az ájfone színén, ugyanis ájfone sem lesz. Sőt, a plazmatévé mérete sem okoz gondot, ugyanis az sem lesz. Nem lesz aranyóra lánccal, trendi rucikollekció. Azon sem agyalunk majd, melyik rokonhoz menjünk, mert az a kevés családtag, aki még van, szintén nem csinál hisztit a nagy napból. Mindenki jön és megy, ha akar. Vagy nem, de az sem baj. Majd jönnek barátok is, olyanok, akik úgy érzik, egy szép, kicsike, olaszos temperamentumú család szegényes, de mégis nagyon gazdag karácsonyán osztozni akar. Olyanok, akik úgy hiszik, az oly nagyon utált karácsony tán mégsem olyan rossz, csak a világ kurvult el körülöttünk. Vagy ők sem. De végül is ez is mindegy. Mi együtt leszünk, és lesz karácsony, csak úgy, simán, heppi miszmösz és mindenféle áldás nélkül is, boldogan.
Ha meghallok egy karácsonyi dalt, sírva menekülök, mert még a Sparban is az szól. A csilivili díszektől több körön rángógörcsöket kaptam, a tévét be sem kapcsolom, mert nincsen reklám Santa Claus nélkül. Na és persze minden rohadtul akciós és pokolian szükségünk van rá. Kötelező a halászlé és most már divatos a pulyka is, kell a töltött káposzta, de bejgliből már snassz a mákos és a diós. A fára és az adventi koszorúra már nem szép kis díszeket tolunk, hanem trendi kreációkat rendelünk méregdrágán, plüssmacival, kiscicával, cukorkával és muffinnal. Sőt, már a zöld fa is snassz, a pink, a fehér és a fekete a divatos.
De leginkább az emberekből van elegem. A hisztérikusan, dúvadként csörtető soppingbajnokokból. A másról beszélgetni sem tudó fiatalokból, akik kötelességszerűen költik anyuci és apuci pénzét a sok felesleges baromságra. A kényszeresen ócska és igénytelen, de lehetőleg jó drága szarokat vásárlókból, akik azon versenyeznek, a családban ki vesz drágábbat. Azokból, akik már novemberben összevesztek azon, ki hol, mikor, kivel ünnepel. Akik már október végén csillogó vackokat lógattak a lakás minden szegletébe, akik azon veszekszenek a szomszédokkal, kinek fényesebb a portálja, eképpen kinek lesz magasabb a villanyszámlája.
És agybajt kapok azoktól, akik összevesznek azon, vajon hepi miszmösz vagy áldott karácsony van-e. Akik kényszeresen, hitetlenül, de divatból mennek éjféli misére, és bár nem tudják, miért, de ezerrel gyújtogatják az adventi koszorú gyertyáit. Agybajt kapok a sok divatmajomtól, de legalább annyira az álszent bigottkodástól.
Amúgy: ünnepel? Inkább agybajt kap. Mindegyik.
Én most tőlük, ők meg majd az ünnepen. Akkor, amikor én bevackolva a meleg lakásba, a gyerekeimmel jókat beszélgetek, nagyokat alszok, idióta filmeket nézek, és együtt örülünk a pingvines zokniknak is. Mert nálunk nem lesz összeveszés az ájfone színén, ugyanis ájfone sem lesz. Sőt, a plazmatévé mérete sem okoz gondot, ugyanis az sem lesz. Nem lesz aranyóra lánccal, trendi rucikollekció. Azon sem agyalunk majd, melyik rokonhoz menjünk, mert az a kevés családtag, aki még van, szintén nem csinál hisztit a nagy napból. Mindenki jön és megy, ha akar. Vagy nem, de az sem baj. Majd jönnek barátok is, olyanok, akik úgy érzik, egy szép, kicsike, olaszos temperamentumú család szegényes, de mégis nagyon gazdag karácsonyán osztozni akar. Olyanok, akik úgy hiszik, az oly nagyon utált karácsony tán mégsem olyan rossz, csak a világ kurvult el körülöttünk. Vagy ők sem. De végül is ez is mindegy. Mi együtt leszünk, és lesz karácsony, csak úgy, simán, heppi miszmösz és mindenféle áldás nélkül is, boldogan.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése