Azt gondolom, a nők minden ruhadarabjának van története. Minden
blúzhoz, szoknyához, de még a fehérneműkhöz is tartozik egy-egy sztori.
Egy történet, amit nem felejtünk el.
Unalomból vett göncök, soha
nem hordott blúzok, amivel egy szakítás után vigasztalódtunk, szigorúan a
fodrász kreálta új frizura után. Nadrág, amire rábeszélt a barátnőnk,
hogy kerekebb lesz a popsink, és jobb nőnek érezzük magunkat. A szép,
csipkés szett, szigorúan push-uppal, amit egy nagyon fontos randira
vettünk, bár arra már nem emlékszünk ki volt az est alanya és hogyan
végződött. Vagy igen, csak inkább be sem valljuk, még magunknak sem. Az
állásinterjúra beszerzett blézer, ami akár egy szép karrier kezdete is
lehet. Vagy nem. De emlék.
Aztán vannak az ajándékba kapott cuccok. Bizsuk, táskák, üresen álló, de
soha ki nem dobható emlék-parfümök. Néhány ajándék póló egy párizsi
útról, ami romantikusnak indult, aztán ki tudja, mi lett. A barátnőtől
kapott rém giccses, de sok röhögést felidéző pink koronás hajcsat
(jesszus, rövid a hajam, sose hordtam csatot, de valahogy a fejemre
erősítette :D
:D). És emlékszünk minden foltra, szakadásra, minden apró hiba
történetére. Hogyan került a lyuk a nadrágra, és miért nincs máig
befoltozva....
Emlékszünk a párhuzamokra, a röhögős sztorikra a bulik hevében. Ahogy én is emlékszem két póló meséjére. Elmesélni sosem fogom, talán csak ha a barátnőm tényleg megírja életem történetét. Egyszer, ha majd a sok emlék-gyűjtés között lesz rá időnk. Akkor majd jókat nevetünk, és újra elmondjuk magunknak: az életben nincsenek véletlenek.
Vagy a legkedvesebb bőrdzsekim, amit a kedves egyszer féltékenységből leszólt. Mert nem tőle kaptam, mert nem ő volt ott, amikor vettem. Akkor tudtam meg, hogy bizony néha egy férfi is nyilván tartja a ruhatárad, és van kedvenc darabja. Azóta is, ha éppen jó a kedvem, azt veszem fel, mikor találkozunk. A többi gönc sztorijáról pedig azóta is mélyen hallgatok.
Szóval mese lett és lesz belőlük, mindegyik sztoriból. Egy élet meséje, ruhákban, bizsukban, táskákban, no és persze arcokban elmesélve. Mosolyogtató, cuki, bár máskor nem is annyira szirupos mese. Játék, ahogy játék az egész világ és vele az élet. Néha komédia, máskor tragédia, van, hogy tragikomédia. Ám nevetni és emlékezni még egy kifakult, gyűrött póló felett is érdemes lesz egyszer. Sok-sok év után, öregen, egy karosszékben. Életed könyvét olvasgatva....
Emlékszünk a párhuzamokra, a röhögős sztorikra a bulik hevében. Ahogy én is emlékszem két póló meséjére. Elmesélni sosem fogom, talán csak ha a barátnőm tényleg megírja életem történetét. Egyszer, ha majd a sok emlék-gyűjtés között lesz rá időnk. Akkor majd jókat nevetünk, és újra elmondjuk magunknak: az életben nincsenek véletlenek.
Vagy a legkedvesebb bőrdzsekim, amit a kedves egyszer féltékenységből leszólt. Mert nem tőle kaptam, mert nem ő volt ott, amikor vettem. Akkor tudtam meg, hogy bizony néha egy férfi is nyilván tartja a ruhatárad, és van kedvenc darabja. Azóta is, ha éppen jó a kedvem, azt veszem fel, mikor találkozunk. A többi gönc sztorijáról pedig azóta is mélyen hallgatok.
Szóval mese lett és lesz belőlük, mindegyik sztoriból. Egy élet meséje, ruhákban, bizsukban, táskákban, no és persze arcokban elmesélve. Mosolyogtató, cuki, bár máskor nem is annyira szirupos mese. Játék, ahogy játék az egész világ és vele az élet. Néha komédia, máskor tragédia, van, hogy tragikomédia. Ám nevetni és emlékezni még egy kifakult, gyűrött póló felett is érdemes lesz egyszer. Sok-sok év után, öregen, egy karosszékben. Életed könyvét olvasgatva....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése