Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 31

Hinni valamiben és úgy tenni érte nem ugyanaz, mint megfelelési kényszer hatására cselekedni.
Lehet hinni pártokban, egyházakban, emberekben, csoportosulásokban, sok mindenben. 
Nincs bajom a pártkatonákkal, ha valódi hittel és elkötelezettséggel állnak be a sorba. Ha van mögöttük tudás és akarat. De van bajom, ha birkaként bégetve kocognak a nyáj mögött. Mert ezekből lesznek a kiábrándult, csalódott emberek, akik hamarosan habzó szájjal szidják majd korábbi imádottjukat és állnak be egy másik párt mögé - amíg még van készleten alternatíva.
Nincs bajom az egyházakkal - illetve van, de más -, hiszen a katolikus sem ugat a reformátusra, amiért másként hisz Istenben. De van bajom azokkal, akik elvakult hittérítőként csak a maguk igazát vélik igaznak, csak a maguk istenét az egyetlennek és a maguk egyházát a legitimnek. Van bajom azokkal, akik egy egyházban hisznek és nem Istenben.
És van bajom azokkal, akik egy embernek, egy csoportosulásnak való megfelelési kényszer hatására mélyre rejtik valódi, mélyen élő hitüket, elveiket, saját személyiségüket, és megfelelési kényszerüknek engedelmeskedve megtagadják embertársaikat, barátaikat, sokszor még saját magukat is. 
Van bajom azokkal, akik birkaként bégetve törölgetnek, tiltogatnak, kiosztanak, leosztanak, csak azért, hogy a Nagy fehér Főnök elégedetten dőljön hátra: na, még egy agymosott a nyájamban.
Bégessetek csak birkaként. Hiszen ti vagytok az igazi birkák. Azok, akik egy más pártra való szavazás miatt értékes embereket törölnek. Azok, akik hitük és elkötelezettségük miatt értékes embereket törölnek. Azok, akik életük, múltjuk, hibáik miatt más embereket törölnek. Azok, akik képtelenek elfogadni a másikat és nem jobbítani, segíteni, csak rombolni és korlátozni akarnak.
Azt azonban ne feledjétek: előbb vagy utóbb, de a birkákat megkopasztják. Pucér seggük világít majd a fényben, minden szépségüket, de csúfságaikat megmutatva. És bizony előbb vagy utóbb mindet levágják. A túlvilágra pedig mindenki pucér seggel kerül át.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...