Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 63

Minden kicsi lányban ott él a nő. Felhúzza anya körömcipőjét, fülig keni magát a sminkkel és kilakozza a körmét. Ha meghúzzák a haját, pontosan tudja: ez az udvarlás jele az oviban. Mert ő már akkor is nő. 
Aztán felnő, és hiába marad lelke egy része igazi kislány, ez már senkit nem érdekel. Jönnek emberek, férfiak, akik nem kíváncsiak a kicsi lányra. Ő pedig szépen hozzáöregszik a szerephez, a kislány már csak éjjel él, amikor álmodik. Amikor jönnek a dallamok, a szavak és a pillanatok, régiek, amikor még mert kislány lenni és mert játszani.
Mert ha tud és akar kislány is maradni, apró és őszinte lélek, játékos és bohó, csak éppen női testben élve, kedvesen és okosan, de felnőve már, különc lesz mások szemében, és ezáltal cseppet boldogtalan. Nézik, de nem értik, és játszani vele senki nem akar.
Nem a szemek játékos csillanása számít, hanem a kontraszt a test és a szem között, a külső kopása mellett a belső kislányossága. Sokan nem szeretik a kontrasztot, nem értik és nem érzik, miért jó, amikor az ellentétek vonzásában élsz. Nem értik, hogy játszani jó és kell, még ha már bottal rovod is a körutakat. Ha pedig hagyod, hogy megöljék a kislány, öreg leszel, kívül és belül vénné válsz.
És jön a pörgés a múltban, az álmodozásba sírt éjszakák, mert már nincsenek álmok, boldog játszadozások, meghal a kislány a női testben. Marad csak az álmodozás, pedig régen szóltak már nekünk: „Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalúl festett egekbe néz.”



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...