Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 81.

Van a fiamnak egy barátja. Értelmes, okos gyerek. Érettségi után simán felvették volna egyetemre, de ő szakmát akart tanulni. Az volt az álma. Lett belőle szaki, aranykezű gyerek. És imádja, amit csinál.
A másik egyetemre vágyott, nagy kocka a szentem, de igazi kis zseni. Neki ez az álma, és tudom, valóra is fogja váltani.

Van olyan haverja, aki egyszerű, butuska srác, de ami a keze ügyébe kerül, arannyá válik. Igazi, régivágású szaki, modern köntösben. Imádom a srácot. Az utca nevelte, kőkemény kis élete volt, mégis ember lett belőle. 

Aztán van ismerősöm, aki hivatásánál fogva szolgálta a hazát, és van, aki harcolt katonaként, olyan is, aki megsebesült, kemény helyzeteket élt át. Mégsem azt írja ki, harcedzett katona vagyok.
És valahogy egyikük profilján sem az áll: iskolája az élet iskolája volt, vagy az, hogy foglalkozása gárdista. Pedig azt hiszem, őket ugyanúgy az élet iskolázza, foglalkozásuk pedig valamilyen módon - szakiként, diplomásként, katonaként, határőrként - a haza szolgálata. Az övék valóban az. A többi mind csak lózung.

Lenézni a szakit, a takarítót, a mosogatót, a segédmunkást legalább annyira alpári, mint lefikázni a diplomást, puszta sértettségből. Azért, mert valakinek valami nem sikerült, nem ment, az nem azt jelenti, minden szar, és ő már ettől az élet edzette kemény gyerek lesz. Csupán annyit jelent: ő másra hivatott. Az járta ki igazán az élet iskoláját, aki megtalálta, hol van a helye az életben, aki rájött, mi az ő igazi iskolája. Ez az ember pedig nem a lózungokat ír ki a facebook profiljára. Gárdistának lenni pedig nem foglalkozás. Bocsi.

(2016.05.26.)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk