Agymenés 99

Pokolian nem trendi módon a békebeli időkről álmodom. Arról az időről, amikor a reggeli kávé mellett a pár elolvasta az újságot, arról, amikor esténként még könyvet vettek a kezükbe, és a gyerekek a szomszéd szobából fülelve a lapok susogását hallgatták. Arról az időről, amikor nem a facebook posztok görgetése, a virtuális fotelharc és a photoshoppal húsz évvel fiatalabbra és húsz kilóval kevesebbre hazudott képek világa volt az igaz és a menő, a trendi, a mindenki vágyát felkeltő. Arról az időről, amikor még az emberek a szemüknek, a valóságnak, és nem a hazug mű-világnak hittek. Arról a világról, amikor a nő nő volt és nem a hazug meséjiért tisztelték. Arról, amikor még a könyvek meséje volt az álomvilág, és nem az álmos virtuális hazugság a valóság.
Arról az időről, amikor a képek retusálása a hibák kijavításában, és nem egy hazug világ, egy elhazudott felépítésében volt segítség. Arról a világról, amikor a rém okos telefont letéve nem elbutultak és némán hallgattak az emberek, vagy bólogató Jánosként böfögtek egy-két szót. Arról a világról álmodom, amikor még telefon sem volt, és facebook sem volt, és hittek annak, amit a világban láttak, de már rég nem hittek az újságok hazugságainak. Arról a világról, amikor nem az elhazudott és hamissá tett lét volt az igaz, és az őszinte tekintet, a kitárulkozó szív a félnivaló és megvetendő.
A békebeli időkről álmodom. Reggeli kávé mellé tett újsággal, könyvekkel, színházzal. A saját világromról....

(2017.01.02.)