Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 134.

Ma az egyik csoportban azt írta egy leányzó, hogy szegény tanárok, "ők vannak az egészségügyisek után a legveszélyesebb munkakörben!" És bőszen tapsikolt némi elvtelen szopkodás után. Majd egy pasi alá kommentelte, hogy igen, mert ha már beoltották volna a tanárokat, akkor neki nem halt volna meg egy kollégája. És a kutyát nem érdekli, hogy hány egyéb munkakörben dolgozó ember halt meg. Mert ők nem tanárok, és kész.
 
Ne értsetek félre, tisztelem a tanárokat, és hatalmas felelősség van rajtuk, de nagyon halkan megkérdezem, ugyan mitől vannak nagyobb veszélyben, mint egy bolti eladó vagy egy takarító? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne oltsák őket kampányszerűen, mert de. Oltsanak mindenkit, aki oltatni akar, akár kampányszerűen, bár szerintem a regisztráció szerinti oltás sokkal igazságosabb lenne, és kevésbé az "egyenlőbb az egyenlők között" szagú.
 
 

 
Csak ilyet írni, hogy az az "egészségügyisek után a legveszélyesebb munkakörben" vannak, egyrészt butaság, másrészt tiszteletlen más szakmákkal szemben, akik szintén erősen veszélyeztetettek. Azért megkérdeznék erről pár bolti eladót, taxist, buszsofőrt, takarítót, de a vírustagadók tüntetésein is dolgozó újságírót, vagy akár a rendőröket, katonákat. 
 
Miért jutottunk el odáig, hogy akár a koruk, akár a munkájuk szerint értékelik az embereket, és osztályzatot kapnak, ki értékesebb a társadalom számára, és ki kevésbé az? Ha a tanár értékesebb, de közben a buszsofőr meghal, akkor ki viszi be a tanárt dolgozni? Ha a tanár értékesebb, de a boltos meghal, akkor a tanár is éhen hal, mert nem lesz hol kenyeret vennie, nem? És akkor még ott van a sorban a pék, aki süti, de a gazda, aki learatja és a molnár, aki lisztté őrli.
 
Hogy juthattunk el odáig, hogy emberek kimondják, leírják, hogy az egyik ember értékesebb, mint a másik? Miben számoljuk az értéküket? Munkában? Végzettségben? Korban? Darabra? Be is árazzuk az embereket? Vagy pontozzuk? Az egészségügy jelenleg valóban 10 pontos. Kezükben az életünk. Ebben, gondolom, nincs vita. De akkor a tanár 9? A kismama 20 vagy akár 18, mert ketten vannak? És mennyi pont egy bolti eladó? Vagy egy takarítónő, aki a mocskot, akár fertőzött mocskot takarítja? És a buszos? Eh, tényleg rohadt orwelli világ ez.
 
Hányok már ettől az egész elmebajtól. Komolyan, vége lehetne már, mert ilyen erkölcsi mélységgel még életemben nem találkoztam. Mondhatnám, ez az egész csak cicaharc, de sajnos nem az. Életre-halálra szóló viadal. És ennek senki nem lesz győztese, csakis vesztese.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...