Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 150.

 


Ajaj, van baj. De tényleg. Előre bocsátom, utálom a telet, a havat még jobban. De kell, van haszna, tudomásul vettem, csak velem ne érintkezzen. Ott messze tőlem lehet nagyon szép, csak ne kelljen vele interakcióba kerülnöm.
 
De most nem ez a lényeg. Napok óta, de tényleg napok óta a csapból is az folyt,.hogy péntek hajnalban jön a hó. És jött. Most nem lehet a meteorológiai előrejelzést szidni.
 
Felénk este már szórtak és hajnalban elindultak a hókotrók, de itt faluhelyt a parasztja úgy látszik, tud vezetni, mert mire jöttek, mindenki kijutott az emelkedőn az utcából és el tudott indulni a nem száraz úton is.
 
A baj ott kezdődött, hogy Józsika és Pistike nem értették, hogy ha tudták, hogy jön a hó, akkor miért nem kotortak le már jó előre sok ezer kilométernyi autópályát és főutat, hogy ő 150-nel száguldhasson dolgozni, ahogy szokott, lehetőleg csont száraz úton. Mert hát előbb elindulni vérlázító, és na ne már.
Így aztán Józsika és Pistike nyomta a kocsinak a gázt, mint süket a csengőt, ledudálta és levillogta Bélát, aki csendesen osonkodott volna az út- és látási viszonyoknak megfelelően, abban a reményben, hogy mire hazafelé jön, tiszta lesz az út. 
 
Aztán a két fittipaldi elakadt, ha szerencséjük volt, nem az árokban, hanem egy emelkedőn, ahol a vagány román kamionos hitte magát qva okosnak, és ő ott állt keresztbe.
 
Mindeközben a közlekedési szakértők a panel nyolcadikon, a Bubiv szekrénysor árnyékában, a távfűtésben izzadva osztják az észt és az igét, hiszen ők tudják, hogyan lehet havazás előtt már mindent letakaritani, és egyébként is, miért nem fűtöttek az utak, lehetőleg Máriaröcsögealsófelső utolsó dűlőútja is. No meg persze azonnal legyen minden takarítva, paralellben a havazással, csak neki ne kelljen kimennie havat lapátolni. 
 
Megoldást mindenki tud, ennél jobban már csak az anyázás megy.
Tél, én így szeretlek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...