Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 44

Emberi kapcsolatok és a nevetés. Mert az utolsó, a nagy nevető mindig Isten. Én csak mosolygok. Mert a mosoly mindig a jellemre vall és mindig bonyolult lelkiállapotot tükröz. 
A mosoly annyiféle lehet: kaján, cinkos, dévaj, ijedt, elnéző....de sorolhatnám még napestig.
Így hát mosolygok. Mosolygok olyankor is, amikor körülöttem az emberek csapkodnak, dühösek, őrjöngenek, dacolnak, vagdalkoznak, ne adj' Isten, gyűlölködnek.
Mosolygok, amikor odavágják a fejemhez egy vita során, hogy "akkor én téged töröllek".
Mosolygok, kicsit értetlenül és kicsit sajnálkozva, mert az én értéktáramban az emberi kapcsolatok alfája és omegája nem a facebook. Mert ha én valakit törlök, azt az életemből törlöm. Nem a facebookról vagy nem csak onnan, de legkevésbé sem a szívemből. A szívemben mindig megmarad, rágondolva pedig az ajkamon feltűnik majd egy kis mosoly. Szánakozó, beletörődő, elnéző, megkönnyebbült, vagy akár gonosz. Ez a mosoly jelzi az igazi törlést, nem pedig a legördülőben kattintott "ismeretség törlése" gomb.
Közben pedig folyton mosolygok, de főleg azokon, akik nem tudják, mennyivel több egy mosoly, mint a vagdalkozás, az őrjöngés és a düh. Akik nem tudják, mennyivel többet mond és mennyivel gyilkosabb lehet. Hát sírj csak bohóc, én majd helyetted is nevetek!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...