Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 72

Lehet, hogy perverz dolognak hangzik, de én szeretem, ha itt a facebookon törölnek és tiltanak emberek.
Olyan emberek, akik azt gondolják, azért, mert még hiszek a mesékben, minden mesét el is hiszek. Olyanok, akik hiteltelen kis életükkel, megideologizált, álomnak hazudott nyomorult valóságukkal használni akarnak. Ki- és felhasználni, miközben oly ostobák, hogy cserébe semmit nem kínálnak. Az okos hazug mindig csereüzletet ajánl. Barátságért előny, vagy előnyért barátság. Azt hiszi, nem látod és nem tudod, melyik oldalára akar állítani a fasznak. A buta hazug csak harácsol. Barátságot, szeretetet, pletykát, hírt, információt. De mert buta, hiszi, ez a jó út, és te úgyis csak a rossz végen lehetsz szopatáskor.
Ismerősök, akik ismeretlenek, mert megismerni sem akarod őket. Mesélnek magukról, adnak információt életükről - néha tán túl sokat is -, ám mindez csak azért jó nekik, mert szerepelhetnek. Apró, kicsinyke információ-morzsák, melyeket már a galamb sem csipeget fel, annyi mocsok ölel körbe minden egyes apró szemet. Kicsiny és sivár életük egyetlen igazi performansza ez a szereplés, mellyel igyekeznek sokrétű tehetségtelenségüket és sikertelenségüket igazolni. Tehetségtelenségüket és sikertelenségüket az életben, a szeretetben, a barátságban, emberi kapcsolatokban, a szakmában, a munkában, a hivatásban. A nagybetűs életben.
Lehet, hogy perverz dolognak tűnik, de szeretem ha az ilyen emberek törölnek. És még jobb, ha le is tiltanak. Mert igazolják azt, amit eddig is tudtam: csak használni akartak. Igazolják, hogy valóban hiteltelenek, hogy valóban ál-barátok, ál-ismerősök, akik körül egyszer mindig elfogy a hazugság sűrű levegője. Vagy egyszerűen csak buták, de nagyon buták. A tiltogatókon csak röhögök, ám a buták nagyon idegesítenek.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...