Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 156.

 


Úgy látszik, nagyon buta vagyok, mert nem értem. Tényleg nem értem, miért kell embereknek az egész életüket a Facebook állatkertje elé teregetni. 
 
Miért érzik úgy, hogy az ismerőseik, akik nem feltétlenül a barátaik, sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán valaha is találkoztak, szóval ezek az emberek életük minden pillanatára kíváncsiak? Miért érzik azt mezei, átlagos és hétköznapi emberek, hogy ők hű-de-nagyon-különlegesek és ezért mindig és minden pillanatban meg kell osztaniuk szeretetüket, szerelmüket, a kapott virágot, a sütit, az ebédet, a vacsorát, a gyereket, a születésnapot, a kirándulást, a hobbit, az utazást, a nagyzolást, a "nekünk-fussa-rá" fílinget? Bánatot, rosszat sose, mert az nem menő, és ők amúgy mindig a föld felett fél méterrel járnak.
 
Miért érzik szükségét annak, hogy mindezt megtolják filterekkel a képeken, videókkal, kiemelt megjelenítés hestegekkel, hogy véletlen se maradjon le senki?
Tényleg nem értem. 
 
Vagy ezek az emberek azt gondolják, hogy majd ezekkel a fincsi-a-menő-kézműves-tortám, én-is-el-tudok-utazni-egzotikumba, menő-vagyok-mert-egy-vagyon-volt, a-cica-nagyon-extra-fajta-ezért-rém-drága, nézd-a-kutyákhoz-is-értek-de-nagyon, nekem-van-a-legdrágább-hobbim, az-én-férjem-a-legromantikusabb, nézd-boldog-család-vagyunk, az-én-gyerekem-menőbb-mint-a-tied és hasonló posztokkal majd trendi influenzásokká, izé, influenszerekké válnak?
 
Miért gondolják, hogy mindenkit érdekel a reggelijük, ebédjük, vacsorájuk, viráguk, gyerekük, kutyájuk, macskájuk, hobbijuk, szerelmük, romantikájuk, a gyerek segge, a macska füle, a bizonyítvány, az uszoda, a kirándulás, a szükletésnapi buli, a pezsgő, az utazásuk, lehetőleg minden nap, sőt, naponta több alkalommal?
 
Vagy csak annyira nyomorult és unalmas az egybites kis életük, hogy úgy gondolják, ilyen kamu-szagú szerencsétlenkedésekkel izgalmasabb lesz? Mert úgyis színház az egész világ, de főleg az ő életük, hát nézze a lúzer nézőközönség?
 
Képtelenek értelmet találni az életükben a telefonjuk nélkül, és azt gondolják, képernyőn az egész világ?
 
Esetleg tényleg azt vélik, mindenkit érdekel, hogy milyet szart a kutya, hogyan bukfencezik a kölyök, mit büfögött fel magából a férj, a nagy verés után hozott virággal karöltve, milyen virágot (nem) vett a házibarát, vagy éppen mennyit bénázott a menő kocsijával, mennyit költött utazásra, hobbira, zabálásra?
Fontos ennyire az a nyomorult kis lájk és lényeges, hogy hány agyhalott nyomorult lájkolja a fele-sem-igaz-de-nagyzolok szarjait?
Nem értem. Szerintem már hülyén halok meg. 
 
De azért, bassza isten, legyen ez is @lelkes rajongók meg @kiemelt megjelenítés, meg @követő, mert ezek alap kritériumok a nem-is-tudom-mihez. A lájkokat meg számolja majd meg, aki ráér. Nekem jobb dolgom is van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...