Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 159.

 


Manapság az emberek szeretnek mindent túlgondolni. Múltkor ültem egy öreg taxis mellett. Negyvennél is több éve van a szakmában, imádja a munkáját, annál jobban csak az unokáit. Na, ő erősített meg abban, hogy nem én lettem fura, nem én vagyok a hülye, hanem a pandémia óta tényleg hihetetlen mértékű a morális mélyrepülés. 
 
Az emberek agresszívak, hisztisek, kötekedőek lettek, és tobozódnak a gyűlölet, a gonoszság, a mentális nihil mellett az összeesküvés elméletekben.
 
Valamiféle visszafejlődés indult el, ahol meglett, felnőtt emberek rajonganak percemberekért, ahogy kamaszként rajongtunk szerelmes szívvel a sztárokat, vagy ovisként a rosszfiú Pistikéért, aki képes volt szabályt szegni azzal, hogy a kerti bokorba pisilt a piszoár helyett. Meglett, felnőtt és sokszor tanult, művelt emberek veszítik el az önkontrollt és állnak be identitásuk szerint bégetni, mekegni, kukorékolni, röfögni saját, választott istállójuk vagy szemétdombjuk közösségébe.
 
És ami ennél is gázabb, az emberek túldimenzionálják saját szerepüket az istállóban, szemétdombon, de a családban, munkahelyen és a társadalomba is. Azt gondolják, hogy a hely számít, a pozíció,.amit maguknak vélnek, a közeg, ahol vannak, és hittel vallják, hogy nem számít se tudás, se képesség, se készség, csak a külsőség, a minél hangosabb együtt bégetés, mekegés, miegyéb.
Hittel vallják, hogy a szardarab is lekvár lesz, ha a befőttes üvegek mellé teszik a polcra, sőt, hittel és meggyőződéssel vallják, hogy a sztaniolba csomagolt kuláré felér egy Swarovski kristállyal, hiszen majdnem úgy csillog.
 
És nem hiszik el, amikor elmondjuk nekik, jelezzük, hogy kicsikém, te csak parasztok között lehetsz király, ám királyok között nem vagy más, csak egy paraszt.
 
Mert az arc, az ego nagy, és ha kellő arroganciával párosul, megspékelve egy kis agresszióval, máris ő az élet, az utak, a politika és a nagyvilág fura ura.
De hát jól van ez így, aki szerint nem, az úgyis valami, akárki, másféle, rossz, akit a nagy elfogadás égisze alatt utálni kell, mert az elfogadás hagymázas mítosza csak a saját szemétdomb határáig terjedhet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...