Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 158.

 


Figyelem. Az írás csak a folyokról szól. Amúgy is tavasz közeledik. 
 
Az áradás félelmetes dolog. Ami árad, az sose jó. Ami árad, az káros és veszélyes. Veszélyes az életre, az egészségre, az ép elmére.
 
Valahogy ennél jobb szlogent is kitalálhattak volna az okosok.
 
Mert ami árad, az hoz és visz magával mindent. Nem csak viszi el a rosszat, a jót, és mindent, ami van, de hoz is szennyet, rengeteget. Mert az áradás rengetegféle szennyező anyagot magával sodor a szeméttől az emberi fekálián át az állattetemekig, a szekrényekből hulló csontvázakig es a nyakakba ömlő szartengerig. 
 
És hoz magával ezekkel együtt számtalan, betegséget okozó baktériumot, vírust, de legfőképpen parazitát is. Az áradás nem más, mint szennyezett víz, és mint ilyen, ebben csak az élősködők élnek túl. Sőt. Ők azok, akik tobzódnak az áradás hozta fekáliában, abban, hogy körülöttük minden pusztul és rothad. Mert élvezik a pusztulást és dagadtra híznak benne. 
 
Az áradás ellen pedig védekezni kell, ez minden épelméjű, alapvető életösztönnel bíró ember érdeke. És az is, hogy ha elvonult az árhullám, meginduljon a takarítás, kezelje a betegségeket és mielőbb megszabaduljon a kártevőktől, élősködőktől, rendbe tegye a fizikai és a mentális károkat, amiket az áradás okozott.
 
Ja, és az a poszt csak az áradásról szól. Akár a Tiszáéról is. Ami egy folyó. Ha mást látsz benne, a hiba valószínűleg nem is hiba a készülékedben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...