Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 591.

Élő közvetítés a semmiről — avagy az instant boldogság apostolai


Ők azok, akik nélkül a világ sötétben tapogatózna: hiszen honnan tudnánk, hogy Marika ma reggel zabkását evett banánnal, vagy hogy Peti „megint nekiállt az edzésnek, most komolyan”?
 
A közösségi média hősei, akik bátran vállalják, hogy minden mozdulatuk, arckifejezésük és reggeli kávéhabjuk közérdekű információ.
 
Mert ha nincs fent a Facebookon, az meg sem történt.
 
Ők azok, akik a telefon kamerájába nézve életvezetési tanácsokat adnak – hajcsavaróval a fejükön, miközben a háttérben sír a gyerek és forr a húsleves.
 
Akik tíz másodpercenként ellenőrzik a lájkok számát, és ha az nem nő, rögtön jön a „néha úgy érzem, senki sem ért meg igazán 😔” poszt – természetesen nyilvánosra állítva. Aztán öt perccel később már újra mosolyognak a szelfin: „Soha ne add fel! 💪✨
 
Az Instagramon ők a „lélekharcosok” – akik „megélik a pillanatot”, miközben három különböző szögből fotózzák azt.
 
A tengerparton nem a hullámokat nézik, hanem azt, hogy a naplemente jól mutat-e a filterrel.
 
A TikTokon pedig életvezetési bölcsességek és táncmozdulatok keverednek: „Én már nem keresem a boldogságot, mert a boldogság én vagyok!” – mondja valaki, miközben csillámport fúj az arcára.
 
És ott a Facebook klasszikus műfaja: a passzív-agresszív rejtélyposzt.
 
„Nem akarok neveket mondani, de van, aki nagyon csalódást okozott!” – és ilyenkor minden ismerős fél órát tölt azzal, hogy kitalálja, vajon róluk van-e szó.
Majd jön a „Privátban írok, aki tudja, tudja ❤️” kommentek hada, mintha egy lelki valóságshow backstage-ébe nyernénk betekintést.
 
De a legszebb mégis a gyászgyertya poszt: fekete háttér, egyetlen láng, és a szöveg – „Nem mondom el, kiért, mert aki fontos, az tudja.”
 
Aki meg nem tudja, az is lájkol, biztos, ami biztos.
 
Ők a digitális korszak szent mártírjai, akik minden percben megosztják, hogy épp mi történik velük – csak épp az nem derül ki soha, hogy mi történik bennük.
 
Minden nap újrateremtik magukat a képernyőn, mint egy modern istenkép: a szelfi az új ikon, a lájk az új ima, a követő pedig a gyülekezet.
 
És ha egy nap eltűnnének a netről, senki sem hinné el, hogy élnek még – mert az életük nem az utcán, hanem a hírfolyamban zajlik.
 
Ott, ahol a valóságot filterrel mérik, és az őszinteséget algoritmus írja.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 119

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor     Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.   Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.   Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.   A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabi...