Aki mandátumot ad, vissza is kér – Cseh Katalin és a momentumos önégetés története
Hát, gyerekek, ma, most még én is felültem a politikai hullámvasútra, amin a Momentum épp fejjel lefelé lóg, miközben a saját tagját próbálja lerúgni a sínről.
A történet röviden: Cseh Katalin nyilvánosan kimondta, hogy szimpatizál Barabás Richárd új szervezetével – és ezzel akkora erkölcsi atombombát robbantott a párt központjában, hogy azóta is csak a füstöt szagolják. Mondjuk végre legalább ők szagolnak. A Momentum szerint ezzel „elárulta” a közösséget, és most már illő lenne visszaadni a mandátumot.
Mintha a politika valami albérleti szerződés lenne: „Kati, ha már másnál laksz, kérjük vissza a kulcsokat és a hűtő mágneseket!”
Pedig az ember azt gondolná, hogy a liberális oldal legnagyobb bűne nem az, ha valaki önálló véleményt mond, hanem ha soha nem mond semmit. De nem. A Momentum új belső szabályzata szerint az önálló gondolkodás most már pártfegyelmi vétség – valahol félúton a hazaárulás és a rossz sajtóközlemény között.
A helyzet iróniája, hogy négy éve ugyanaz a párt kampányolt azzal, hogy „mi nem vagyunk olyanok, mint a többiek, nálunk szabad vitázni!” Most meg olyan szinten vitáznak, hogy a szóban forgó személynek már mikrofon se kell, mert mindenki kiabál - leginkább helyette.
Cseh Katalin pedig elkövette a legnagyobb bűnt, amit a magyar politikai színtéren el lehet követni: nem kilépett, hanem gondolkodott. Vagy valami hasonlót próbált tenni. És ráadásul ki is mondta, hogy szerinte Barabás Richárd új politikai formációja talán közelebb áll ahhoz, amit ő eredetileg Momentumnak hitt.
Ez pedig már eretnekség.
A párt úgy reagált, mintha Cseh bejelentette volna, hogy mostantól NER-logóval kéri a brüsszeli ebédjét, egyenesen a Karmelitából. Azonnal jött a közlemény, a morális ítélet, a „vissza kell adni a mandátumot” refrén – egyfajta politikai exorcizmus, csak latin helyett PR-nyelven előadva.
A Momentum viszont ezzel a lépéssel nem Cseh Katalint, hanem önmagát égeti el és le – szimbolikusan és stratégiailag. Mert ha egy párt eljut oda, hogy már nem az ellenfelekkel vitázik, hanem a saját embereit üldözi, akkor ott nem megújulás van, hanem belső rozsdásodás.
Ráadásul közben kiderül, hogy a „liberális szabadság” zászlója valójában damasztterítő volt: szép, de nem igazán bírja a mosást. Most mindenki bizonygatja, hogy ő az igazi Momentum, miközben már három külön irányba mennek, mint egy széthúzott powerbank kábel.
Cseh Katalin viszont láthatóan nem fél. Nem kéri a párt feloldozását, és nem is hajlandó visszaadni semmit. Brüsszelből nézve valószínűleg úgy tűnik, mintha itt, a kicsiny Magyarországon egy óvodai társasjátékból lett volna forradalom az ellenzéki oldalon: „Aki mással barátkozik, az nem játszhat többé a homokozóban!”
Ha ez az új magyar liberális kultúra, akkor tényleg megérettünk Európára – csak épp az irányt tévesztettük el.
És a végén talán tényleg igaza lesz Cseh Katalinnak: lehet, hogy a politika megújulása nem pártokban, hanem emberekben kezdődik.
A Momentum pedig addig is nyugodtan kitalálhat egy új szlogent: „Gondolkodj szabadon – de előtte kérj engedélyt!”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése