A manó, aki túl sok valóságot látott
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdőszéli kis csoda: Manófalva. Fából, kötélből, fantáziából és emberi jóságból épült. A gyerekek itt nem képernyőn húzták jobbra vagy éppen balra a világot, hanem saját kezükkel kapaszkodtak bele. A felnőttek pedig egy pillanatra elhitték, hogy nem minden van betonból, ami maradandó.
Aztán jöttek ők. A modern romantika lovagjai: az éjszaka hősei, akiknek az „alkotás” annyit jelent, hogy amit nem én csináltam, azt minek is hagyjam épen?
Reccsenések, széttört létra, kilazított csavar – ők így képzelik el a világot. És reggelre a manók elbújtak, a gyerekek pedig megtanulták: a mese is csak addig tart, amíg valaki rá nem lép egy bakancsban.
A művész? Ő nem építi újra. Miért is tenné? Hiszen ez itt Magyarország, ahol a teremtéshez engedély kell, a romboláshoz csak rossz kedv.
A vandalizmus itt nem bűn, hanem közösségi sport: „láttad, mit csináltunk tegnap?” – „Persze, trendelt a Facebookon!”
Manófalva tehát elesett. De ne aggódjunk: lesz helyette valami új! Talán egy parkoló, vagy egy reklámtábla, amin az áll majd: „Építsd újra a jövőt – támogatja az a cég, amelyik tegnap lerombolta a jelent.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése