Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 93.

Manapság trendi a hazugság. Komplett életet hazudnak maguknak és a külvilágnak az emberek.
Először hazudnak szép arcot, ránctalanul, gondtalanul, trendire sminkelve az arcoskönyvön, hazudnak karcsú vagy éppen sportos testet, meseszép, lírai, idézetekkel feltupírozott lelket. Aztán hazudnak álomcsaládot, tökéletes gyerekkel, ideális férjjel vagy feleséggel. Hazudnak álomotthont, álommunkát és persze álomnyaralást. Hazudnak mesés életet a hitelből vett ájfon hatosról, a részletre megszerzett laptop billentyűin pötyögve, közben a még mindig a bank tulajdonát képező plazmatévé előtt butulva. Odahazudják maguknak más boldogságát, közben megölve más hitét, mert dögöljön meg a szomszéd tehene, ha nekik csak hazudott, köd sem volt tehenük lehetett.
Aztán szép lassan ezek a rém trendi, de nagyon mű emberek belepörögnek saját hazugságaikba, és maguknak hazudják mások szépnek hitt életét. El akarnak venni másoktól mindent, ami nekik jár, és amiről azt hiszik, többek lesznek tőle. Életet hazudnak magányos és szürke nyomorukba, idővel pedig elhiszik saját hazugságaikat. Tudják, hogy semmi nem valós a hazudott világban, de hinni kell, és közben tönkretenni mindent, ami szebb lehet, mint az ő igaz valóságuk. Tönkretenni, sok-sok hazugsággal, újabb hazugságba kényszerítve boldog-boldogtalant.
Az apró hazugságok gyenge szellője összenőve pedig forgataggá nő, és magával seper mindent. Letarolja, ami útjába kerül, magával visz álmokat, meséket, igazságokat és őszinte szavakat.

(2016.09.25.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...