Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 96.

"A hazugságok simák és készségesek. Az igazság kemény, tele durva szögletekkel. Csupán ritkán segít bárkinek is."
De mi az igazság? Kinek mi a maga igazsága? És ez vajon változik? Lehet, hogy ma így gondolom, holnap majd úgy, és a magam igazsága szélkakas módjára pörögve változik a helyzetnek megfelelően?
És vajon miért keressük az igazságot? Ha keressük, kiét keressük? A magunkét vagy a másét? Tudjuk, hogy az igazság sokszor fáj, és mégis azt akarjuk? Vagy nem akarjuk, de megkapjuk, bele a pacekba, hadd fájjon, hadd öljön, hadd pusztítson? Vagy vágyunk a hazugságra, mert az valóban sima és készséges? De meddig tud az lenni, meddig tud jó lenni egy jól elhelyezett hazugság? Amíg ki nem derül az igazság? És ha kiderül is, tudjuk-e, az kinek az igazsága? Netalán azon túl is, mert az igazság mindig büdös, és nem kell az orrfacsaró szag?
Mert kell a fény, és éppen ezért kell az igazság. De az igazság fénye fájón vakít, és sokszor sebeket éget a bőrbe, beleég a retinába. Jobb hát a hazugság tompán simogató, mesét mondó és áltató, alkonyati fénye?
Mire vágyik az ember jobban? Mit szeretne valójában tudni, és mit örökre elfeledve tartani? Mi kell igazából? Az igazság vagy a hazugság az, ami kevésbé rombol, öl és pusztít?
Vagy tán igaz a mondás, hogy az első hazugság szüli a másodikat, a második a harmadikat, az utolsó pedig életet ad az igazságnak? Lehet. Csak kérdés, vajúdás közben ki hal bele a szülésbe? Az, aki mondja a sok hazugságot, vagy az, aki a végén az igazságot eléri?

(2016.10.23.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...