Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 129.

Éppen vásárlásból értem haza, mikor szembejött velem ez a kép. Hát igen. A boltosoknak nincs szakszervezetük, amelyik verje az asztalt, hogy ők is home-office-ban rettegve végezhessék a munkájukat, szóval legfeljebb kérni tudnak. De minek?
 
Ma, a Sparban éhezők viadala zajlott. Bár volt pár cuki apuka, kis cetlivel a kezében, téblábolva, néha telefonálva. De volt sok párocska, család komplett gyereksereggel. És volt asszonyság, aki nagyokat köhögött a húspultnál, és ilyenkor mindig lerántotta a maszkját.
 
Bár kb. 5 percenként mondták be a járványügyi infókat, az emberek egymás nyakában lihegtek, úgy sorbanállásnál, mint a pultok előtt. 
 
Az elején még azt hittem, hogy a járvány talán jó lesz arra, hogy az emberek megtanuljanak nem betolakodni a privát terembe, de nem. 
 

 
 
A csúcs a Pepco volt, ahol mintha ingyen adnának valamit, annyian voltak. Gyerekekkel. Persze a sok frissen odapakol, árukkal teli doboz és a kicsit nagy családok között olyan, mint távolságtartáa, nem játszik. Nyüves elemért mentem be és majdnem embert öltem. Fel van festve a pénztár előtt, a retardáltabb, vagy apuka 5 centis "ez-a-húsz-centije" dumájan szocializálódottak kedvéért a másfél méter, de nem. 
 
Mami a nyakamba liheg, és amikor nagyon csúnyán nézek rá, hátralépek, felháborodva tolat, mígnem beleütközik a mögötte tapadós tangó tavolságra álló, háromgyerekes családba. 
 
Azóta azon gondolkodom, vajon ezek azt hiszik, hogy minél közelebb állnak, annál előbb jutnak a pénztárhoz?
 
Én pedig csak álmodtam egy szép világról, ahol ezeket az önző, senkivel nem törődő, pofátlan seggfejeket járványtól függetlenül, büntetlenül pofán lehet baszkodni. Csak amolyan makarenkói nevelő célzattal.
Nem akarnának már a távolságtartás miatt is büntetni? Én támogatnám.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...