Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 110



Sok év tapasztalata mondatja: Sírig tartsd a pofád. Az emberi kapcsolat csak a nevetést bírja el. Mindegy, hogy igaz és önfeledt, vagy hazug és mögötte sír a lélek. Nevess, de ne túl sokat és ne harsányan, mert arra féltékennyé válnak. A kockás vagy csíkos inget bárhol fellelvén magukra húzgálók nem tűrik a véleményt. Se a véleményt, se a túl sok nevetést. Nem tűrik a véleményt, bár ők osztják, ám ha te teszed, az mocskos és aljas kritika lesz. 

Mondták régen, tanították még nekem: a hír szent, de a vélemény szabad. Szabadon fogd hát be a szád, hisz mindenki másnak igen, de neked nincs jogod a véleményre. Jog van, de hogy téged mi illet meg, azt ne te akard tudni és mondani. Az ing, akármilyen szűk vagy nagy, kinyúlt vagy feszes, akkor is húzza magára boldog és boldogtalan.

Amíg nézed az értelmetlen küszködést az ízlés terrorizmusa ellen, szépen és lassan szörnnyé válsz a szemükben, aki csak aljas kritikáit képes fröcsögni, aki csak sért, de nincs jogában sértődni. Mert a mások joga és sértettsége felülír mindent, mindenkoron.

A visszarendeződések, a sértettség foka és az ing méret-eltérése egyenesen arányos azzal, ahogyan a halk vélemény a más szemében üvöltő kritikává válik. Mert örök az igazság: mindenki magából indul ki. Te meg pillázol riadtan, hogy most mi is van? Hogy a mondat, ami kérdés volt, hogyan lett percek alatt ádáz vélemény, majd legvégül mocskos, üvöltő és sértő kritika.

Hát mantrázd bőszen, mosolyogva a kérdésre: Minden nagyon szép, minden nagyon jó, és minden a legnagyobb rendben. Akkor is mondd, ha esik az eső, ázik a ló, ömlik a szar, reng a föld a lelkedben. Hazudj magadnak is, hiszen a regény is ezt mondja. Ezen túl pedig ne feledd, ha jót akarsz magadnak, sírig tartsd a pofád,

2017.09.25.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...