Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 111



Hol van a határ az ego és a "mi" között? Hol van az az egészséges pont, amikor éppen valamelyik több, a másik kevesebb? Jó-e, ha a "mi" gondolkodást felváltja az ego, és a döntések, a tervek során sem működik az együtt, főleg akkor nem, ha a cselekvés az ego kénye, kedve, öröme? Lehet-e közösen, együtt dönteni arról, amire az ego vágyik? És egyáltalán, kell-e a közös döntés, vagy a kapcsolat nem más, mint két ego egymás mellett és nem együtt élése. A "mi" az mindig létező valami, vagy kényelem és kedv kérdése csupán? Ha a gyereket eltiltjuk egy barátságtól, kapcsolattól, ha tiltjuk neki, hogy kipróbálja a cigit, csakazértis akarja majd. Dacol, küzd, és mindenre rápróbál. 

Ha a párunknak megtiltjuk, hogy a haverokkal sörözzön néhanapján, vagy a barátnőivel néha csajos napra menjen, akkor dacolni fog. Akkor jön az, hogy "jaj, drágám, túlóráztam, plusz munkát kaptam, elakadtam, lemerült a telefon, és még a töltő is elromlott/otthon maradt, na és persze a boltba is beugrottam még". Akkor jön az, hogy kezdődik a sunyizás, a lapítás, a suttogva szervezkedés, az apró füllentések, titkolózások, amit aztán követnek a szép, kerek és nagy hazugságok. Akkor következik, hogy már nem egy este kell, hanem kettő,majd három, végül az összes a kocsmában, vagy a szingli barátnőkkel éri az embert, és még próbál meséket kitalálni, pedig már rég teljesen felesleges. Megszűnik a "mi" és él tovább két akaratos ego.

Mert a hajó neve nem attól lesz "Válóok", hogy létezik, él és lélegzik az ego. Attól válik azzá, hogy elkezd lapítani és külön utakra tévedni az egyik fél, elfelejti az együtt-gondolkodást, a közös döntést a külön utakról is. Már nincs "mi", csak ha egyiknek vagy másiknak éppen kényelmes így nevezni az ego apró játékait. A ki nem mondott, meg és át nem beszélt ego-vágyak, az elhallgatott, letaposott akarat, a sunyizás megöli a "mi"-t, ahogyan megöli a dacos tagadás, a felcsattanás, a tiltakozás is, ha kiderül a buta kis tévedés.

De lehet, hogy a régi dalnak van igaza. "Tanulj meg, fiacskám, komédiázni. Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell. Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni, magaddal törődj, és más senkivel."

2017.09.30.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...