Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 111



Hol van a határ az ego és a "mi" között? Hol van az az egészséges pont, amikor éppen valamelyik több, a másik kevesebb? Jó-e, ha a "mi" gondolkodást felváltja az ego, és a döntések, a tervek során sem működik az együtt, főleg akkor nem, ha a cselekvés az ego kénye, kedve, öröme? Lehet-e közösen, együtt dönteni arról, amire az ego vágyik? És egyáltalán, kell-e a közös döntés, vagy a kapcsolat nem más, mint két ego egymás mellett és nem együtt élése. A "mi" az mindig létező valami, vagy kényelem és kedv kérdése csupán? Ha a gyereket eltiltjuk egy barátságtól, kapcsolattól, ha tiltjuk neki, hogy kipróbálja a cigit, csakazértis akarja majd. Dacol, küzd, és mindenre rápróbál. 

Ha a párunknak megtiltjuk, hogy a haverokkal sörözzön néhanapján, vagy a barátnőivel néha csajos napra menjen, akkor dacolni fog. Akkor jön az, hogy "jaj, drágám, túlóráztam, plusz munkát kaptam, elakadtam, lemerült a telefon, és még a töltő is elromlott/otthon maradt, na és persze a boltba is beugrottam még". Akkor jön az, hogy kezdődik a sunyizás, a lapítás, a suttogva szervezkedés, az apró füllentések, titkolózások, amit aztán követnek a szép, kerek és nagy hazugságok. Akkor következik, hogy már nem egy este kell, hanem kettő,majd három, végül az összes a kocsmában, vagy a szingli barátnőkkel éri az embert, és még próbál meséket kitalálni, pedig már rég teljesen felesleges. Megszűnik a "mi" és él tovább két akaratos ego.

Mert a hajó neve nem attól lesz "Válóok", hogy létezik, él és lélegzik az ego. Attól válik azzá, hogy elkezd lapítani és külön utakra tévedni az egyik fél, elfelejti az együtt-gondolkodást, a közös döntést a külön utakról is. Már nincs "mi", csak ha egyiknek vagy másiknak éppen kényelmes így nevezni az ego apró játékait. A ki nem mondott, meg és át nem beszélt ego-vágyak, az elhallgatott, letaposott akarat, a sunyizás megöli a "mi"-t, ahogyan megöli a dacos tagadás, a felcsattanás, a tiltakozás is, ha kiderül a buta kis tévedés.

De lehet, hogy a régi dalnak van igaza. "Tanulj meg, fiacskám, komédiázni. Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell. Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni, magaddal törődj, és más senkivel."

2017.09.30.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...