Nemrégiben megütötte a fülemet egy megjegyzés az utcán. Egy páran várakoztak, mikor egy fiú a csapatból megszólalt: "Na, megjöttek a primadonnák". Oldalra nézve két lány érkezését láttam. És akkor elgondolkodtam.
Feltehetőleg az ifjú ember nem arra gondolt, hogy az operett első számú női szereplője érkezik megkettőződve, sokkal inkább jelzőként használta a primadonna szót. Jelzőként pedig ez nem éppen hízelgő kifejezés. A primadonnák mindig is törtető, ugyanakkor kényeskedő, nyafogós, hisztis, magának mindent kikövetelő nők voltak. Legalábbis a nagyvilág felé, a média felé. Az igazi primadonna ugyanis tudta, ez is ugyanolyan szerep, mint amit a színpadon alakít. Aztán hazamegy, magára csukja az ajtót és lemossa a sminket, levágja az álarcot. De megteheti, mert tehetsége feljogosítja erre.
A mai primadonnák nem tudják mindezt. Teszik-veszik magukat, helyezkednek és besimulnak, kevéssé tehetségük által akarnak pozícióba kerülni, sokkal inkább bájaik - és nem kevés hiszti, nyafogás - latba vetésével.
A szomorú pedig az, hogy nekik áll a világ. Nekik sikerül. Mindegy, mi történik, a lényeg, hogy ott legyenek mindenütt. Nem kell, hogy képben legyenek, de szerepelhessenek. Mert ahogy Paris Hilton is mondta, mindegy mit írnak róla, csak szerepeljen a lapokban. Nekik is mindegy, hol, hogyan és mikor, csak rákerüljenek egy-egy képre, tudják, akiknek tudniuk kell, hogy ott voltak, hogy megjelentek.
Egyszer hallottam egy kifejezést, már nem tudom, hol és milyen aspektusban. Árpádsávos primadonna. A mi kis árpádsávos primadonnáink a legszánalmasabbak. Eljátsszák a nagy nemzetit, a kőkemény radikálist, miközben céljaik elérésében ultraliberálisokat megszégyenítő módon küzdenek, minden olyan eszközzel, mely ellen fennhangon tiltakoznak.
Egyet azonban elfelejtenek: ahogy a bonviván is kiöregszik, a primadonna szerep sem tart örökké. A jó primadonna tudja, hol a határ, meddig tart a játék, a szerep és hol kezdődik az élet. Tudja, mikor kell becsukni az ajtót és mi az, ami még vállalható. Az árpádsávos primadonnák számára nincs határ, nincs gát és nincs gátlás. Törnek előre, mint a régi koménista dalban az ifjú sereg, megközelítőleg ugyanolyan módszerekkel. A cél szentesíti az eszközt és ilyenkor a hőn utált liberális módszerek sem szégyenletesek.
Tanácsot sose kérnek, de azért egyet mégis súgok, hátha meghallják. Régi bölcsesség, de nagyon igaz: magas lóról lehet qva nagyot esni.
.jpg)
Feltehetőleg az ifjú ember nem arra gondolt, hogy az operett első számú női szereplője érkezik megkettőződve, sokkal inkább jelzőként használta a primadonna szót. Jelzőként pedig ez nem éppen hízelgő kifejezés. A primadonnák mindig is törtető, ugyanakkor kényeskedő, nyafogós, hisztis, magának mindent kikövetelő nők voltak. Legalábbis a nagyvilág felé, a média felé. Az igazi primadonna ugyanis tudta, ez is ugyanolyan szerep, mint amit a színpadon alakít. Aztán hazamegy, magára csukja az ajtót és lemossa a sminket, levágja az álarcot. De megteheti, mert tehetsége feljogosítja erre.
A mai primadonnák nem tudják mindezt. Teszik-veszik magukat, helyezkednek és besimulnak, kevéssé tehetségük által akarnak pozícióba kerülni, sokkal inkább bájaik - és nem kevés hiszti, nyafogás - latba vetésével.
A szomorú pedig az, hogy nekik áll a világ. Nekik sikerül. Mindegy, mi történik, a lényeg, hogy ott legyenek mindenütt. Nem kell, hogy képben legyenek, de szerepelhessenek. Mert ahogy Paris Hilton is mondta, mindegy mit írnak róla, csak szerepeljen a lapokban. Nekik is mindegy, hol, hogyan és mikor, csak rákerüljenek egy-egy képre, tudják, akiknek tudniuk kell, hogy ott voltak, hogy megjelentek.
Egyszer hallottam egy kifejezést, már nem tudom, hol és milyen aspektusban. Árpádsávos primadonna. A mi kis árpádsávos primadonnáink a legszánalmasabbak. Eljátsszák a nagy nemzetit, a kőkemény radikálist, miközben céljaik elérésében ultraliberálisokat megszégyenítő módon küzdenek, minden olyan eszközzel, mely ellen fennhangon tiltakoznak.
Egyet azonban elfelejtenek: ahogy a bonviván is kiöregszik, a primadonna szerep sem tart örökké. A jó primadonna tudja, hol a határ, meddig tart a játék, a szerep és hol kezdődik az élet. Tudja, mikor kell becsukni az ajtót és mi az, ami még vállalható. Az árpádsávos primadonnák számára nincs határ, nincs gát és nincs gátlás. Törnek előre, mint a régi koménista dalban az ifjú sereg, megközelítőleg ugyanolyan módszerekkel. A cél szentesíti az eszközt és ilyenkor a hőn utált liberális módszerek sem szégyenletesek.
Tanácsot sose kérnek, de azért egyet mégis súgok, hátha meghallják. Régi bölcsesség, de nagyon igaz: magas lóról lehet qva nagyot esni.
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése