Lájkolsz vagy nem lájkolsz? Ez itt a kérdés. A lájkok világát éljük. A metrón két kamasz lány vérre menő csatát vív, melyikük posztja kap több lájkot. Ez az értékmérő. Ha sokat, vagy valaki, ha keveset, akkor senki. De legalábbis kevés. És kicsit sem trendi.
Na de mit lájkolunk? A hírfolyam gördül, másodpercenként, kettőként frissül. Ötszáz-ezer-ezerötszáz ismeretlen ismerős minden agymenése és hascsikarása ott görög előttünk. Képek, hírek, posztok, gondolatok és megosztás, megosztás, megsoztás.....
Nyomjuk a lájkot és tán meg sem nézzük mire. Cuki kép, sokkoló hír: nosza egy lájk!. De vajon mi van a kép alá írva? Mi van a hírben? Az már tovafut. Mert arra már nincs idő. Elolvasni minek? Tán majd egyszer.... Végignézni? Arra nincs idő. Egy lájk, csak úgy, általában, hogy ott legyen, hogy lássa, hogy láttam.
No és mik kapnak lájkot? Ami adrenalinnövelő, ami sokkoló. Igen, a média agymosó hatása jól működik. Még az ellene hőn tiltakozó, úgynevezett nemzeti oldalon is. Lájkolják a bűnügyi híreket, a sünök képeit, a rendőrökkel való véres összecsapások jeleneteit, a gárdisták bántalmazását, a pereket, a meghurcoltatásokat, a véres fejeket. Lájkolják a koncerteteken részegen dülöngélő tömeget, a focimeccsen ordibálókat. Lájkolnak mindent, ami felnyomja az adrenalint. Lájkolják a sablonként századszor felrakott turulokat, árpádsávokat, gárdistákat és betyárokat, Wass Albert pedig a sok giccses háttértől a versei mögött pedig a sírjában forog. De lájkolják! És csak ez az, ami számít.
Ami szép, ami megérintő és elgondolkodtató, az nem kell. Nem kell a szép, de nem giccses, elgondolkodtató idézet; nem kell az ugyanúgy értékadó, de tán kevésbé ismert vers; nem kell a virág, a fa, a kő. Nem kell az, amiről már tán kérdezni kellene, miért is? Mit akarsz vele mondani, barátom? Miért ez és miért ma ez? Mert a válaszra már nincs idő. Mert tovagördül a hírfolyam. És mert minek is? Az adrenlaint nem nyomja fel a virág, csak ha letapossák, a vers se, csak ha üldözték a költőt, és a romos fal sem, mert kérdezni kéne: miért?
Nem lájkollak, mert nem érek rád. Mert nem érek rá gondolkodni és nem érek rá érdemben beszélgetni. Csak csetelni. Csak csevegni. A semmiről, a lényegtelenről, a sablonokról, nagy szavakkal. Arra van idő. A semmitmondó, de nagynak hangzó szavakra, a tőmondatokra.
Ám ha nem lájkollak, nem leszek divatos. Nem leszek a köztudatban és majd azt gondolod, utállak. A szeretetet, a kedvelést, a kedvességet ma már így fejezzük ki: kapsz egy lájkot.
Tudod, mit? Én nem lájkollak. Inkább meghívlak egy szívből jövő, szeretettel teli sörre és elmondom, miért fotózok virágokat, házakat, fákat és köveket Neked is, és akkor is, ha sose lájkolod. Mert nincs rá időd. Egy sörre azért lesz, barátom?
Na de mit lájkolunk? A hírfolyam gördül, másodpercenként, kettőként frissül. Ötszáz-ezer-ezerötszáz ismeretlen ismerős minden agymenése és hascsikarása ott görög előttünk. Képek, hírek, posztok, gondolatok és megosztás, megosztás, megsoztás.....
Nyomjuk a lájkot és tán meg sem nézzük mire. Cuki kép, sokkoló hír: nosza egy lájk!. De vajon mi van a kép alá írva? Mi van a hírben? Az már tovafut. Mert arra már nincs idő. Elolvasni minek? Tán majd egyszer.... Végignézni? Arra nincs idő. Egy lájk, csak úgy, általában, hogy ott legyen, hogy lássa, hogy láttam.
No és mik kapnak lájkot? Ami adrenalinnövelő, ami sokkoló. Igen, a média agymosó hatása jól működik. Még az ellene hőn tiltakozó, úgynevezett nemzeti oldalon is. Lájkolják a bűnügyi híreket, a sünök képeit, a rendőrökkel való véres összecsapások jeleneteit, a gárdisták bántalmazását, a pereket, a meghurcoltatásokat, a véres fejeket. Lájkolják a koncerteteken részegen dülöngélő tömeget, a focimeccsen ordibálókat. Lájkolnak mindent, ami felnyomja az adrenalint. Lájkolják a sablonként századszor felrakott turulokat, árpádsávokat, gárdistákat és betyárokat, Wass Albert pedig a sok giccses háttértől a versei mögött pedig a sírjában forog. De lájkolják! És csak ez az, ami számít.
Ami szép, ami megérintő és elgondolkodtató, az nem kell. Nem kell a szép, de nem giccses, elgondolkodtató idézet; nem kell az ugyanúgy értékadó, de tán kevésbé ismert vers; nem kell a virág, a fa, a kő. Nem kell az, amiről már tán kérdezni kellene, miért is? Mit akarsz vele mondani, barátom? Miért ez és miért ma ez? Mert a válaszra már nincs idő. Mert tovagördül a hírfolyam. És mert minek is? Az adrenlaint nem nyomja fel a virág, csak ha letapossák, a vers se, csak ha üldözték a költőt, és a romos fal sem, mert kérdezni kéne: miért?
Nem lájkollak, mert nem érek rád. Mert nem érek rá gondolkodni és nem érek rá érdemben beszélgetni. Csak csetelni. Csak csevegni. A semmiről, a lényegtelenről, a sablonokról, nagy szavakkal. Arra van idő. A semmitmondó, de nagynak hangzó szavakra, a tőmondatokra.
Ám ha nem lájkollak, nem leszek divatos. Nem leszek a köztudatban és majd azt gondolod, utállak. A szeretetet, a kedvelést, a kedvességet ma már így fejezzük ki: kapsz egy lájkot.
Tudod, mit? Én nem lájkollak. Inkább meghívlak egy szívből jövő, szeretettel teli sörre és elmondom, miért fotózok virágokat, házakat, fákat és köveket Neked is, és akkor is, ha sose lájkolod. Mert nincs rá időd. Egy sörre azért lesz, barátom?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése