Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1.

Villamos, reggel, nyálkás, undok idő. A villamoson platinára festett, lófarkas, jó negyvenes nő, amolyan strapakanca. Kezében ócska kék cekker, mellette zöld cekker, no és egy leharcolt Lonsdale táska. Merev arccal, összeszorított fogakkal, pengeszerű szájjal néz maga elé. A Király utcánál áll a villamos, még nyitott ajtókkal vár a zöldre, mikor szoborszerű merevségéből kimozdul és az ajtóhoz indul. Megáll a nyitott ajtónál és néz tovább előre. Mikor a villamos elindul, abban a pillanatban rácsap a jelzőgombra, a Wesselényi utcánál pedig súlya és mivolta teljes tudatában kirobban a félig nyílt ajtón. Ernyőjét előre szegezi, nem néz senkire, észre sem veszi, három fiatal ugrik el a nyíló ernyő elől. A zebránál hisztérikusan toporzékolva vár, csak nem akar zöld lenni a lámpa. Majd kilő és a földre szegezett szemekkel elrobog. Akár egy tank.
Nem látja a szembejövő fiatal szerelmesek mosolyát, az anyukájára kacagó édes pici babát, a kenyérhéjon veszekedő madarakat, a házak stukkóit. Nem néz fel. Nem lát semmit sem, ami szép, ami széppé tehetné a napját. Csak rohan és zabál, aztán rohan, hogy zabálhasson, kompenzálna, de nem tud. Mert boldogtalan. Boldogtalan, mert nem néz fel. Pedig szép a világ. Akkor is szép, ha csak két tojásod van a hűtőben és öt szelet kenyér a polcon. Mert a szépség a te szemeidben van, általuk látod meg, ha meglátod.Sajnálom ezt a nőt. Nem lát és nem érez. Mit kívánhatnék neki egy ilyen reggelen? Jó rohanást? Hát akkor.....jó rohanást!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...