Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 11.

Nincsenek illúzióim. Lélektelen világot élünk. Olyan világot, amiben mi csak robotok lehetünk. Nem kell a tehetség, nem kell a kitartás, nem kell a szeretet és a barátság. Aki tud robot lenni, az nemhal éhen, hiszen állhat napi nyolc órában a szalag mellett. Aki tud robot lenni, az érvényesül, mert elmehet egy multihoz robotolni. Mindennek persze ára van. Mondj le a családról, a barátokról, a szeretetről és az érzésekről, mert mire hazaérsz, hullaként dőlsz az ágyba a fáradtságtól. Hétvégén ugyan kimozdulhatsz a négy fal magányából, elmenekülhetsz a családi veszekedések elől, de míg a barátokkal sörözöl - ha még van, aki ráér elmenni veled -, akkor is az időbeosztásodon, a gondjaidon pörög az agyad.
Ha nem simulsz be, ha nem akarsz robottá válni, ha akarod, hogy tehetséged érvényesüljön, éhen döglesz. Mert a lélekölő munka mellett elalszik benned a tehetség. És biztos lehetsz abban, ha kicsit is akarsz, sose kapsz olyan munkát, ahol a tehetségedet kiélheted, legyen az bármiféle. Sose! Mert mindig lesz olcsóbb, vagy aki ingyér' elvégzi, persze silányul, csakhogy érvényesüljön. AZ igazi tehetség nem adja magát ingyér', de olcsón sem. Mert neki ez az élete, a hivatása és a munkája egyben.
Azonban a mai társadalom számára az ilyen ember veszélyes. Nagyon veszélyes. Mert aki szereti azt, amit csinál, az gondolkodik. Gondolkodik, fejlődik és fejleszt, ez pedig a robotokra nincs jó hatással. Mert ha a robotok is elkezdenek gondolkodni, akkor borul a rend, az, amit ők, a nagyok rendnek gondolnak. Akkor fejlődés van, és az nem jó, mert fejlődés csak az lehet, amit ők diktálnak. Aki náluk kreatívabb, okosabb, kedvesebb vagy szebb, az eltiprásra való, a pozíciót veszélyeztető, a társadalmi rendet veszélyeztető.
Nem kell a szép, nem kell a jó, a kreatív, a tehetséges. Mi kell hát itt?



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...